Eb 2012: Hyypiä visszavonul a magyarok elleni kudarc után a válogatottól

Vágólapra másolva!
2010.10.13. 11:25
Minden bizonnyal visszavonul a válogatott szerepléstől Sami Hyypiä, a finnek veterán középhátvédje a Magyarország elleni vesztes (1–2) Eb-selejtező után.

„Szinte biztosra veszem, hogy ennyi volt a válogatott karrierem. Még egyszer átgondolom a döntést, de minimálisra csökkentek az esélyeink a kijutásra. Harminchét éves vagyok, és néha úgy tűnik, nem tudok annyit nyújtani a csapatnak, mint amennyit szeretnék. Lehet, eljött az idő arra, hogy átadjam a helyemet a fiatalabbaknak" – mondta.

A középső védő 1992-ben mutatkozott be a finn válogatottban, amelyben 105 alkalommal lépett pályára.

Hyypiä minden bizonnyal visszavonul a válogatottságtól, Jari Litmanen viszont nem – minden idők legjobb finn labdarúgója szokásos higgadtságával értékelte a történteket.

„Magyarország egyáltalán nem gyenge csapat, időnként így is be tudtuk szorítani őket. Nem volt rossz a játékunk, de nem voltunk elég határozottak a kapu előtt. Hogy visszavonulok-e a válogatottól? Nem, még nem gondolkodtam ezen."

Legfrissebb hírek

Az MU megállapodott Mbeumóról; Luis Díaz közölte a Liverpoollal távozási szándékát – pénteki transzferhíradó

Minden más foci
4 órája

Kl-selejtező: Szegeden játssza visszavágóját a Kassa

Európa-konferencialiga
5 órája

Futballklub lett Snoop Dogg és Modric közös biznisze

Angol labdarúgás
6 órája

Szerződést bontott korábbi kapitányával a Vasas – hivatalos

Labdarúgó NB II
9 órája

A román sajtóban is Vécsei kimaradt 11-eseiről esett a legtöbb szó

Európa-liga
11 órája

„Mindig az elsők között futottam” – Détári Lajos exkluzív interjút adott a Nemzeti Sportrádiónak

Magyar válogatott
Tegnap, 14:14

Négyen sem tudták elvenni tőle! Videón Neymar 85. perces győztes gólja

Minden más foci
Tegnap, 8:56

Egyelőre zárt kapukat dönget a Bayern Nick Woltemade ügyében; megvan a lengyelek új szövetségi kapitánya

Minden más foci
2025.07.16. 16:02
Ezek is érdekelhetik