Elbocsátották a Liverpoolt szidó angol játékvezetőt

I. SZ.I. SZ.
Vágólapra másolva!
2024.12.09. 17:54
David Coote (Fotó: Getty Images)
Az angliai játékvezetőket tömörítő szervezet (PGMOL) az átfogó vizsgálatok lezárása után felbontotta David Coote szerződését. A novemberben felfüggesztett játékvezető és VAR-asszisztens korábban a Liverpoolt és annak korábbi edzőjét, Jürgen Kloppot szidta egy videofelvételen.

Coote egy 2020-as Liverpool–Burnley meccsről fejtette ki nyomdafestéket nem tűrő véleményét, amelyben egyebek között azt mondta: „Az egész Liverpool egy nagy sz.r, Klopp pedig egy német k.csög.”

A videofelvételek nyilvánosságra kerülése után a játékvezető tevékenységét felfüggesztette a PGMOL, és alapos vizsgálatot rendelt el.

Később újabb vádak vetődtek fel Coote-tal szemben, az egyik szerint az Európa-bajnokság alatt (amelyen videobíróként működött közre) fehér port szívott, s erről videofelvétel is készült. A másik szerint egy 2019-es Leeds–West Bromwich meccsen sárga lapot adott a Leeds játékosának, Ezgjan Alioszkinak, majd a The Sun szerint egy barátjának a következő üzenetet küldte: „Remélem, a megbeszéltek szerint tetted meg.”

Coote az utóbbi vádat tagadta, de a PGMOL vizsgálatát követően elbocsátották. A szervezet mindazonáltal a közleményében arra is kitért, hogy a korábbi játékvezetőt a továbbiakban mindenben támogatják, ha segítségre lesz szüksége.

 


 

Legfrissebb hírek

Kerkez betalált, Szoboszlai a mezőny legjobbja volt, de így is kikapott a Liverpool

Angol labdarúgás
4 órája

Videó: Kerkez Milos megszerezte első PL-gólját a Liverpoolban

Angol labdarúgás
5 órája

Cody Gakpo játéka hátráltatja Kerkez Milos kibontakozását

Angol labdarúgás
15 órája

Dupla Tízes: 5 ok, amiért a Liverpool nem védi meg címét a Premier League-ben

Angol labdarúgás
2025.10.24. 14:21

Szoboszlai Dominik lett a Liverpool legjobbja a Frankfurt elleni BL-meccsen

Bajnokok Ligája
2025.10.23. 12:20

Elképesztő sorozatban a Bayern München és Harry Kane; gólrekordot állítottak fel az angolok

Bajnokok Ligája
2025.10.23. 10:02

„Visszatértünk!” – üzente a gólt és gólpasszt jegyző Szoboszlai Dominik

Bajnokok Ligája
2025.10.23. 08:17

„Nem mindenki érti meg, miért nem játszik többet” – Arne Slot a szünetben lecserélt Isakról

Bajnokok Ligája
2025.10.22. 23:56
Ezek is érdekelhetik