Ibrahimovic is betalált, de sovány előnyben a svédek

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.11.14. 20:40
null
Ibrahimovic betalált a dánoknak, de az eredménnyel nem lehet feltétlenül elégedett (Fotó: AFP)
A svéd labdarúgó-válogatott 2–1-re nyert odahaza a nagy rivális Dánia ellen az Európa-bajnoki pótselejtező első felvonásán, azaz igencsak izgalmas visszavágóra van kilátás.

EB 2016
PÓTSELEJTEZŐ, 1. MÉRKŐZÉS

Svédország–Dánia 21 (Forsberg 45., Ibrahimovic 50. – 11-esből, ill. N. Jörgensen 80.)

A MÉRKŐZÉS ONLINE KÖZVETÍTÉSÉT IDE KATTINTVA OLVASHATJA EL!

A 105. svéd–dán válogatott találkozón hamar a svédek nemzeti hőse lehetett volna Marcus Berg, ám a 29 éves támadó az első félidőben nem kevesebb mint négy helyzetet is elhibázott. Természetesen Zlatan Ibrahimovictól tartottak leginkább a vendégek, annak ellenére is, hogy Ibra még sohasem talált be nekik.

A zseni az első 45 percben egy pontatlan középtávoli lövéssel és egy bombaerős szabadrúgással jelentkezett, amelyet elképesztő bravúrral szedett ki a bal felső elől a „kis" Schmeichel, Kasper – miközben a dánok Ibrája, Nicklas Bendtner majdnem elcsöndesítette a „háromkoronások" szurkolóit, ám az ötös előterében eltörte Christian Eriksen remek passzát.

A párbaj első felvonásának hőse végül Emil Forsberg lett: a 24 éves középpályás, aki Lipcsében Kalmár Zsolt csapattársa, az első félidőben megszerezte első válogatottbeli találatát (1–0), majd a pihenő után kiharcolt egy büntetőt, amelyet Zlatan Ibrahimovic értékesített (2–0).

Ibra 563 perc után talált be először a dánoknak, egyébként idei kilencedik gólját jegyezte a válogatottban, és ennyinél jár az Eb-selejtezők során is, és ez volt a 60. gólja a nemzeti csapatban.

Nem sokkal később ugyanő talált a hálóba, de lesről, azaz majdnem eldőlt máris a továbbjutás – az utolsó fél órában viszont már nem voltak olyan aktívak a svédek, a dánok pedig éltek a lehetőséggel, a csereként beálló Nicolai Jörgensen megszerezte a reményt adó szépítő találatot: 2–1.

A gólpasszt a mérkőzésbe a szintén a kispadról beszálló, szintén lipcsei Yussuf Poulsen adta, aki a hajrában több veszélyes dán támadásban is főszereplő volt, de az egyenlítés már nem sikerült a „dinamitoknak".

Csoda izgalmas visszavágó vár a svédekre, akik elmulasztották bevinni a döntő csapást a féltérdre ereszkedő ellenfélnek.

A MÉRKŐZÉS ONLINE KÖZVETÍTÉSÉT IDE KATTINTVA OLVASHATJA EL!

Legfrissebb hírek

Női kézi: hadjáratot indítottak a fehér sortok ellen a dánok

Kézilabda
2025.10.21. 10:33

A horvátok a kijutás küszöbén; a görögök biztosan nem lesznek ott a világbajnokságon

Foci vb 2026
2025.10.12. 22:50

Az öltöző túl kicsi, a kapu túl nagy volt – furcsa problémákba ütköztek a dánok Zalaegerszegen

Foci vb 2026
2025.10.10. 11:42

Zalaegerszegen rendeztek gálát a dánok, a hollandok Máltán nyertek könnyedén

Foci vb 2026
2025.10.09. 22:50

Regény jelent meg Dániában Puskás Ferencről

Magyar válogatott
2025.09.25. 17:00

Női röplabda Eb-selejtező: belga győzelem a mieink csoportjában

Röplabda
2025.08.03. 18:52

Elbúcsúzott egy lipcsei legenda, Hamburgban folytatja

Német labdarúgás
2025.07.13. 20:42

Svédország jutott be a negyeddöntőbe a C-csoport győzteseként a női labdarúgó Eb-n

Minden más foci
2025.07.12. 22:59
Ezek is érdekelhetik