Nagelsmann: „Neuer jó benyomást tett rám” – másfél év után térhet vissza

Vágólapra másolva!
2024.06.03. 08:56
Manuel Neuer készül a visszatérésre a német válogatottba (Fotó: AFP)
A magyar labdarúgó-válogatott Eb-csoportellenfelei közül hétfőn a skót és a német válogatott is felkészülési meccsen lép pályára.

 

 

A magyar válogatott Eb-csoportellenfelei közül a német és a skót válogatott is felkészülési mérkőzést játszik hétfőn. Skócia a portugáliai Faróban Gibraltárral találkozik 18 órai kezdettel, míg Németország 20.45-kor Nürnbergben Ukrajnát fogadja (mindkét mérkőzést a Spíler2 közvetíti). 

Utóbbi találkozó előtt a Nationalelf szövetségi kapitánya, Julian Nagelsmann tartott sajtótájékoztatót, ahol több fontos kérdést is érintett. Köztük a Brightonban évek óta kiemelkedően teljesítő középpályás, Pascal Gross helyzetét, aki az Eb után visszavonuló Toni Kroos helyettese is lehet, de szóba került a kapuskérdés is.

„A kapuban Manuel Neuer kezd, jó benyomást tett rám az edzőtáborban, és már teljesen egészséges – nyilatkozta Julian Nagelsmann.Biztos vagyok benne, hogy az ukrán válogatott kilencven percen keresztül a maximumot nyújtja, mi is hasonlóra törekszünk.” 

A legutóbbi edzéseken különösen a labdavesztések utáni visszatámadást gyakoroltuk az ellenfél térfelén, az Európa-bajnokság előtt új formációkkal már nem foglalkozunk, a lényeg a tudás elmélyítése – folytatta Nagelsmann. – Neuer mellett Pascal Gross is biztosan játszik hétfőn, ő eddig méltatlanul keveset szerepelt a válogatottban, pedig kiváló futballista, betöltheti Toni Kroos helyét a jövőben.” 

A németek az eddigi két idei meccsüket megnyerték: a franciákat idegenben 2–0-ra, a hollandokat Németországban 2–1-re verték meg. Neuer azokon a meccseken még nem szerepelt a keretben (kisebb sérüléssel bajlódott), Gross pedig csak a hollandok ellen állt be csereként. Neuer a 2022-es vb-n, a Costa Rica ellen 4–2-re megnyert csoportmeccsen játszott legutóbb a válogatottban, tehát másfél éves kihagyás után térhet most vissza. 

A NÉMET LABDARÚGÓ-VÁLOGATOTT 27 FŐS, BŐ EURÓPA-BAJNOKI KERETE
Kapusok: Oliver Baumann (Hoffenheim), Manuel Neuer (Bayern München), Alexander Nübel (VfB Stuttgart), Marc-André ter Stegen (FC Barcelona – Spanyolország), 
Védők: Waldemar Anton (VfB Stuttgart), Benjamin Henrichs (RB Leipzig), Joshua Kimmich (Bayern München), Robin Koch (Eintracht Frankfurt), Maximilian Mittelstädt (VfB Stuttgart), David Raum (RB Leipzig), Antonio Rüdiger (Real Madrid – Spanyolország), Nico Schlotterbeck (Borussia Dortmund), Jonathan Tah (Bayer Leverkusen)  
Középpályások: Robert Andrich (Bayer Leverkusen), Chris Führich (VfB Stuttgart), Pascal Gross (Brighton – Anglia), Ilkay Gündogan (FC Barcelona – Spanyolország), Toni Kroos (Real Madrid – Spanyolország), Jamal Musiala (Bayern München), Aleksandar Pavlovic (Bayern München), Leroy Sané (Bayern München), Florian Wirtz (Bayer Leverkusen)
Támadók: Maximilian Beier (Hoffenheim), Niclas Füllkrug (Borussia Dortmund), Kai Havertz (Arsenal – Anglia), Thomas Müller (Bayern München), Deniz Undav (VfB Stuttgart)
Szövetségi kapitány: Julian Nagelsmann

EB-CSOPORTUNK CSAPATAINAK JÚNIUSI FELKÉSZÜLÉSI MECCSEI 

Június 3.
18.00: Gibraltár–Skócia 
20.45: Németország–Ukrajna 

Június 4.
20.45: Írország–Magyarország 
21.15: Svájc–Észtország 

Június 7.
20.45: Skócia–Finnország
20.45: Németország–Görögország  

Június 8.
18.00: Magyarország–Izrael
18.00: Svájc–Ausztria  

Magyar válogatott
2024.06.02. 23:36

Indul az utazás az Eb-re: Dublin, Debrecen, Weiler im Allgäu

Az egyhetes telki felkészülést követően hétfőn Írországba utazik a válogatott, s kedden Dublinban 20.45-től játszik felkészülési mérkőzést.

 

 

Legfrissebb hírek

A németek hatgólos visszavágón jutottak túl az olaszokon a Nemzetek Ligájában

Minden más foci
2025.03.23. 22:45

Döbbenetes rövidzárlat után kaptak gólt az olaszok – videó

Minden más foci
2025.03.23. 21:46

Daniel Maldini először kezdhet az olasz válogatottban

Minden más foci
2025.03.23. 12:24

Calafiori ugyanúgy sérült meg az olasz válogatottnál, mint az Arsenalnál – videó

Minden más foci
2025.03.21. 18:06

Nagelsmann: Továbbra is 50 százalék az esélyünk a továbbjutásra

Minden más foci
2025.03.21. 10:30

Hiába Tonali korai gólja, a németek egygólos előnnyel távoztak Milánóból

Minden más foci
2025.03.20. 22:42

Támogatják a 2040-es német olimpiai pályázatot

Egyéb egyéni
2025.03.12. 11:04

Északisí-vb: német aranyérem az északi összetett férfi csapatversenyében

Téli sportok
2025.03.07. 17:27
Ezek is érdekelhetik