Euro 2012: megbüntethetik a spanyolokat és az oroszokat

Vágólapra másolva!
2012.06.26. 17:38
Címkék
Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) vizsgálatot indított, hogy kiderítse, tényleg rasszista rigmusokat skandáltak-e a spanyol, illetve orosz szurkolók a válogatottjuk első mérkőzésén a lengyel-ukrán közös rendezésű Eb-n.

Az UEFA közleménye szerint a spanyol szurkolók a C-csoport nyitó találkozóján, a Spanyolország–Olaszország mérkőzésen, az orosz drukkerek pedig a csehek elleni meccsükön viselkedtek elítélendő módon. Az olasz válogatottban Mario Balotelli, a csehben pedig a szintén (részben) afrikai származású Theodor Gebre Selassie volt a rasszista megnyilvánulások szenvedő alanya.

Az UEFA fegyelmi bizottsága június 28-án, csütörtökön hoz döntést az ügyben. Az európai szövetség a horvátokat már megbüntette 80 ezer euróra, miután szurkolóik verbálisan sértegették Mario Balotellit, és a színes bőrű holland játékosok is panaszkodtak már arra, hogy ilyen támadás érte őket csapatuk edzésén.

A spanyol szövetségnek nem először kellene fizetnie hasonló okokból, ugyanis 2004-ben 50 ezer euróra büntette az UEFA, amiért egy madridi felkészülési mérkőzésen az angol válogatott játékosait sértegették származásuk miatt.

Legfrissebb hírek

A férfi röplabda-válogatott centere Franciaországba igazolt

Röplabda
1 perce

Wisla után Ciprus, Kiss Tamás napokon belül klubot válthat

Légiósok
10 perce

Röplabda: Bartal Gergellyel komoly célokat tűzött ki a TFSE férficsapata

Röplabda
11 perce

Szoboszlai: Ezeket a nagy elvárásokat nem szeretem

Angol labdarúgás
20 perce

1987 után szerzett újra vb-érmet a férfi tőrcsapat!

Egyéb egyéni
25 perce

Óriási fölénnyel nyerték meg a kínaiak a műugrók csapatversenyét a vizes vb-n

Vizes vb 2025
42 perce

Az FTC-ből távozó Ramírez a Lokomotiv Moszkvában folytatja – hivatalos

Minden más foci
42 perce

Tour: elit társaság tagja lett a szólóban győző Kaden Groves

Kerékpár
43 perce
Ezek is érdekelhetik