Eb-selejtező: drámai végjátékban nyertek Rigában a törökök

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2023.06.16. 23:03
null
Törökország drámai végjáték után verte meg a letteket (Fotó: Getty Images)
Wales hazai pályán előnyről kapott ki Örményországtól 4–2-re az Európa-bajnoki selejtező D-csoportjának harmadik fordulójában, míg Törökország drámai végjátékban nyert 3–2-re Lettország vendégeként. A H jelű kvartettben Dánia hazai környezetben nehezen, de győzött Észak-Írország ellen, San Marinónak pedig Kazahsztán ellen sem volt esélye.

 

A D-csoport cardiffi meccsén Wales már a 10. percben vezetett Daniel James révén Örményország ellen, de előbb Lucas Zelarajan kapáslövésével egyenlítettek, majd a 30. percre Grant-Leon Ranoszszép fejesével már fordítottak is az örmények. A házigazda hiába tett sokat az egyenlítésért, talán túlságosan is kinyílt Rob Page csapata, amely a 66. percben egy gyors örmény ellentámadás végén Ranosz látványos góljával kétgólos hátrányba került.

A hazaiak nem sokkal később Harry Wilson révén zárkóztak, de alig két perccel később az örményektől Zelarajan is megszerezte a második gólját, ráadásul a végjátékban Kieffer Moore kiállítása miatt Wales emberhátrányba került, s úgy már nem maradt esélye a pontszerzésre. (a vendégek mindkét duplázója külföldön született és nőtt fel: Zelarajan Argentínában, Ranosz Németországban – a szerk,)2–4

A kvartett másik mérkőzésén a törökök, úgy tűnt, érvényesítik a papírformát Lettországban, hiszen az első félidő derekán Abdulkerim Bardakci megszerezte a vezetést, nem sokkal később pedig egy érvénytelenített gólt is összehoztak a vendégek.

A második félidő elején Eduards Emsis ugyan egyenlített, de tíz perccel később Cengiz Ünder ismét előnyhöz juttatta az övéit.

A lettek Emsis második sárga lappal járó kiállítása miatt ugyan a 83. percben emberhátrányba kerültek, de a 94. percben Kristers Tobers góljával megint visszajöttek a meccsbe. Mégis pont nélkül maradtak, ugyanis volt még egy csavar, hiszen a nem sokkal korábban csereként beállt Irfan Kahveci a 96. percben megszerezte a törökök győzelmet érő gólját. 2–3

A H-csoportban a jóval esélyesebb Dánia nagy mezőnyfölénye ellenére is majdnem elbukott két pontot Észak-Írország ellen. Kasper Hjulmand csapata a második félidő elején a wolfsburgi Jonas Wind révén megszerezte a vezetést. A hajrá így is tartogatott izgalmakat, miután a 94. percben Callum Marshall egyenlített, de hosszas videózás után végül les miatt érvénytelenítették a találatot, így a dánok 1–0-ra behúzták az északírek elleni meccsüket.

San Marinónak Kazahsztán ellen sem volt esélye, a miniállam csapata ugyanis hazai pályán – Parmában – is 3–0-s vereséget szenvedett.

EURÓPA-BAJNOKI SELEJTEZŐ
D-CSOPORT

Lettország–Törökország 2–3
Riga. G.: Emsis (51.), Tobers (90+4), ill. Bardakci (22.), Ünder (61.), Kahveci (90+6.)
Kiállítva: Emsis (83., Lettország)

Wales–Örményország 2–4
Cardiff. G.: D. James (10.), H. Wilson (72.), ill. Zelarajan (19., 75.), Ranosz (30., 66.)
Kiállítva: K. Moore (78., Wales)

A D-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Törökország 3 2 1 5–5 0 6
2. Wales 3 1 1 1 4–5 –1 4
3. Horvátország 2 1 1 3–1 +2 4
4. Örményország 2 1 1 5–4 +1 3
5. Lettország 2 2 2–4 –2 0

 

H-CSOPORT
Dánia–Észak-Írország 1–0
Koppenhága. G.: Wind (47.)

San Marino–Kazahsztán 0–3
Parma. G.: Vorogovszkij (37.), Tagjbergen (64.), Zajnutgyinov (90+5.)

A H-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Dánia 3 2 1 6–4 +2 6
2. Kazahsztán 3 2 1 7–4 +3 6
3. Finnország 3 2 1 4–3 +1 6
4. Szlovénia 3 2 1 4–3 +1 6
5. Észak-Írország 3 1 2 2–2 0 3
6. San Marino 3 3 0–7 –7 0

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik