Eb 2020: Ha sikerülne a továbbjutás, extra bravúrként értékelném – Kalmár

JUDI ÁDÁMJUDI ÁDÁM
Vágólapra másolva!
2021.06.12. 10:41
null
Kalmár Zsolt bízik benne, hogy a magyar válogatott lesz az Európa-bajnokság egyik meglepetéscsapata (Fotó: Dömötör Csaba)
Sérülése miatt nem lehet ott a pályán, azonban az NS szakértőjeként a válogatott minden rezdülésére figyel a DAC csapatkapitánya, Kalmár Zsolt.

 

Szíve szerint az első perctől a pályán lenne kedden a Portugália elleni mérkőzésen Kalmár Zsolt, ám sérülés miatt kihagyni kénytelen a kontinenstornát. A 27-szeres válogatott középpályás szerint mindhárom csoportmeccsen más taktikával lép pályára Marco Rossi együttese, és a gólhelyzeteinket kőkeményen ki kell majd használni.

„Minden meccsen meglesz a csapat külön taktikája, azaz minden találkozón mást játszik. Sokszor védekezik feljebb, letámadja az ellenfelet, főleg a két hazai meccsen. Arra figyelni kell azonban, hogy hátul ne nyíljunk ki túlságosan, mivel a világ legjobb játékosai lesznek az ellenfeleink. Remek csapatok vannak a csoportunkban, ám mi is megmutattuk már, hogy képesek vagyunk helyzeteket kialakítani. Biztos vagyok benne, hogy lesz lehetőség a gólszerzésre, és a helyzeteket kegyetlenül ki kell használni.”

Az NS-szakértő szerint minőségi mérkőzéseket és tehetséges futballistákat láthatunk az Európa-bajnokságon.

„Nagyszerű csoportok vannak az Európa-bajnokságon, jó meccseket várok. Szerintem sok gólt láthatunk a kontinenstornán, ugyanis sok játékos most akarja megmutatni, hogy valójában mire képes. Ráadásul a csapatok átlagéletkora alacsony, sok fiatal, lendületes futballista lesz a pályákon. Egy szó, mint száz, színvonalas Európa-bajnokság elé nézünk.”

A kontinenstornán tizenegy stadionban játsszák a meccseket, ám egyedül a budapesti Puskás Arénában lesz telt ház – a futballista szerint ez óriási előny lehet a magyar válogatott tagjainak.

„Fantasztikus, hogy az elmúlt nyolc-tíz évben micsoda változások voltak magyar labdarúgásban: remek létesítmények és visszhangos, nagy sikerek jellemezték az elmúlt időszakot. Az Európa-bajnoki rendezés nagy ajándék, mert nem mindennapi élmény az egész országnak, hogy a legnagyobb sztárcsapatok és a világ legjobb labdarúgói vannak itt nálunk. Összehozza a társadalmunkat, az emberek biztosan boldogok lesznek az Európa-bajnokság ideje alatt, ezt jól láthattuk kétezertizenhatban is. Nagy lökést ad a csapatnak a telt házas Puskás Aréna. Biztos vagyok benne, hogy mindenki száz százalékon pörög majd, mentálisan pedig óriási előny a hazai szurkolás. Tapasztaltam én is, hogy az elmúlt másfél év zárt kapus meccsei után mekkora különbség újra szurkolók előtt futballozni, a motivációval nem lesz problémája a válogatott játékosainak.”

Szoboszlai Dominik és Kalmár Zsolt hiányában Marco Rossinak új szöglet- és szabadrúgás-specialista után kellett néznie, a Dunaszerdahely középpályása szerint erre a feladatra többen alkalmasak a keretből.

„Ha a pályán van, Varga Roland rúgja majd a szabad- és szögletrúgásokat, remek a rúgótechnikája. De Sallai Roland és Kleinheisler László is veszélyesen tudja meglőni az állított labdát.”

Cristiano Ronaldo, Karim Benzema vagy éppen Kylian Mbappé – vagyis világsztárokkal néznek szembe a magyar futballisták az Európa-bajnokságon, a 26 esztendős játékos szerint ilyenkor kell megmutatni, valójában mire is képesek.

„Játszottam már Cristiano Ronaldo ellen, hihetetlenül dinamikus labdarúgó, amikor el kell indulni, négy-öt méteren szinte lehetetlen tartani vele a lépést. Egy az egy ellen óriási különbség van, ám ha csapatként leszünk erősek, őt is meg lehet fékezni. Nem láttam rajta semmilyen arroganciát, a futballhoz nagy magabiztosság és önbizalom kell, látszik rajta, hogy mindig hisz magában, nekünk pedig azt kell elhinni, hogy sikeres Európa-bajnokság elé nézhetünk.”

Végül nézzük, Kalmár Zsolt hogyan látja az Eb-esélyeket, mit vár a válogatottól, illetve kire voksol, ha a legjobb és legígéretesebb tehetségű játékosról van szó.

„Abban bízom, hogy az Eb egyik meglepetéscsapata a mi válogatottunk lesz, ha sikerülne a továbbjutás, azt extra bravúrként értékelném. A földön maradva a pontszerzésben bízom. Franciaország vagy Spanyolország lehet Európa-bajnok. N'Golo Kanté fantasztikus futballista, nálam ő a befutó, ha a torna legjobbjára kell tippelni. A fiatal korosztályból a német Jamal Musiala kiemelkedő futballista, nem lennék meglepve, ha még inkább felhívná magára a figyelmet.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik