Eb 2024: füttykoncert után örömmámor – Szerbiában biztosak az Eb-kijutásban

Vágólapra másolva!
2023.10.19. 07:22
null
Dusan Tadics (balra) és társai Montenegró legyőzése után már az Eb-n érezhetik magukat (Fotó: Reuters)
Montenegró legyőzése után Szerbiában tényként kezelik, hogy a labdarúgó-válogatott ott lesz a jövő évi Európa-bajnokságon.

 

 

A hihetetlen történetek között egyértelműen helyet kaphatna az a sztori, hogy a világ legerősebb bajnokságaiban szereplő szerb labdarúgók alkotta válogatott a 2000-es években nem jutott ki egyik Európa-bajnokságra sem. A Monte­negró elleni 3–1-es belgrádi győzelem után úgy tűnik, megszakad a csúfos sorozat, s Szerbia ott lesz a 2024-es kontinenstornán, amelynek Németország ad otthont. A szerb szövetség elnöke, Braniszlav Nedimovics örömmámorban úszva már közölte is.

BULGÁRIA: KAPITÁNYVÁLTÁS NOVEMBER ELŐTT?

Benne van a levegőben, hogy a november 16-án rendezendő Bulgária–Magyarország Eb-selejtezőn már nem Mladen Krsztajics irányítja a hazaiak válogatottját, a 49 éves szövetségi kapitány sorsáról a következő két-három napban dönthet a Bolgár Labdarúgó-szövetség végrehajtó bizottsága – minderről a szervezet alelnöke, Emil Kosztadinov adott tájékoztatást az ország sportsajtójának. A szerb szakember borzasztó időszakot él át a 2023-ban nyeretlen nemzeti csapattal, amely az elmúlt napokban a Litvánia elleni hazai csoportmérkőzésen, majd az Albánia elleni idegenbeli felkészülési meccsen szenvedett 2–0-s vereséget.

A FIFA-világranglista 78. helyezettjének játéka borzasztó, az amúgy sem túl lelkes szurkolók pedig elpártolnak tőle – idei hazai meccseinek átlagnézőszáma 7600 alatt van. Persze miért is özönlenének a drukkerek a stadionba, amikor hazájuk válogatottja fennállása legrosszabb Eb-selejtezőjét vívhatja abban az esetben, ha nem győzi le Magyarországot vagy Szerbiát a hátralévő két csoportmeccsén. Az eddigi legpocsékabb szereplést Lothar Matthäusszal a kispadon élte át a bolgár válogatott, a 2012-es Eb-t megelőző kvalifikációs sorozatot öt ponttal, utolsóként zárta Anglia, Montenegró, Svájc és Wales mögött. A helyi sajtóban már felröppent, ki láthatja el Mladen Krsztajics menesztése esetén a szövetségi kapitányi feladatot, de a posztot korábban két ízben elfoglaló Sztanimir Sztoilov már kijelentette, biztosan nem vállalja el a tisztséget.

B. L.

„Kijutottunk a kontinensbajnokságra, ugyanis nem kétséges, hogy Bulgária ellen Szerbia biztossá teszi az Eb-részvételt!”

Kedd este a belgrádi Rajko Mitics Stadionban helyet foglaló mintegy huszonötezer néző az első félidő végén nem tapssal és biztatással, hanem hangos füttykoncerttel értékelte a hazai játékosok teljesítményét, ám aztán a sztárok – Szergej Milinkovics-Szavics, Dusan Tadics és Alekszandar Mitrovics – eldöntötték a három pont sorsát, így Bulgária ellen a döntetlen is elegendő a csoport második helyének megszerzéséhez.

Dragan Sztojkovics irányítása alatt a szerb válogatott kijutott a 2022-es katari világbajnokságra, de annak ellenére, hogy sokan titkos esélyesként számoltak vele, lehajtott fejjel tért haza, miután csoportja utolsó helyén végzett Brazília, Svájc és Kamerun mögött.

„Ne idegeskedjenek, kijuttatom Szerbiát az Eb-re. Most az a fontos, hogy a válogatott megmutatta a nagy szívét és a focitudását, úgy, ahogy azt terveztük is. Mindent előkészítettünk, ezért voltam nyugodt a meccs előtt”    – mondta Dragan Sztojkovics a montenegróiak legyőzése utáni sajtótájékoztatón, s hozzátette, lélektanilag nem volt egyszerű a meccs, mert három nappal azelőtt Budapestről pont nélkül távoztak.

Hogy mégsem úgy ment minden, ahogy azt a szerb szakvezetőség elképzelte, bizonyítja     Zsemberi János, a Topolyai Sport Club elnökének, a Szerb Labdarúgó-szövetség alelnökének kijelentése, aki szerint két különböző félidőt láthattak a nézők.

„Az első játékrész katasztrofális volt, a szünet jól jött a válogatottnak, s utána a fiúk megrázták magukat. Nehéz volt – arra számítottam, hogy sokkal könnyebb lesz, de a győzelem és a három pont a fontos”  – nyilatkozta Zsemberi János a belgrádi Szportszki zsurnal sportnapilapnak.

Sokakat foglalkoztatott, vajon mit mondhatott Sztojkovics a szünetben a játékosoknak, akik a második félidőben már sokkal jobb teljesítményt nyújtottak.

