Pepe: Megmutattuk, hogy tovább tudunk jutni

Vágólapra másolva!
2012.06.10. 08:05
null
Hetesek csatája: Schweinsteiger (jobbra) küzd Cristian Ronaldóval (Fotó: Reuters)
Címkék
A német labdarúgó-válogatott 1–0-ra legyőzte Portugáliát az Európa-bajnokság „halálcsoportjának" első fordulójában. A három pontot érő találatot Mario Gomez szerezte a 72. percben. A kvartett másik meccsén meglepetésre Dánia 1–0-ra legyőzte a jóval esélyesebbnek tartott Hollandiát.

 

Paulo Bento, a portugál nemzeti tizenegy szövetségi kapitánya elismerte, hogy a németek játszottak fölényben az első félidőben, ám a fordulás után csapata feljavult, és szerinte pontot érdemelt volna.

„Az első félidőben Németország játszott fölényben, de a második játékrészben rendeztük sorainkat, és mi uraltuk a meccset. Szerencsétlen gólt kaptunk, amire jól reagáltunk. Az eredmény nem igazságos″ – kesergett a találkozó után Paulo Bento.

Játékosa, Pepe szintén úgy látja, hogy nem a jobbik csapat nyert.

„Sokkal több helyzetünk volt, mint nekik – kezdte a Real Madrid hátvédje. – Jól védekeztünk, jól kontráztunk, szerintem magas szinten játszottunk. Négy remek képességű válogatott van a csoportban, a dánok a hollandok ellen bizonyították, hogy milyen nagyszerű csapatot alkotnak. Ma azonban magunknak és a kívülállóknak is megmutattuk, hogy tovább tudunk jutni, ha így játszunk a többi meccsünkön is.″

A Manchester Unitedet erősítő Nani a balszerencsére panaszkodott.

„Rengeteg beadásunk volt, de sajnos egyiket sem sikerült gólra váltanunk. Jól játszottunk, de nem volt szerencsénk″ – értékelt a szélső.

A mindent eldöntő találatot szerző Mario Gomez érthetően boldog volt gólja és a három pont begyűjtése miatt.

„Nagyon-nagyon boldog vagyok – mondta a lefújást követően Gomez. – Nagyon jó érzés győztes meccsen, győztes góllal bemutatkozni. A gól előtt jó beadást kaptam a szélről, védő nem zavart, így volt lehetőségem irányítani a labdát, és nem volt nehéz dolog a kapuba fejelnem.″

„Fontos volt, hogy győzelemmel mutatkozzunk be az Eb-n, és a csapat megfelelt ennek az elvárásnak – nyilatkozta Joachim Löw, a németek szövetségi kapitánya, aki önkritikus megközelítéssel fél szemmel már a soron következő találkozóra is tett utalást. – A hollandok veresége után volt rajtunk egy kis plusz nyomás, mert tudtuk, hogyha kikapunk, akkor milyen nehéz helyzetbe hozzuk magunkat. Szerdáig azonban sok mindent kell még javítanunk a játékunkon, bízom benne, hogy addigra teljesen felvesszük a ritmust.″

„Győzelemmel mutatkoztunk be a kontinensbajnokságon, ami nagyon jó pozícióhoz segített minket ebben a nehéz csoportban″ – mondta Mats Hummels, a németek védője.

EURO 2012 – EMLÉKEZTETŐ
B-CSOPORT, 1. FORDULÓ
NÉMETORSZÁG–PORTUGÁLIA 1–0
Lviv Aréna, Lviv, 32 990 néző. Vezette: Lannoy (francia)
NÉMETORSZÁG: Neuer – J. Boateng, Hummels, Badstuber, Lahm – Khedira, Schweinsteiger – Th. Müller (Bender, 93.), Özil (Kroos, 87.), Podolski – Gomez (Klose, 80.). Szövetségi kapitány: Joachim Löw
Kispad: Wiese, Zieler (kapusok), Mertesacker, Gündogan, Schmelzer, Höwedes, Schürrle, Götze, Reus
PORTUGÁLIA: Patrício – Pereira, Pepe, Bruno Alves, F. Coentrao – Meireles (Varela, 80.), Veloso, Moutinho – Nani, Hélder Postiga (Nélson Oliveira, 70.), Cristiano Ronaldo. Szövetségi kapitány: Paulo Bento
Kispad: Eduardo, Beto (kapusok), Custódio, Hugo Almeida, Quaresma, Ricardo Costa, Rolando, Micael, Miguel Lopes, Hugo Viana
Gólszerző: Gomez (72.)
A B-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Dánia 1 1 1–0 +1 3
Németország 1 1 1–0 +1 3
3. Hollandia 1 1 0–1 –1 0
Portugália 1 1 0–1 –1 0

 

Legfrissebb hírek

Lukács Dániel: A történetem erőt adhat a fiataloknak; Horváth Ferenc: A siker személyvonaton érkezik

E-újság
12 perce

Pénteki sportműsor: rajtolnak a hokiligák, Davis-kupa Debrecenben

Minden más foci
12 perce

Pontok és mezcsere – Deák Zsigmond jegyzete

Magyar válogatott
12 perce

Fazekas Gergő szerint minden egyes labdának jelentősége volt a Szeged ellen

Kézilabda
16 perce

Remek második félidővel nyert a Füchse Berlin a Nantes ellen a férfi kézi BL-ben

Kézilabda
28 perce

Visszatért Bilbaóba az Európa-bajnok hátvéd – hivatalos

Spanyol labdarúgás
28 perce

A Trabzonspor bejelentette André Onana érkezését

Minden más foci
31 perce

Venezuela és Peru is menesztette szövetségi kapitányát

Minden más foci
1 órája
Ezek is érdekelhetik