Eb 2024: a játékvezetők csak a csapatkapitányokkal egyeztetnek

Vágólapra másolva!
2024.05.14. 14:00
Fotó: Getty Images
Csak a csapatkapitányokkal fognak egyeztetni a játékvezetők mérkőzés közben a németországi labdarúgó Európa-bajnokságon, nekik viszont elmagyarázzák majd a döntéseiket, ha arra igény merül fel.

 

A kontinensviadal bírói – köztük a jövő szerdai Európa-liga-finálét vezető, romániai magyar Kovács István – a héten Frankfurtban készülnek a június 14. és július 14. közötti tornára.

Az iránymutatást kiegészítve Roberto Rosetti, az UEFA játékvezetésért felelős vezetője kijelentette, ha a csapatkapitányon kívül bármely más játékos a bíróhoz közeledik, és a tiszteletlenség vagy ellenszegülés bármilyen jelét mutatja, sárga lapot kap.

„Készek vagyunk beszélni és több részletet megosztani a játékosokkal és edzőkkel, hogy segítsük nekik az ítéletek megértését” – közölte Rosetti, hozzátéve, hogy a játékvezetők nagy nyomás alatt tevékenykednek, mérkőzésenként 200-250 döntést hoznak, sok esetben ellentmondásos helyzetekben. Szerinte a döntéseket nem lehet úgy elmagyarázni, hogy a játékosok körbeveszik a bírókat. Ezért szeretnék azt, hogy csak a kapitány kérdezzen rá a vitatott esetekre. Amennyiben kapus a kapitány, a mezőnyjátékosok közül kell „kapcsolattartót” kijelölni.

„A válogatottakból kizárólag a csapatkapitányok jelezhetnék igényüket az egyeztetésre. A kapitányok felelőssége, hogy biztosítsák: csapattársaik tanúsítsanak tiszteletet a játékvezető irányába, a többiek pedig tartsanak távolságot és ne vegyék körbe a bírót” – hangsúlyozta.

Rosetti szerint az UEFA célja az 51 mérkőzéses tornán, hogy a bírók és a csapatkapitányok közötti beszélgetések elősegítsék az „egészséges légkört a felek között”.

A svájciakkal, a házigazda németekkel és a skótokkal azonos csoportban szereplő magyar válogatott csapatkapitánya Szoboszlai Dominik.

 

 

Legfrissebb hírek

Játékvezetői csúcstalálkozót tartanak Budapesten

Labdarúgó NB I
2025.03.17. 18:31

Hosszú eltiltást kapott az Atlético támadója

Spanyol labdarúgás
2025.03.12. 12:41

Búcsú az MTK-pályán, visszavonul az NB I egyik legrutinosabb játékvezetője

Labdarúgó NB I
2024.12.14. 09:26

Újabb szervezet választotta meg Rodrit 2024 legjobb futballistájának

Minden más foci
2024.12.13. 12:56

Elbocsátották a Liverpoolt szidó angol játékvezetőt

Angol labdarúgás
2024.12.09. 17:54

Kiakadtak a törökök: Sallai Roland arcon ütése és fellökése sem ért sárgát – videó

Légiósok
2024.12.02. 09:25

Fehér port szívott az Eb-negyeddöntő után a Liverpoolt szidó bíró

Angol labdarúgás
2024.11.14. 10:59

Neves angol játékvezetője lesz a bosnyák–magyar meccsnek

Magyar válogatott
2024.10.11. 10:36
Ezek is érdekelhetik