Eb 2016: Nincs problémám azzal, hogy favoritok vagyunk – Wilmots

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.06.25. 17:27
null
Marc Wilmots és Axel Witsel vett részt a belgák sajtótájékoztatóján (Fotó: AFP)
A belga labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Marc Wilmots, valamint a csapat egyik középpályása, Axel Witsel részvételével tartották meg a belga nemzeti együttes sajtótájékoztatóját egy nappal a Magyarország elleni Eb-nyolcaddöntő előtt. A 47 éves szakember kiemelte, hogy játékosainak nyugodtnak és türelmesnek kell maradniuk, míg Witsel elmondta, papíron hiába a belgák az esélyesebbek, a pályán új történet kezdődik.

 

„A célunk, hogy olyan messzire jussunk, amennyire csak tudunk – kezdte Marc Wilmots, a belgák szövetségi kapitánya a sajtótájékoztatót. – Nincs problémám azzal, hogy mi vagyunk a favoritok. Meg kell tartanunk és kontrollálnunk kell a labdát, valamint dominánsan kell fellépnünk.”

„Az egy az egy elleni szituációkat kell erőltetnünk, mivel nagyon összeszedett védelemmel állunk szemben. Türelmesnek és nyugodtnak kell maradnunk. Magyarország a végletekig harcol.”

„A felkészülés ugyanúgy zajlott, mint a csoportmérkőzések előtt. Elemeztük az ellenfelünket, különböző modelljeiket és felállásaikat. Nem tudjuk, mit játszanak majd támadásban, így minden lehetséges forgatókönyvre felkészültünk.”

A belga kapitány a sajtótájékoztató végén Király Gáborra is kitért, aki ellen az 1990-es évek végén játékosként pályára lépett a Bundesligában: „Ő igazi profi. Azt gondolhattuk, hogy Magyarország nem elég jó a tornához, de a sokat tapasztalt játékosokkal a legjobb tizenhatba is bejutott. Nem emlékszem, hogy annak idején betaláltunk-e neki, de ez a srác még mindig itt van. Ez remek!”

Ez már a kieséses szakasz, itt vagy nyersz, vagy mehetsz haza. Magabiztosak vagyunk, és készen állunk” – mondta a belgák játékosa, Axel Witsel.

„El akartuk kerülni a nagy nemzeteket, mint a spanyolok, de ez nem jelenti azt, hogy a holnapi könnyű meccs lesz. Tisztelnünk kell a magyarokat, megérdemelték, hogy idáig eljutottak. Nem becsülhetjük le őket.”

„A magyar válogatott mentálisan nagyon jó. Fontosak lesznek az egy az egy elleni meccsszituációk, hiszen a magyarok védelme igen jól szervezett. Keményen dolgoznak a pályán, és veszélyesek a szabadrúgásaik, szögleteik. Papíron mi vagyunk az esélyesek, de a pályán másik történet kezdődik” – zárta mondandóját a belga középpályás.

Legfrissebb hírek

A svédek otthon is kikaptak Koszovótól, a belgák magabiztosan nyertek Walesben

Foci vb 2026
2025.10.13. 22:51

Belgium nem tudott gólt szerezni, a hősiesen védekező Észak-Macedónia továbbra is vezeti a J-csoportot

Foci vb 2026
2025.10.10. 22:44

Dupla Tízes: megverjük az örményeket Varga és Sallai nélkül? Összejöhet a csodapont Portugáliában?

Magyar válogatott
2025.10.09. 17:43

Bálint Martin Belgiumban nyert rangos kick-box versenyt

Egyéb egyéni
2025.09.29. 15:46

A címvédő az első elődöntős a röplabda vb-n

Röplabda
2025.09.24. 11:21

„Nem lesz probléma” – Détári Lajos biztos a válogatottunk vb-szereplésében

Magyar válogatott
2025.09.18. 16:34

Olaszországban is csatázhatunk a vb-részvételért – a pótselejtezőn át pokolian nehéz út vezethet Amerikába

Magyar válogatott
2025.09.11. 10:30

Ez van – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
2025.09.10. 01:15
Ezek is érdekelhetik