Bonucci: Erősebbek vagyunk Angliánál!

Vágólapra másolva!
2012.06.22. 12:41
null
Bonucci visszafogta a temperamentumosabb Balotellit (Fotó: Action Images)
Címkék
Leonardo Bonucci, az olaszok védője magasztalta az angol válogatott védelmi szilárdságát, de elmondása szerint a squadra azzurra erősebb, mint Roy Hodgson együttese.

 

Mint ismert, az olasz labdarúgó-válogatott két döntetlent (Spanyolország és Horvátország ellen) követően az írek legyőzésével harcolta ki a negyeddöntőt a lengyel-ukrán közös rendezésű Európa-bajnokságon, amelyen a D-csoportot megnyerő Anglián keresztül vezethet az útja a négy közé.

„Egy olasz együttes mentalitásával rendelkeznek. Jól védekeznek, kemények, alaposan ki kell elemeznünk őket. A Glen Johnson, John Terry, Joleon Lescott, Ashley Cole védősor világklasszis” – kezdte az ellenfél méltatását Bonucci.

„Játékban ugyanakkor erősebbek vagyunk, és az olyan fontos tulajdonságok, mint az agresszió, a győzelem iránti vágy és versenyképesség, szintén jellemzi a csapatunkat” – tette hozzá az olasz védő, aki már most tudja, mire és főleg kire kell majd kiemelten figyelnie.

„Már elkezdtük tanulmányozni Wayne Rooney játékát. Sőt Cesare Prandelli szövetségi kapitány, akárcsak Antonio Conte a Juventusnál, rengeteg videózással készül a mérkőzésekre, és rengeteget dolgozik az edzéseken. Így mindig tudod, mit kell csinálnod, és ebben figyelni kell az angol támadóra.”

Bonuccit ezt követően megkérdezték az írek elleni mérkőzés egyik jelenetéről, amikor Mario Balotelli szájára tette kezét – szerinte azért, hogy az ne fakadjon ki Cesare Prandellire, így megelőzve a balhés támadó súlyos büntetését.

„Nem igazán értettem, mit mondott a gólja után, ez inkább csak egy feszültségkitörés volt részéről. A mérkőzés után odamentem hozzá az öltözőben, és gratuláltam neki a góljához, és kértem, hogy csak a játékra koncentráljon. Mario pedig megköszönte a gesztust és a kedves szavakat” – mondta Bonucci.

Legfrissebb hírek

Bayern München: Musiala az év végén térhet vissza

Német labdarúgás
7 perce

F1 75: Senna és az „istenek köre” az egyetlen Donington Park-i futamon

F1
32 perce

Nem jutott be az elődöntőbe a női válogatott az ülőröplabda Eb-n

Röplabda
38 perce

Férfi kosárlabda NB I: amerikai hátvéddel lett teljes a DEAC kerete – hivatalos

Kosárlabda
47 perce

A Videoton ügyvezetője a klubhonlapon reagált a szurkolói fórumokon olvasható kérdésekre

Labdarúgó NB II
1 órája

Mindkét szövetségi kapitány bizakodó a kajak-kenu vb előtt

Kajak-kenu
1 órája

Kós Hubert a vb-bronz után bejelentette, hogy nem indul 100 méter pillangón

Vizes vb 2025
1 órája

Felkészülés: hatalmas baklövés okozta az Arsenal vesztét a Tottenham ellen

Angol labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik