Euro 2012: Marwijk csalódott, de nem aggódik állása miatt

Vágólapra másolva!
2012.06.17. 23:25
A labdarúgó Európa-bajnokság B-csoportjában a portugálok legyőzték a hollandokat, ezzel kiütötték a világbajnoki ezüstérmest. A hollandok szövetségi kapitánya és góllövője nem tagadja, hogy megérdemelten estek ki.

„Nem tudtuk kihasználni lehetőségeinket, és nem volt ezt egyszerű látni a pályáról, hogy ki és mit ront el – mondta a lefújást követően a holland szövetségi kapitány, Bert van Marwijk. – Az ellenfeleknek bezzeg könnyű gólokat ajándékoztunk, pedig ezért kaptunk ki már a dánoktól is. Tudtuk, hogy nem lesz egyszerű megismételni 2010-es teljesítményünket, amikor a döntőbe jutottunk a világbajnokságon. Azóta semmit sem fejlődtünk. Próbáltam egységessé tenni a válogatottat, de… Háromszor kikaptunk, ezen nincs mit magyarázni, ebben benne vannak az én hibáim is, de nem aggódom a jövőm miatt. Csalódott vagyok, de nézzük meg a csapat átlagéletkorát, ez sok mindent megmagyaráz. A dánoktól elszenvedett vereség mindent meghatározott.”Bert van Marwijk. – Az ellenfeleknek bezzeg könnyű gólokat ajándékoztunk, pedig ezért kaptunk ki már a dánoktól is. Tudtuk, hogy nem lesz egyszerű megismételni 2010-es teljesítményünket, amikor a döntőbe jutottunk a világbajnokságon. Azóta semmit sem fejlődtünk. Próbáltam egységessé tenni a válogatottat, de… Háromszor kikaptunk, ezen nincs mit magyarázni, ebben benne vannak az én hibáim is, de nem aggódom a jövőm miatt. Csalódott vagyok, de nézzük meg a csapat átlagéletkorát, ez sok mindent megmagyaráz. A dánoktól elszenvedett vereség mindent meghatározott.”

A hollandok gólját szerző Rafael van der Vaart nem kertelt a lefújás után.

„Nem voltunk elég jók ezen az Európa-bajnokságon, ezért estünk ki. Nem érdemeltünk győzelmet. Tudtuk, hogy nehéz lesz két góllal nyerni, de mindannyian rosszul futballoztunk, és ezért sajnálom nagyon a szurkolókat is. Borzalmasan kezdtük a kontinensviadalt, de itt már csak a legjobbak vannak, persze utólag könnyű beszélni. Mindannyiunknak tükörbe kell néznie, és elszámolnia a lelkiismeretével. Most kezdhetünk mindent elölről. Túlságosan is védekező felfogásban indultunk neki a tornának, és végleg kiderült, hogy Klaas-Jan Huntelaar és Robin van Persie nem fér meg együtt a pályán.”

 

Legfrissebb hírek

A hollandok kilencből a hetedik tizenegyespárbajukat vesztették el – Nemzetek Ligája-statisztikák

Minden más foci
2025.03.24. 13:49

Ronald Koeman: Az elmúlt két évben senki sem szorongatta meg annyira Spanyolországot, mint most Hollandia

Minden más foci
2025.03.24. 08:59

Micsoda izgalmak, micsoda meccs! A spanyolok tizenegyesekkel jutottak be az NL-elődöntőbe

Minden más foci
2025.03.23. 23:39

Dean Huijsen: amszterdami fiatalemberként a hollandok ellen

Minden más foci
2025.03.23. 09:16

Veszélyben a 2025-ös hollandiai országúti kerékpáros versenyek a háromnapos NATO-csúcs miatt

Kerékpár
2024.11.29. 14:43

Értékelje a magyar válogatott játékosainak Hollandia elleni teljesítményét!

Magyar válogatott
2024.11.17. 11:12

Dibusz messze kiemelkedett a mieink közül – NS-értékelés

Magyar válogatott
2024.11.17. 10:22

Szalai, Weghorst, továbbjutás – holland lapszemle

Magyar válogatott
2024.11.17. 09:59
Ezek is érdekelhetik