Eb 2020: már több mint 100 ezren írtak alá a petíciót, hogy játsszák újra a döntőt

B. D. K.B. D. K.
Vágólapra másolva!
2021.07.14. 12:51
null
Chiellini (balra) nem finomkodott Sakával (jobbra) (Fotó: Getty Images)
Már több mint 100 ezer – vélhetően angol – elégedetlen szurkoló írta alá azt a petíciót, hogy játsszák újra az Európa-bajnoki-döntőt, mivel úgy gondolják, a játékvezető elfogultan vezette a finálét – írta meg a SPORTbible.

 

A szurkolók elsősorban azt nehezményezik, hogy a mérkőzés játékvezetője, Björn Kuipers nem állította ki Giorgio Chiellinit a Bukayo Sakával szemben elkövetett szabálytalansága után. A change.orgon található petíció leírásában az áll, hogy nem volt fair a döntő, és hogy az olaszok rengeteget szabálytalankodtak, ezért nem lett volna szabad teljes létszámban befejezniük a meccset. Hangsúlyozzák, hogy sportszerűtlen volt a találkozó, és ezért egy nem elfogult játékvezetővel újra kellene a finálét játszani.

Nos, kíváncsian várjuk, mi sül ki belőle.

Legfrissebb hírek

Futsal: az Eb-szereplésért küzdenek az U19-esek Esztergomban

Utánpótlássport
2025.03.25. 10:36

Magyar játékvezetők is szerepet kapnak az Arsenal–Real Madrid BL-negyeddöntőn

Bajnokok Ligája
2025.03.24. 12:53

Raspadori: Sokkal erősebb csapat vagyunk annál, mint amit most mutattunk

Minden más foci
2025.03.24. 09:48

Öregedő amatőrök – Bobory Balázs publicisztikája

Minden más foci
2025.03.23. 22:57

Döbbenetes rövidzárlat után kaptak gólt az olaszok – videó

Minden más foci
2025.03.23. 21:46

Daniel Maldini először kezdhet az olasz válogatottban

Minden más foci
2025.03.23. 12:24

U17-es Eb-selejtező: döntetlent játszott a szerbekkel a magyar csapat

Utánpótlássport
2025.03.22. 18:10

Calafiori ugyanúgy sérült meg az olasz válogatottnál, mint az Arsenalnál – videó

Minden más foci
2025.03.21. 18:06
Ezek is érdekelhetik