Eb 2020: egyelőre nem tudni, Eriksen miért esett össze

M. D.M. D.
Vágólapra másolva!
2021.06.13. 16:34
null
Eriksen az információk szerint egyre jobban érzi magát, de az esetleges visszatéréséről még nagyon korai beszélni (Fotó: AFP)
Egyelőre nem tudni, mi okozta Christian Eriksen összeesését a Finnország elleni, szombati Európa-bajnoki csoportmérkőzésen, de a dán labdarúgó a körülményekhez képest jól érzi magát, jó a hangulata, és a rajta elvégzett eddigi vizsgálatok biztató eredményeket mutattak – hangzott el a dán szövetség vasárnapi rendkívüli sajtótájékoztatóján.

 

Még mindig nem tudni, Christian miért esett össze” – mondta Morten Boesen, a dán válogatott csapatorvosa, hozzátéve, hogy Eriksennek jó a közérzete, és az eddig elvégzett tesztek normális értékeket, eredményeket mutattak. „Ki kell derítenünk, mi történt. Ébren van, és teljesen relevánsan, egyértelműen válaszol a kérdésekre. Újra dobog a szíve” – mondta Boesen, elismerve, hogy Eriksennek megállt a szíve, és tulajdonképpen a halál torkából hozták vissza az életbe.

Peter Möller, a dán válogatott sportigazgatója elárulta, amelyik játékos igényli, szükségbe veheti sportpszichológus segítségét a történtek feldolgozásához.

A sajtótájékoztatón felszólalt Kasper Hjulmand szövetségi kapitány is, aki megosztotta annak a beszélgetésnek a részleteit, amelyet vasárnap reggel Eriksennel folytatott videós formában.

Beszélnünk kellett vele, hogy lássuk a mosolyát. »Hogy vagytok?« – kérdezte. »Szerintem ti rosszabb bőrben vagytok, mint én. Úgy érzem, menten kimegyek innen, és újra edzésbe állok, srácok«. Tipikus Christian… Először mindig másokra gondol, és csak utána saját magára” – elevenítette fel a vasárnap reggel elhangzottakat Hjulmand.

Morten Boesen elmondta azt is, a további orvosi vizsgálatok eredményétől függ, hogy Eriksen folytathatja-e a pályafutását.

Legfrissebb hírek

Három rutinos játékos távozását jelentette be a Manchester United

Angol labdarúgás
2025.05.26. 06:46

Svédországé lett a bronzérem a jégkorong-vb-n

Jégkorong
2025.05.25. 17:45

Csúnya vége lett a dán csodának, Svájc ismét vb-döntős

Jégkorong
2025.05.24. 21:20

Szenzáció a jégkorong-vb-n: Dánia az utolsó percekben ütött gólokkal kiejtette Kanadát!

Jégkorong
2025.05.22. 22:50

Norvégiától kikapott, de még benn maradhat a magyar válogatott

Jégkorong
2025.05.19. 22:30

Az amerikaiak csak ráadásban győzték le a norvégokat, a dánok nyertek a kazahok ellen a hoki-vb-n

Jégkorong
2025.05.14. 22:46

Rendkívül fordulatos meccsen a csehek legyőzték Svájcot a hoki-vb magyar csoportjában

Jégkorong
2025.05.09. 23:00

Majoross Gergely: A speciális egységek a vébén is nagyon fontosak lesznek

Jégkorong
2025.04.29. 12:41
Ezek is érdekelhetik