Eb 2016: orosz huligánokra vadásznak a francia Riviérán

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2016.06.14. 11:09
A francia rendőrség razziát kezdett orosz huligánok begyűjtésére a Riviérán kedd délelőtt. Többeket őrizetbe vettek és kiutasítás vár rájuk.

A Cannes-hoz közel eső Mandelieu-ben – miután egy orosz szurkolókat szállító busz elhagyta a szállodát – a rendőrök megállították a járművet, és azonosították az utasokat. Többeket őrizetbe helyeztek, mert részt vettek a marseille-i erőszakhullámban, angol drukkerekkel, illetve francia rendfenntartókkal csaptak össze a labdarúgó Európa-bajnokság első napjaiban.

Manuel Valls miniszterelnök is megszólalt az ügyben, és jelezte: lesznek kiutasítások, a bűnösök nem maradhatnak Franciaország területén. Szergej Parinov, az orosz nagykövetség sajtófelelőse megerősítette a történteket.

Hétfőn tíz szurkolónak kellett bíróság elé állnia azok közül, akik a szombati angol–orosz csoportmérkőzés előtt randalíroztak és verekedtek Marseille-ben, de a rendőröknek akkor a 150 orosz huligán közül egyet sem sikerült előállítaniuk. Az első két angol drukkert két, illetve három hónap szabadságvesztésre ítélték, és két évre kiutasították Franciaországból.

Csütörtök óta húsz embert állítottak elő a dél-franciaországi városban, közülük hat brit, egy osztrák és három francia állampolgár áll bíróság elé a rendőrök és a többi szurkoló elleni erőszak miatt.

Az angolok és az oroszok szombaton 1–1-et játszottak Marseille-ben. A két tábor már csütörtök este óta hol egymással, hol a helyi rendfenntartókkal csapott össze, és a mérkőzés után a stadionban, valamint az utcákon folytatódtak a harcok.

Szerdán az oroszok a szlovákokkal találkoznak Lille-ben.

 

Legfrissebb hírek

Belák János: Optimisták lehetünk a magyar öttusa jövőjét nézve

Egyéb egyéni
1 órája

Ülőröplabda Eb: magyar vereség a nyitányon

Röplabda
20 órája

Öttusa Eb: bronzérmes női váltóban Eszes Noémi és Mészáros Emma

Egyéb egyéni
2025.07.27. 13:45

Öttusa Eb: Bauer Blanka bronzérmes Madridban; magyar arany csapatban

Egyéb egyéni
2025.07.25. 12:51

Semlegesként visszatérhetnek az orosz vitorlázók

Egyéb egyéni
2025.07.24. 13:56

Az orosz női válogatott ott lehet a sakkcsapat-világbajnokságon Linaresben

Egyéb egyéni
2025.07.22. 13:00

Birkózás a békéért: 6–4-re verték az oroszok az amerikaiakat a KIMBA-n

Birkózás
2025.07.22. 09:16

Ovecskin az orosz jégkorong-válogatott visszavételét sürgeti

Jégkorong
2025.07.21. 15:56
Ezek is érdekelhetik