„Azt kérte tőlünk, maradjunk nyugodtak, mert tudja, hogy megnyerjük a mérkőzést. Csak folytassuk azt, amit megbeszéltünk, és megszerezzük a második gólunkat”– idézi Nikola Milenkovicsot, a Fiorentinában futballozó védőt a Szerb Labdarúgó-szövetség honlapja.

A szerb örömmámor előtt, amikor még 1–1-re állt a Montenegró elleni mérkőzés, a magyar válogatott pedig kétgólos hátrányba került Litvániában, a szerb portálok nem kímélték Magyarország teljesítményét. A Blic honlapja azzal a címmel tett közzé egy cikket, hogy „Legyőzték Szerbiát, most meg vesztésre állnak az amatőrök ellen…”

Aztán ahogy múlt az idő, és jöttek a szerb, illetve a magyar gólok, már egész más lett a hangnem, a keddi játéknapról szóló összefoglalóban, amely kitér arra is, hogy a házigazda a második félidő elején harmadszor is betalált a magyar kapuba, de lesállás miatt a gólt nem adták meg, már a litvánok sem amatőrként szerepelnek…

Szerbia a november 16-i játéknapon nem lép pályára, de ha Montenegró nem nyer Litvánia ellen, Mitrovicsék biztosan ott lesznek a németországi tornán. Ha a montenegróiak otthon legyőzik Litvániát, és utána Budapesten is begyűjtik a három pontot Magyarország ellen, akkor Szerbiának november 19-én a felújított leszkovaci stadionban legalább egy pontot kell szereznie Bulgária ellen, hogy kijusson a jövő évi tornára.

MONTENEGRÓBAN BELETÖRŐDTEK HOGY NEM LESZNEK OTT AZ EB-N

Belgrádi vereségével Monte­negró távol került a jövő évi Európa-bajnokságtól – matematikai esélye ugyan még van a kijutásra, de nincs a saját kezében a sorsa.

Minden jel arra utal, hogy az érdemi kérdések eldőltek a G-csoportban. A montenegrói sajtónak ez az egyöntetű véleménye, miután kedden válogatottjuk Belgrádban 3–1-re kikapott Szerbiától, míg Magyarország 2–2-es döntetlent játszott Litvániában. Ezek az eredmények azt jelentik, hogy a magyar és a szerb csapatnak is egy pontra van szüksége a biztos Európa-bajnoki részvételhez (Magyarország Bulgáriával és Montenegróval, míg Szerbia Bulgáriá­val játszik a selejtező hátralévő részében).

Pedig Montenegró a Szerbia ellen győzelemmel megelőzte volna riválisát, és saját kezébe vehette volna a sorsát. A belgrádi találkozón sokáig úgy tűnt, van is esélye a vendégeknek, ugyanis Alekszandar Mitrovics gyors góljára Sztevan Jovetics még az első félidőben válaszolt, majd a hajráig nyitva maradt minden, ám ekkor ismét Alekszandar Mitrovics, majd néhány perccel később Dusan Tadics is betalált, kialakítva a 3–1-es végeredményt. A helyi sajtó nem hibáztatja a játékosokat, akik mindent megtettek a Szerbia elleni találkozón, és valószínűnek tartja, hogy le kell mondaniuk az Európa-bajnokságról, amely eléggé távol került.

„Teljesítettük az ígéretünket, a maximumot nyújtottuk   – idézte az Analitika Miodrag Radulovicsot, Montenegró szövetségi kapitányát. –Gyorsan gólt kaptunk, nehéz volt visszajönni a mérkőzésbe, de talpra álltunk. Sőt, többször is veszélyeztettük Szerbia kapuját, volt olyan szakasza a találkozónak, amikor mi irányítottunk, de ezen az estén az egyéni villanások a szerbek javára döntöttek.”

Montenegró november 16-án Litvániával játszik, majd 19-én Magyarország ellen a Puskás Arénában zárja az Eb-selejtezőt. J. Á.

EB-SELEJTEZŐ, G-CSOPORT
AZ OKTÓBERI EREDMÉNYEK ÉS A HÁTRALÉVŐ MÉRKŐZÉSEK

Október 14., szombat
Bulgária–Litvánia 0–2 (0–1)
Szófia. G: Sirvys (45., 55.)
Magyarország–Szerbia 2–1 (2–1)
Budapest. G: Varga Barnabás (20.), Sallai R. (34.), ill. Pavlovics (33.)
Szabadnapos: Montenegró

Október 17., kedd
Szerbia–Montenegró 3–1 (1–1)
Belgrád. G: A. Mitrovics (9., 73.), Tadics (77.), ill. Jovetics (36.)
Litvánia–Magyarország 2–2
(2–0)
Kaunas. G: Cernych (20.), Sirvys (36.), ill. Szoboszlai D. (67. – 11-esből), Varga Barnabás (82.)
Szabadnapos: Bulgária

November 16., csütörtök
Montenegró–Litvánia
Bulgária–Magyarország
Szabadnapos: Szerbia

November 19., vasárnap
Szerbia–Bulgária
Magyarország–Montenegró
Szabadnapos: Litvánia

A G-CSOPORT ÁLLÁSA
1. MAGYARORSZÁG 6 4 2 11– 4 +7 14
2. Szerbia 7 4 1 2 13– 7 +6 13
3. Montenegró 6 2 2 2 6– 8 –2 8
4. Litvánia 7 1 3 3 8–12 –4 6
5. Bulgária 6 2 4 3–10 –7 2

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik