Eb 2016: csomagot kapott, nem vehet részt a pótselejtezőn

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.11.09. 14:23
Leon Andreasen, a dán labdarúgó-válogatott középpályása egy csomag felnyitása közben súlyosan megvágta magát, így otthonról kell majd figyelnie hazája Eb-részvételről döntő párharcát.

A Dán Labdarúgó-szövetség vasárnap jelentette be, hogy a válogatott középpályás Leon Andreasen sérülés miatt kihagyja a svédek elleni sorsdöntő összecsapásokat.

A Hannover játékosa a klub közleménye szerint egy éles késsel megvágta a bal kezét a mutató- és a hüvelykujja között, miközben egy csomagot próbált meg felnyitni. A baleset során Andreasen kezében megsérült egy ínszalag, ezt sürgősen megoperálták, a műtét után pedig gipszet kapott a bal kezére és alkarjára.

A dán válogatott szövetségi kapitánya, Morten Olsen így kommentálta az esetet: „Ez a sérülés hihetetlen bosszantó, rossz neki és rossz a csapatnak is.”

Dánia november 14-én Solnában játssza a pótselejtező első mérkőzését Svédországgal, a visszavágót három nappal később rendezik Koppenhágában.

Legfrissebb hírek

Németország Jule Brand vezérletével verte az első tornáján szereplő Lengyelországot a női labdarúgó Eb-n

Minden más foci
2025.07.04. 22:55

U21-es Eb: a hajrában fordítottak, elődöntősök a franciák

Minden más foci
2025.06.22. 20:02

U19-es Eb: parádéztak a spanyolok, továbbjutottak a házigazdák

Minden más foci
2025.06.19. 21:10

U21-es Eb: továbblőtték magukat a hollandok, hibátlan maradt Németország

Minden más foci
2025.06.18. 22:55

Felkészülés: Dánia átgázolt a litvánokon, Svédország hétgólos meccsen győzte le Algériát

Minden más foci
2025.06.10. 21:19

Gól nélküli döntetlennel melegített Azerbajdzsán a mieink elleni mérkőzésre

Minden más foci
2025.06.07. 17:29

Dibusz Dénes: Legutóbb Dybala volt, aki leleste a passzom

Magyar válogatott
2025.06.07. 07:55

Marco Rossi: Az a probléma, hogy nem tudunk gólt lőni

Magyar válogatott
2025.06.06. 22:23
Ezek is érdekelhetik