A lengyelek gyorsan vágtak hármat az ukránoknak, a skótok kétgólos előnyről ikszeltek

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2024.06.07. 22:47
Sebastian Walukiewicz kezdte a lengyel gólgyártást (Fotó: Getty Images)
A lengyel labdarúgó-válogatott péntek este hazai pályán 3–1-re legyőzte a szintén az Európa-bajnokságra készülő Ukrajnát, míg a mieinkkel egy csoportban lévő Skócia hiába vezetett 2–0-ra vendége, Finnország ellen, be kellett érnie a 2–2-es döntetlennel.

 

Rosszul indult a mérkőzés a hazaiak számára, Arkadiusz Milik már az első percben megsérült – blokkolni próbált egy passzt, a labdát elrúgó Ruszlan Malinovszkij lába eltalálta (VIDEÓ ITT!), – a lengyel csatárt le kellett cserélni. (Frissítés: a mérkőzés utáni sajtótájékoztatón Michal Probierz szövetségi kapitány szomorúan bejelentette, hogy a Juventus csatára nem utazhat az Európa-bajnokságra!)

A folytatás aztán már tetszett a varsói közönségnek: előbb Sebastian Walukiewicz kotorta a labdát közelről a hálóba (1–0, VIDEÓ ITT!), majd a 16. percben Piotr Zielinski kapu elé kanyarított lasztija is beakadt a hosszúba, Heorhij Buscsan kapus nagy hibájából (2–0, VIDEÓ ITT!).

És még mindig az első félidő zajlott, annak is csupán a 30. perce, amikor egy szögletnél az ukrán védelem megfeledkezett Taras Romanczukról, és az ukrajnai születésű középpályás élt is a lehetőséggel, a hálóba fejelt (3–0, VIDEÓ ITT!).

Egy gyors ellentámadásból Artem Dovbik még szintén a szünet előtt szépített (3–1, VIDEÓ ITT!), és ezzel erre az estére be is fejeződött a gólgyártás.

A második félidőre Szerhij Rebrovnak a cserékkel sikerült stabilizálnia csapatát, de a hátrány csökkentése nem jött össze.

EB-FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
LENGYELORSZÁG–UKRAJNA 3–1 (3–1)
Varsó. V: Madley (angol)
LENGYELORSZÁG: Skorupski – Walukiewicz (Bereszynski, 61.), Salamon, Kiwior – Skoras, Zielinski (Lewandowski, 61.), Romanczuk (Moder, 61.), Zalewski (Puchacz, 72.) – Buksa, S. Szymanski, Milik (Urbanski, 5.; Kaluzynski, 61.). Szövetségi kapitány: Michal Probierz
UKRAJNA: Buscsan – Timcsuk, Taloverov, Bondar, Mikolenko (Zincsenko, a szünetben) – Malinovszkij (Mihajlicsenko, 70.), Szudakov (Saparenko, 81.), Szidorcsuk – Jarmolenko (Cigankov, 70.), Dovbik (Vanat, 76.), Zubkov (Mudrik, 70.). Szövetségi kapitány: Szerhij Rebrov
Gólszerző: Walukiewicz (11.), Zielinski (16.), Romanczuk (30.), ill. Dovbik (41.)


A LENGYEL LABDARÚGÓ-VÁLOGATOTT BŐ, 28 FŐS EURÓPA-BAJNOKI KERETE
Kapusok: Wojciech Szczesny (Juventus – Olaszország), Lukasz Skorupski (Bologna – Olaszország), Marcin Bulka (Nice – Franciaország), Oliwier Zych (Puszcza Niepolomice)
Védők: Jan Bednarek (Southampton – Anglia), Pawel Bochniewicz (Heerenveen – Hollandia), Pawel Dawidowicz (Hellas Verona – Olaszország), Sebastian Walukiewicz (Empoli – Olaszország), Bartosz Salamon (Lech Poznan), Jakub Kiwior (Arsenal – Anglia), Tymoteusz Puchacz (Kaiserslautern – Németország), Bartosz Bereszynski (Empoli – Olaszország)
Középpályások: Bartosz Slisz (Atlanta United – Egyesült Államok), Damian Szymanski (AEK Athén – Görögország), Jakub Piotrowski (Ludogorec Razgrad – Bulgária), Taras Romanczuk (Jagiellonia Bialystok), Piotr Zielinski (Napoli – Olaszország), Jakub Moder (Brighton – Anglia), Kacper Urbanski (Bologna – Olaszország), Przemyslaw Frankowski (Lens – Franciaország), Nicola Zalewski (Roma – Olaszország), Sebastian Szymanski (Fenerbahce – Törökország), Kamil Grosicki (Pogon Szczecin), Michal Skoras (FC Bruges – Belgium)
Támadók: Robert Lewandowski (FC Barcelona – Spanyolország), Krzysztof Piatek (Istanbul Basaksehir – Törökország), Adam Buksa (Antalyaspor – Törökország), Karol Swiderski (Hellas Verona – Olaszország)
Szövetségi kapitány: Michal Probierz

D-CSOPORT
JÚNIUS 16., VASÁRNAP
15.00, Hamburg: Lengyelország–Hollandia
JÚNIUS 17., HÉTFŐ
21.00, Düsseldorf: Ausztria–Franciaország
JÚNIUS 21., PÉNTEK
18.00, Berlin: Lengyelország–Ausztria
21.00, Lipcse: Hollandia–Franciaország
JÚNIUS 25., KEDD
18.00, Berlin: Hollandia–Ausztria
18.00, Dortmund: Franciaország–Lengyelország


