ELMARADT A VÁRVA VÁRT DEBÜTÁLÁS. A pénteki első szabadedzésen két Formula–2-es (ráadásul a bajnokság első két helyén álló) versenyző is lehetőséget kapott volna az előzetes tervek szerint. A Haasnál Callum Ilott ülhetett volna autóba, az Alfa Romeónál pedig Mick Schumacher kapott volna lehetőséget. Az időjárás azonban felülírta a programot, így péntek délelőtt jobb híján azt nézhettük, ahogyan a hétszeres világbajnok fia az egyik példaképével, Sebastian Vettellel beszélget a bokszutcában. A Ferrari versenyzője többek között megmutatta neki a hétvégi bukósisakját is, amellyel az idősebbik Schumacher 2006-ban aratott, ötödik nürburgringi győzelme előtt tisztelgett.

HÜLKENBERGRE SZÁMÍTHATNAK A RACING POINTNÁL. Pénteken csak vártuk, hogy történjen valami izgalmas a Nürburgringen, szombaton azonban bombahírrel indult a nap. Nem sokkal a harmadik szabadedzés előtt ugyanis a Racing Pointnál bejelentették, hogy Lance Stroll nem érzi jól magát, ezért nem vesz részt a tréningen. Később kiderült, hogy a kanadai versenyzőnek az időmérőt is ki kell hagynia, így Otmar Szafnaueréknek sürgősen riasztaniuk kellett az éppen Kölnben tartózkodó Nico Hülkenberget. A német pilóta helyettesítette még augusztusban a koronavírusos Sergio Pérezt az alakulatnál, a németországi hétvégén pedig Stroll autóját vezethette. Kicsit ironikus, hogy a hétvégi belépőjén az olvasható: „Nem jogosít belépésre a rajtrácsra.”

Card

Az időmérő nem sikerült túl jól Hülkenberg számára, ami azért nem meglepő azok után, hogy fél nappal korábban még valószínűleg sem ő, sem bárki más nem gondolta, hogy autóba fog ülni a hétvégén. A futamnak az utolsó rajtkockából vághatott neki, ám végül a négy pontot érő nyolcadik pozícióban intette le a kockás zászló. Nem meglepő módon emiatt a rajongók a verseny végén neki ítélték a „Nap versenyzője” címet.

Card

NORRIS A McLARENES ELŐD NYOMDOKAIN. Bár az eredményeket tekintve Lando Norris még messze elmarad Fernando Alonsótól, a mémek terén már vetekszik a kétszeres világbajnokkal. Az Eifel GP egyik legviccesebb jelenete ráadásul igencsak hasonlít arra, ami miatt többek között emlékezetes maradt a 2015-ös Brazil Nagydíj is. A németországi futam 44. körében ugyanis technikai probléma miatt véget ért a verseny Norris számára, aki, miután kiszállt az autóból, leült az egyik pályabíró székére, és onnan figyelte, ahogyan elszállítják az addigra kissé lángba boruló McLarenjét.

Card

RICCIARDO VISSZATÉRT A DOBOGÓRA. A Red Bull színeiben összesen 29-szer ünnepelhetett a pódium valamelyik fokán, a Renault versenyzőjeként azonban először végzett az első három között Daniel Ricciardo, ezzel ráadásul kilenc év után pezsgőzhetett a dobogón ismét renault-s versenyző. Az ausztrál pilóta a leintés után alig hitte el, hogy a pódiumra állhat, ami az alábbi beszélgetésből is látszik.

Card

És természetesen ki ne emlékezne az év egyik nagy fogadására, amelyet Ricciardo és a Renault csapatfőnöke kötött. Cyril Abiteboul ugyanis megígérte, hogy magára tetováltat bármit, amit az alakulattól az év végén távozó versenyző kitalál abban az esetben, ha összejön egy dobogós helyezés az idény végéig. Ricciardo teljesítette a fogadás rá eső részét, és arra, hogy milyen minta kerül fel a főnöke testére, sokan kíváncsiak – a leintés után még Max Verstappen csapatrádióján is ez volt a téma. Christian Horner azt javasolta, hogy egy nagy Red Bull legyen a tetoválás, amivel a holland versenyző igencsak egyetértett.

