Eb 2024: nem lehetnek vendégszurkolók a Puskás Arénában

Vágólapra másolva!
2023.11.02. 16:06
null
Nem lesznek montenegrói ultrák csapatuk budapesti meccsén (Fotó: Getty Images)
Az európai szövetség (UEFA) döntése értelmében nem lehetnek vendégszurkolók november 19-én a Magyarország–Montenegró labdarúgó Európa-bajnoki selejtező mérkőzésen, a Puskás Arénában.

Az UEFA honlapján megjelent közlés szerint a fegyelmi bizottság rasszista megnyilvánulások miatt tiltotta meg a vendégszektorba érvényes jegyek eladását a budapesti összecsapásra. A montenegrói szövetségnek emellett összesen húszezer eurós büntetést is be kell fizetnie az UEFA kasszájába.

A csoportját vezető magyar válogatott utolsó selejtezőjére péntektől lehet jegyet vásárolni.

Amennyiben Marco Rossi együttese a hátralévő két mérkőzésén – november 16-án Bulgáriában, majd három nappal később hazai pályán – legalább egy pontot szerez, biztosan kijut a jövő évi németországi Eb-re.

Legfrissebb hírek

Futballszentháromság – Ballai Attila publicisztikája

Magyar válogatott
4 órája

A tomaji grundtól a válogatottig – 75 éves Gellei Imre

Magyar válogatott
20 órája

A válogatottból hiányzó Styles újra edzésbe állt

Légiósok
2025.03.28. 13:45

Eredmény és karakter – Thury Gábor jegyzete

Magyar válogatott
2025.03.28. 07:33

Kép: Szoboszlai Dominik megházasodott

Magyar válogatott
2025.03.27. 18:57

Marco Rossi többet várt a támadósorától a törökök ellen

Magyar válogatott
2025.03.27. 13:39

Így teljesítettek lapunknál az NL-sorozatban a magyar válogatott tagjai

Magyar válogatott
2025.03.26. 13:59

Bolla Bendegúz: A világbajnoki selejtezőre ki kell egyenesednünk

Magyar válogatott
2025.03.26. 06:30
Ezek is érdekelhetik