Eb 2016: Örömöt látok a budapestieken – Matthäus

Vágólapra másolva!
2016.06.24. 12:28
Lothar Matthäus szerint okos döntés volt megemelni a labdarúgó Európa-bajnokság létszámát, a torna lebonyolítását azonban megváltoztatná.

„Sokat beszélnek az emberek az Eb-ről, amelynek mezőnye felhígult, ez nem is lehet kérdés – írta a 150-szeres válogatott középpályás, korábbi magyar szövetségi kapitány a Bilden vezetett blogjában. – Michel Platini mégis okosan lépett, amikor tizenhatról megemelte a létszámot huszonnégyre. Több kisebb nemzet tudott élni a lehetőséggel. Olyan országokban, mint Magyarország, Albánia vagy Izland, már maga a részvétel is nagy esemény. Örömöt látok a budapestieken, büszkék arra, hogy az ő országuk ismét meg tudja mutatni magát a futball egyik nagy színpadán.”

„Az viszont számomra elfogadhatatlan, hogy hatvanhat százalék alatti mutatóval, vagy két vereséggel is tovább lehet jutni a csoportból, és ilyen teljesítménnyel egy válogatott még mindig versenyben lehet az Eb-címért. A létszám az adott az elkövetkezendő tornákra, ahhoz nem is nyúlnék. Annak érdekében viszont, hogy a jövőben is érdekes legyen az Eb, a csoportkör után rögtön a negyeddöntőkkel folytatnám a tornát. A hat csoportgyőztes mellett csak a két legjobb csoportmásodik jutna tovább. Nem lennének olyan unalmas, gól nélküli meccsek, mint a német–lengyel, vagy a francia–svájci, amelyeken taktikáznak a felek. Egycsapásra minden mérkőzésnek döntő jelentősége lenne. Egy vereséggel gyakorlatilag elszállna a továbbjutási esély, ami csak növelné a későbbi győztes teljesítményének az értékét.”

Legfrissebb hírek

Varga Barnabás: Nem túlzás, több góllal is győzhettünk volna

Magyar válogatott
2025.06.12. 07:15

Papp Bence: Tóth Alex karrierépítése példaértékű

Labdarúgó NB I
2025.06.11. 19:52

Varga Barnabás szerezte a Rossi-éra 100. gólját

E-újság
2025.06.10. 23:55

Marco Rossi: Még utána kell járjunk, mi nem klappolt az utolsó tíz percben

Magyar válogatott
2025.06.10. 20:45

Ezt már tudtuk – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
2025.06.06. 23:48

Válogatott: csatár nélkül nem megy; Per Johansson hegemóniát épít

E-újság
2025.06.06. 23:21

Magyar–svéd: az utolsó kétezer jegy vár gazdára

Magyar válogatott
2025.06.04. 11:49

Vitális Milán: El akarjuk rontani a Ferencváros napját

Labdarúgó NB I
2025.05.22. 09:01
Ezek is érdekelhetik