Eb 2024: C. Ronaldo betalált, Portugália legyőzte Liechtensteint

D. Á.D. Á.
Vágólapra másolva!
2023.11.16. 22:52
null
Ronaldo ismét betalált a válogatottban (Fotó: Getty Images)
Portugália 2–0-ra legyőzte Liechtensteint idegenben a labdarúgó Európa-bajnoki selejtezősorozat 9. fordulójában a J-csoportban. Luxemburg 4–1-es sikert aratott Bosznia-Hercegovina ellen, Szlovákia pedig 4–2-re megverte Izlandot.

 

Portugália toronymagas esélyesként, és már biztos kijutóként lépett pályára Liechtensteinben. A gól nélküli első félidő után hamar megszületett a vendégek első gólja, a 46. percben Diogo Jota remek kiugratásából Cristiano Ronaldo került helyzetbe, s a klasszis csatár nem is hibázott: ballal a léc alá lőtt. Bő tíz perccel később végleg eldőlt a három pont sorsa, Joao Cancelo egy hosszú indítás után kicselezte a kapust, majd kiszorított helyzetből talált be az üres kapuba.

Jól kezdett Izland Pozsonyban, Orri Óskarsson góljával ugyanis már a 17. percben előnybe kerültek a vendégek. Szlovákia nem remegett meg, a 30. percben Juraj Kucka egyenlített, hat perccel később Ondrej Duda tizenegyesből szerzett góllal már vezetéshez juttatta a hazai csapatot. A második félidő elején Lukás Haraslín nyolc perc alatt duplázott, a hajrában pedig már csak a szépítés jött össze Izlandnak – Andri Gudjohnsen állította be a 4–2-es végeredményt. A sikernek köszönhetően Szlovákia bebiztosította Európa-bajnoki szereplését.

Luxemburgnak nem kellett sokat várnia a vezető gólra, Mathias Olesen már a 6. percben bevette a bosnyákok kapuját. Gerson Rodrigues az első félidő derekán büntetőből megduplázta a hazaiak előnyét, az 55. percben pedig egy öngólnak köszönhetően már hárommal vezettek a luxemburgiak. A hosszabbításban még volt egy-egy gólváltás, így alakult ki a 4–1-es végeredmény.

 

EURÓPA-BAJNOKI SELEJTEZŐ
9. FORDULÓ
J-CSOPORT
Liechtenstein–Portugália 0–2 (0–0)
Vaduz. G:
C. Ronaldo (46.), Joao Cancelo (57.)
Luxemburg–Bosznia-Hercegovina 4–1 (2–0)
Luxemburg. G:
Olesen (6.), Rodrigues (30., 90+5. – az elsőt 11-esből), Mujakic (55. – öngól), ill. Gojkovic (90+3.)
Szlovákia–Izland 4–2 (2–1)
Pozsony. G:
Kucka (30.), Duda (36. – 11-esből), Haraslín (47., 55.), ill. Óskarsson (17.), A. Gudjohnsen (74.)

A J-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Portugália 9 9 34– 2 +32 27
2. Szlovákia 9 6 1 2 15– 7 +8 19
3. Luxemburg 9 4 2 3 12–19 –7 14
4. Izland 9 3 1 5 17–14 +3 10
5. Bosznia-Hercegovina 9 3 6 8–18 –10 9
6. Liechtenstein 9 9 1–27 –26 0

 

Legfrissebb hírek

„Ennek semmi értelme” – Cristiano Ronaldo Diogo Jota haláláról

Minden más foci
2025.07.03. 12:37

Női Eb: bedarálták a finnek az emberhátrányba kerülő Izlandot a nyitányon

Minden más foci
2025.07.02. 19:57

Portugál sztáredző veszi át Cristiano Ronaldóék irányítását – sajtóhír

Minden más foci
2025.06.28. 20:08

Cristiano Ronaldo elképesztő új szerződésének részletei – galéria

Minden más foci
2025.06.27. 13:18

Cristiano Ronaldo meghosszabbította szerződését az Al-Naszrnál – hivatalos

Minden más foci
2025.06.26. 16:07

„Hriszto Sztoicskov nagyobb durranás volt, mint CR” – szaúdi sorozat, 5. rész

Képes Sport
2025.06.20. 14:10

Szenegáli ünnep Nottinghamben, megvan a Tuchel-éra első angol veresége

Minden más foci
2025.06.10. 22:55

Felkészülés: Dánia átgázolt a litvánokon, Svédország hétgólos meccsen győzte le Algériát

Minden más foci
2025.06.10. 21:19
Ezek is érdekelhetik