AZ UKRÁN LABDARÚGÓ-VÁLOGATOTT EURÓPA-BAJNOKI KERETE
Kapusok: Heorhij Buscsan (Dinamo Kijev), Andrij Lunyin (Real Madrid – Spanyolország), Anatolij Trubin (Benfica – Portugália)
Védők: Valerij Bondar (Sahtar Doneck), Juhim Konoplja (Sahtar Doneck), Mikola Matvijenko (Sahtar Doneck), Bohdan Mihajlicsenko (Polisszja Zsitomir), Vitalij Mikolenko (Everton – Anglia), Olekszandr Szvatok (Dnipro), Makszim Taloverov (LASK – Ausztria), Olekszandr Timcsuk (Dinamo Kijev), Illja Zabarnij (Bournemouth – Anglia)
Középpályások: Volodimir Brazsko (Dinamo Kijev), Viktor Cihankov (Girona – Spanyolország), Ruszlan Malinovszkij (Genoa – Olaszország), Mihajlo Mudrik (Chelsea – Anglia), Mikola Saparenko (Dinamo Kijev), Szerhij Szidorcsuk (Westerlo – Belgium), Tarasz Sztepanenko (Sahtar Doneck), Heorhij Szudakov (Sahtar Doneck), Olekszandr Zincsenko (Arsenal – Anglia)
Támadók: Artem Dovbik (Girona – Spanyolország), Roman Jaremcsuk (Valencia – Spanyolország), Andrij Jarmolenko (Dinamo Kijev), Vladiszlav Vanat (Dinamo Kijev), Olekszandr Zubkov (Sahtar Doneck)
Szövetségi kapitány: Szerhij Rebrov

E-CSOPORT
JÚNIUS 17., HÉTFŐ
15.00, München: Románia–Ukrajna
18.00, Frankfurt: Belgium–Szlovákia
JÚNIUS 21., PÉNTEK
15.00, Düsseldorf: Szlovákia–Ukrajna
JÚNIUS 22., SZOMBAT
21.00, Köln: Belgium–Románia
JÚNIUS 26., SZERDA
18.00, Frankfurt: Szlovákia–Románia
18.00, Stuttgart: Ukrajna–Belgium


A skótok kétgólos előnyről ikszeltek

Hiába vezetett két góllal Steve Clarke csapata, amilyen gyorsan jött az előny, olyan gyorsan el is illant. A gól nélküli első félidőt követően Arttu Hoskonen öngólja és Lawrence Shankland fejese juttatta vezetéshez a házigazdát, de a finnek csereemberei visszahozták a meccset: előbb Benjamin Källman talált be, majd a hajrában a skót cserekapus, Craig Gordon szabálytalansága tizenegyest eredményezett, amelyet Oliver Antman kihasznált.

EB-FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
SKÓCIA–FINNORSZÁG 2–2 (0–0)
Glasgow. V: Kuzma (lengyel)
SKÓCIA: Gunn (Gordon, 69.) – Ralston, Hendry, Hanley (McKenna, 79.), Tierney, Robertson (Taylor, 63.) – Christie (Morgan, 79.), Gilmour (Jack, 69.), McGregor, McGinn – Shankland (Conway, 63.). Szövetségi kapitány: Steve Clarke
FINNORSZÁG: Joronen (Sinisalo, a szünetben) – L. Väisänen, Hoskonen, Terho (Talvitie, 68.), Niskanen – Ollila (Galvez, 68.), Peltola – Pohjanpalo (Källman, 68.), Lod, Mäenpää (Walta, 80.) – Pukki (Antman, 57.). Szövetségi kapitány: Markku Kanerva
Gólszerző: Hoskonen (54. – öngól), Shankland (58.), ill. Källman (72.), Antman (85. – 11-esből)


A SKÓT LABDARÚGÓ-VÁLOGATOTT 28 FŐS, BŐ EURÓPA-BAJNOKI KERETE
Kapusok: Zander Clark (Hearts), Craig Gordon (Hearts), Angus Gunn (Norwich City – Anglia), Liam Kelly (Motherwell)
Védők: Liam Cooper (Leeds United – Anglia), Grant Hanley (Norwich City – Anglia), Jack Hendry (Al-Ettifak – Szaúd-Arábia), Ross McCrorie (Bristol City – Anglia), Scott McKenna (FC Köbenhavn – Dánia), Ryan Porteous (Watford – Anglia), Anthony Ralston (Celtic), Andrew Robertson (Liverpool FC – Anglia), John Souttar (Rangers), Greg Taylor (Celtic), Kieran Tierney (Real Sociedad – Spanyolország)
Középpályások: Stuart Armstrong (Southampton – Anglia), Ryan Christie (AFC Bournemouth – Anglia), Billy Gilmour (Brighton & Hove Albion – Anglia), Ryan Jack (Rangers), John McGinn (Aston Villa – Anglia), Callum McGregor (Celtic), Kenny McLean (Norwich City – Anglia), Scott McTominay (Manchester United – Anglia), Lewis Morgan (New York Red Bulls – Amerikai Egyesült Államok)
Támadók: Ché Adams (Southampton – Anglia), James Forrest (Celtic), Lawrence Shankland (Hearts), Tommy Conway (Bristol – Anglia)
Szövetségi kapitány: Steve Clarke

A-CSOPORT 
JÚNIUS 14., PÉNTEK
21.00, München: Németország–Skócia
JÚNIUS 15., SZOMBAT
15.00, Köln: MAGYARORSZÁG–Svájc
JÚNIUS 19., SZERDA
18.00, Stuttgart: Németország–MAGYARORSZÁG
21.00, Köln: Skócia–Svájc
JÚNIUS 23., VASÁRNAP
21.00, Stuttgart: Skócia–MAGYARORSZÁG
21.00, Frankfurt: Svájc–Németország

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik