Belgium: botrány – Courtois hazament, Tedesco szerint megsértődött

V. J.V. J.
Vágólapra másolva!
2023.06.20. 10:58
null
Thibaut Courtois magyarázatot várt a szövetségi kapitány döntésére – Tedesco szerint közösen határoztak arról, ki legyen a kapitány (Fotó: Getty Images, archív)
A belga labdarúgó-válogatott Ausztria elleni döntetlenjét követően elhagyta a csapat edzőtáborát a kapus, Thibaut Courtois. A Real Madrid játékosa sérülésre hivatkozik, ezzel szemben Domenico Tedesco szövetségi kapitány azt mondja, sértődöttség áll a távozás hátterében – írja a BBC.

 

Domenico Tedesco hétfőn azt nyilatkozta, Thibaut Courtois csalódottságának és sértődöttségének adott hangot, miután az Ausztria elleni Eb-selejtezőn nem ő, hanem Romelu Lukaku viselhette a válogatott csapatkapitányi karszalagját.

A belga válogatott csapatkapitánya, Kevin De Bruyne sérült, az ő hiányában pedig Tedesco elmondása szerint közösen úgy döntöttek: „Romelu lesz a kapitány Ausztria, Courtois pedig Észtország ellen.”

„Ez mindenki számára elfogadható volt, ám a meccs után Courtois váratlanul beszélni akart velem, és azt mondta, hazamegy, mivel csalódott és megsértve érzi magát.”

Courtois tehát nem lesz csapatkapitány Észtország ellen.

„A kezdetektől próbáltam megadni neki azt az elismerést, amit megérdemel. Az én szememben ő a világ legjobb kapusa. Kapusként és emberként is nagyon kedvelem. Döbbenten állok a történtek előtt” – nyilatkozta Tedesco.

A Real Madrid 102-szeres válogatott kapusa egészen másként látja a történteket. Honlapján azt írta: meglepődött, hogy a belga szövetségi kapitány egyoldalúan beszámolt a magánbeszélgetésükről, ráadásul szerinte csak az elhangzottak egy részéről beszélt.

„Amikor beszéltünk, arra kértem – nem a saját javam érdekében – hogy magyarázza meg a döntéseit, hogy elkerüljük az olyan helyzeteket, amelyek a múltban ártottak nekünk, miközben a közös sikerért dolgozunk.”

„Az, hogy ki legyen a válogatott kapitánya nem lehet egy átgondolatlan, vagy véletlenszerű döntés. Erről neki kell határoznia, ezt próbáltam átadni neki – sajnos sikertelenül.”

„Tegnap délután kivizsgáláson estem át, mivel gond van a jobb térdemmel. A klubom és a válogatottam orvosi csapatai konzultációt követően döntöttek arról, hogy el kell hagynom az edzőtábort.”

Domenico Tedesco ezzel szemben azt állítja, szó sincs sérülésről. „Nem tudok hazudni” – nyomatékosította mondandóját Belgium szövetségi kapitánya.

Courtois távozásával várhatóan a Strasbourg játékosa, Matz Sels őrzi majd a belga kaput a ma esti, Észtország elleni selejtezőn.

EURÓPA-BAJNOKI SELEJTEZŐ
4. FORDULÓ

F-CSOPORT
20.45: Észtország–Belgium, Tallinn (Tv: Match4)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik