Eb 2020: C. Ronaldón mindig három-négy ember volt – Santos

Vágólapra másolva!
2021.06.15. 20:51
null
Santos szerint fantasztikus volt a hangulat a Puskás Arénában (Fotó: AFP)
A portugál válogatott szövetségi kapitánya, Fernando Santos elismerte, a magyar válogatott megnehezítette csapata dolgát, még ha a hajrában sikerült is megtörniük a jeget, és 3–0-ra győztek.

 

„Biztonságosan játszottunk az első félidőben, de elöl nem tudtuk megtörni a magyarokat. Vissza tudtuk szerezni a labdákat, és nagyon fontos volt, hogy a második félidőben gólt szereztünk. Addig is megvoltak a lövéseink, de nem tudtunk betalálni, ami benne van a játékban" – kezdte értékelését a meccs utáni sajtótájékoztatón Fernando Santos, a portugálok szövetségi kapitánya.

„A második félidő elején kicsit idegesek voltunk, mert telt az idő, és hiányzott a gól. A pályán mindenki nyerni akart, az ellenfél is. Az volt a cél, hogy növeljük a ritmust. Ronaldót kitettük balra, Rafa Silva érkezett középre. Akik bejöttek, nagyon jól játszottak. Alacsony labdákkal próbáltunk operálni a kapus és a védelem között, de sokáig nem tudtunk gólt szerezni, mert nagyon szorosan védekeztek a magyarok, és hiába próbáltuk meg Ronaldót megjátszani, mindig volt három-négy ember rajta. Végig irányítottuk a meccset, de amikor kicsit idegesek lettünk, adtunk néhány helyzetet az ellenfélnek. Ekkor hoztam be Rafát, hogy javítsunk a támadójátékunkon, és a többi csere is azt szolgálta, hogy gyorsabban átjátsszuk a középpályát. Viszont amikor megszereztük az első gólunkat, Magyarország kinyílt, és akkor már volt lehetőségünk újabb gólt szerezni. Néha sikerül, néha nem" – összegzett Santos, aki a hangulatról is beszélt.

„Fantasztikus, elképesztő hangulat volt. A foci tömegek nélkül nem az igazi. Azok a játékosok, akik ilyen szinten játszanak, sok szurkolót akarnak – szeretnénk megköszönni a portugál szurkolók biztatását is, és mind a hatvanezer ember szurkolását, aki jelen volt a stadionban" – zárta szavait Santos, hangsúlyozva, hogy most már előre kell tekinteniük a következő, németek elleni meccsre.

EURÓPA-BAJNOKSÁG
CSOPORTKÖR, 1. FORDULÓ

F-CSOPORT
MAGYARORSZÁG–PORTUGÁLIA 0–3 (0–0)
Budapest, Puskás Aréna, 55 682 néző. Vezette: Cakir (török)
MAGYARORSZÁG: Gulácsi – Botka, Orbán, Szalai A. – Lovrencsics G., Nagy Á. (Varga R., 88.), Kleinheisler (Sigér D., 78.), Schäfer (Nego, 65.), Fiola (Varga K., 88.) – Szalai Á., Sallai (Schön, 77.). Szövetségi kapitány:    Marco Rossi
PORTUGÁLIA: Rui Patrício – Nélson Semedo, Pepe, Rúben Dias, Guerreiro – Danilo Pereira, William Carvalho (Renato Sanches, 81.), Bruno Fernandes (Moutinho, 89.) – Bernardo Silva (Rafa Silva, 71.), C. Ronaldo, Diogo Jota (André Silva, 81.). Szövetségi kapitány:   Fernando Santos
Gólszerző: Guerreiro (84.), C. Ronaldo (87., 90+2. – az első 11-esből)

Legfrissebb hírek

Aligha lesz szenzáció kedden Marco Rossi kerethirdetésén

Magyar válogatott
1 órája

Mané gólt szerzett, kiállítása után CR-ék emberhátrányban is döntőbe jutottak

Minden más foci
2025.08.19. 16:05

„Azt mondta, siuuu!” – Cristiano Ronaldo eljegyezte párját, Georgina Rodríguezt

Minden más foci
2025.08.12. 08:05

Rossi elárulta, a légiósok nagy részének garantált a helye a válogatottban

Magyar válogatott
2025.08.08. 17:13

Cristiano Ronaldo mesterhármassal folytatta a felkészülést, portugál csapat ellen

Minden más foci
2025.08.08. 09:15

Rossi figyelmezteti a Fiorentinát, ne becsülje le a Paksot

Európa-konferencialiga
2025.08.06. 13:10

„Legalább a játékosok felének a nevét már ki tudom ejteni” – Orbán Viktor egy étteremben futott össze Marco Rossival

Labdarúgó NB I
2025.08.04. 23:24

„Nem futballista, hanem pénznyomtató” – a FIFA-licences ügynöknő Joao Félixről

Angol labdarúgás
2025.07.28. 18:26
Ezek is érdekelhetik