Portugália: a korábbi görög kapitány válthatja Bentót

Vágólapra másolva!
2014.09.18. 14:27
Portugál sajtóhírek szerint a görög válogatott korábbi szövetségi kapitánya, Fernando Santos válthatja a portugál nemzeti csapat élén az albánoktól elszenvedett Eb-selejtezőbeli vereség után leköszönő Paulo Bentót.

Az A Bola értesülései szerint a portugál válogatott megüresedett szövetségi kapitányi posztjára Fernando Santos az első számú jelölt, aki 2010 és 2014 között a görögöket irányította, és a világbajnokságot követően azért állt fel a kispadról, mert a jövőben klubcsapatot szeretne trenírozni.a világbajnokságot követően azért állt fel a kispadról, mert a jövőben klubcsapatot szeretne trenírozni.

Úgy hírlik azonban, hogy a portugál szövetség és az 59 éves szakvezető között már javában zajlanak a tárgyalások az együttműködés feltételeiről, s még a héten megállapodhatnak a felek.

A Porto, az AEK Athén, a Sporting és a Benfica korábbi edzője a 2012-es Eb-n a negyeddöntőig, míg a 2014-es vb-n a nyolcaddöntőig jutott a görög válogatottal.

Legfrissebb hírek

Francisco Conceicao biztosan nem játszik a magyar válogatott ellen

Foci vb 2026
5 órája

Sokba került a kilencedik vereség, megint kirúgták Fernando Santost

Minden más foci
9 órája

„Tudta, hogy van közvetlen járat Portugáliába?” – az Eb-győztes kapitány lemondását követelik

Minden más foci
10 órája

Belga játékvezető dirigál a magyar–portugál vb-selejtezőn

Magyar válogatott
Tegnap, 10:27

Ronaldo és Joao Félix is duplázott, Portugália könnyedén nyert Örményországban

Foci vb 2026
2025.09.06. 17:53

Csaknem 40 év után a papírforma ismét a magyar válogatott második helyét vizionálja a vb-selejtezőben

Magyar válogatott
2025.09.06. 12:46

Eldőlt, nem játszhat az MU védője a mieink ellen

Magyar foci
2025.09.04. 12:17

„Semmi nem tud minket elválasztani” – így búcsúztak a portugálok Diogo Jotától

Foci vb 2026
2025.09.03. 16:41
Ezek is érdekelhetik