Card

HAMILTON EGYENLÍTETT, MAJD AJÁNDÉKOT KAPOTT. Immár Michael Schumachernek és Lewis Hamiltonnak is 91 futamgyőzelme van a Formula–1-ben, amivel minden idők legsikeresebb versenyzőinek számítanak ezen a téren. A rekordbeállításról természetesen a Schumacher család is megemlékezett – a hétszeres világbajnok fia a legendás versenyző magángyűjteményéből adott át egy bukósisakot az elérzékenyülő Hamiltonnak rögtön a nürburgringi futam után. 

null

Championship leaders sharing a special moment #EifelGP #F1 pic.twitter.com/IDTXK1oKUp


A VERSENY VÉGEREDMÉNYE
  1. Lewis Hamilton brit Mercedes  
  2. Max Verstappen holland Red Bull-Honda 4.470 mp h.
  3. Daniel Ricciardo ausztrál Renault 14.613 mp h.
  4. Sergio Pérez mexikói Racing Point-Mercedes 16.070 mp h.
  5. Carlos Sainz Jr. spanyol McLaren-Renault 21.905 mp h.
  6. Pierre Gasly francia AlphaTauri-Honda 22.766 mp h.
  7. Charles Leclerc monacói Ferrari 30.814 mp h.
  8. Nico Hülkenberg német Racing Point-Mercedes 32.596 mp h.
  9. Romain Grosjean francia Haas-Ferrari 39.081 mp h.
10. Antonio Giovinazzi olasz Alfa Romeo-Ferrari 40.035 mp h.
11. Sebastian Vettel német Ferrari 40.810 mp h.
12. Kimi Räikkönen finn Alfa Romeo-Ferrari 41.476 mp h.
13. Kevin Magnussen dán Haas-Ferrari 49.585 mp h.
14. Nicholas Latifi kanadai Williams-Mercedes 54.449 mp h.
15. Danyiil Kvjat orosz AlphaTauri-Honda 55.588 mp h.
  FELADTÁK     megtett körök
  Lando Norris brit McLaren-Renault 42
  Alexander Albon thaiföldi Red Bull-Honda 23
  Esteban Ocon francia Renault 22
  Valtteri Bottas finn Mercedes 18
  George Russell brit Williams-Mercedes 12
     
A VILÁGBAJNOKSÁG ÁLLÁSA
PILÓTÁK GYŐZELEM DOBOGÓ PONTSZERZÉS LGYK PONT
  1. Lewis Hamilton 7 9 11 3 229
  2. Valtteri Bottas 2 8 9 1 160
  3. Max Verstappen 1 8 8 1 146
  4. Daniel Ricciardo 1 8 1   78
  5. Sergio Pérez 9   68
  6. Lando Norris 1 8 1   65
  7. Alexander Albon 1 8   64
  8. Charles Leclerc 2 6   63
  9. Lance Stroll 1 7   57
10. Pierre Gasly 1 1 7   53
11. Carlos Sainz Jr. 1 6 1   51
12. Esteban Ocon 6   36
13. Sebastian Vettel 5   17
14. Danyiil Kvjat 5   14
15. Nico Hülkenberg 2   10
16. Antonio Giovinazzi 2     3
17. Kimi Räikkönen 1     2
18. Romain Grosjean 1     2
19. Kevin Magnussen 1     1
KONSTRUKTŐRÖK
  1. Mercedes 389
  2. Red Bull-Honda 210
  3. Racing Point-Mercedes* 120
  4. McLaren-Renault 116
  5. Renault 114
  6. Ferrari   80
  7. AlphaTauri-Honda   67
  8. Alfa Romeo-Ferrari     5
  9. Haas-Ferrari     3
10. Williams-Mercedes     0
 *A Racing Point-Mercedes csapatától 15 büntetőpont levonva.