F1: a beteg Hamilton éjfélig egyeztetett a mérnökeivel

B. Ö. B.B. Ö. B.
Vágólapra másolva!
2021.11.20. 17:42
null
Lewis Hamilton nem éppen egészségesen kezdte meg a katari versenyhétvégét (Fotó: AFP)
Lewis Hamilton szerezte meg a pole pozíciót a Formula–1-es Katari Nagydíj időmérőjén. A Mercedes versenyzője utólag elárulta, hogy az előző napokban közel sem volt tökéletes az egészségi állapota, ám így is késő estig a csapatával maradt. Valtteri Bottas egészen az időmérő elejéig úgy érezte, jó formában van, és nem érti, hogyan tűnt el hirtelen a megfelelő tempója. Míg Max Verstappen úgy gondolja, Sergio Pérez Q2-es kiesése is azt bizonyítja, szenved a Red Bull ezen a hétvégén. A csapattársa szerint azonban minden adva volt ahhoz, hogy sokkal jobban zárják a katari kvalifikációt.

 

Az elmondása szerint nagyon mélyről kellett visszaküzdenie magát ezen a hétvégén Lewis Hamiltonnak, akinek végül sikerült megszereznie a pole pozíciót a legelső Katari Nagydíjra. A hétszeres világbajnok elmondta, hogyan teltek a napjai a szenzációsan végződő kvalifikációja előtt.

„A tegnapi nap nagyon nehéz volt a számomra, már csütörtökön és pénteken sem éreztem jól magam – emlékezett vissza Hamilton. – Végig szenvedtem az edzéseken, és a tempóm sem volt meg tegnap, szóval mélyről kellett visszajönnöm. Tegnap egészen éjfélig a pályánál maradtam, együtt dolgoztam a mérnökökkel, és sikerült sok olyan területet találnunk, amelyen fejlődhettem. A harmadik edzésre aztán sok mindenen változtattunk, amik úgy tűnik, hogy beváltak. Persze ki is kellett hozni belőlük a legtöbbet az időmérőn, de hálás vagyok az időzítésért, amikor a pályára küldtek, hiszen nem kerültem forgalomba, és csodásan sikerült az utolsó köröm.”

A Mercedes brit versenyzője elárulta, hogy pontosan milyen jellegű rosszúlléttel küzdött a szombati napot megelőzően.

„Egészen szerdától fájt a gyomrom kissé, ma viszont már nagyon jól éreztem magam. Jól aludtam az előző éjszaka, és ez sokat segített” – mondta Hamilton.

Nem igazán tudott harcba szállni Max Verstappen a pole pozícióért – a Red Bull versenyzője végül közel fél másodperccel kapott ki Hamiltontól a katari időmérőn. Verstappen szerint az is nagy dolog, hogy egyáltalán a második rajtpozíció meglett, és az új helyszín miatt nem tudja, mire számítson a versenyen.

1. KATARI NAGYDÍJ
NOVEMBER 19., PÉNTEK
1. szabadedzés: 1. Verstappen 1:23.723
2. szabadedzés: 1. Bottas 1:23.178
NOVEMBER 20., SZOMBAT
3. szabadedzés: 1. Bottas 1:22.310
Időmérő: 1. Hamilton 1:20.827
NOVEMBER 21., VASÁRNAP
A verseny (57 kör, 306.66 km) rajtja: 15.00
A KÖVETKEZŐ FUTAMOK
December 5., 18.30Szaúdi Nagydíj, Dzsidda
December 12, 14.00 Abu-dzabi Nagydíj, Abu-Dzabi

„Némi tempóhiánnyal küzdünk, és ismét trükkössé váltak a körülmények az időmérőre – árulta el a holland. – Checo már be sem jutott a Q3-ba, és ez is megmutatja, hogy sokkal jobban szenvedünk, mint általában szoktunk. Legalább így is sikerült a második helyen végeznem, úgyhogy holnap harcba szállhatok, és persze abban reménykedem, hogy annál többért, mint ma. Mivel még nem versenyeztünk itt, sok még az ismeretlen tényező, de nem gondolom túl a dolgokat, dolgoznunk kell a rajton, aztán meglátjuk, hol végzünk.”

Bár erős teljesítményt nyújtott Valtteri Bottas a szabadedzéseken, az időmérőn nemcsak a csapattársával, de Verstappennel szemben is alulmaradt. A finn versenyző kissé értetlenül áll az előtt, hogy mitől esett vissza hirtelen ennyire a teljesítménye.

„Egészen eddig jól alakult a hétvége, és az időmérő kezdetéig nagyon erősnek és magabiztosnak éreztem magam, az autót is igen meggyőző volt – mondta Bottas. – Nem tudom, mi történt egyik napról a másikra, de annyi biztos, hogy megfordult a szélirány, és bár a harmadik edzésen is én voltam a leggyorsabb, már nagyon keményen kellett nyomnom, így tisztában voltam azzal, hogy annál többet már nem nagyon találhatok. Az időmérőn aztán szenvedtem, különösen az egyes kanyarban nem sikerült megfelelően működésre bírnom a gumikat. Abban reménykedem, hogy mivel Lewis és én is a tiszta oldalról indulunk, ez segíteni fog nekünk.”

Meglepetésre nem jutott be az időmérő harmadik szakaszába Sergio Pérez. Bár a csapattársa azon a véleményen van, hogy ez is megmutatta, a mai nem a Red Bull napja volt, Pérez éppen az ellenkező véleményen van, és úgy érzi, sokkal többre lehetett volna képes ezen a kvalifikáción.

„Megvolt a sebességünk ahhoz, hogy ennél többet érjünk el – vélekedik a mexikói. – Minden adott volt ahhoz, hogy egy erős időmérőt zárjunk, a harmadik edzésen is gyorsak voltunk, de sajnos nem sikerült összerakni egy jó kört akkor, amikor kellett volna. Valahogyan mindig forgalomba kerültem, és hideg gumikon vágtam neki az egyes szektornak. A versenyen még sok minden történhet, mi mindent beleadunk, és remélhetőleg sok pontot tudunk végül szerezni.”

Pérezhez hasonlóan Charles Leclerc is búcsúzni kényszerült már a Q2 végén, a monacói versenyző így csak a 13. pozícióból kezdheti meg a katari futamot. A Ferrarinál egyelőre nem találták meg a gyenge teljesítmény okát, de Leclerc elmondta, mi hátráltatta őt a leginkább ezen a „furcsa időmérőn”.

„Fogalmam sincs, mi siklott félre. Az egész időmérőn lassú voltam, szóval rá kell jönnünk, mi romlott el, mert egyelőre nincs rá magyarázatom – vallotta be a monacói. – Ez mindenképp egy furcsa időmérő volt, csúszkáltam össze-vissza, hiszen nem volt tapadásom. Nem hibáztam, és nem volt problémám az autó egyensúlyával, csupán a kellő tapadásom nem volt meg.”

KATARI NAGYDÍJ, AZ IDŐMÉRŐ VÉGEREDMÉNYE
1. Lewis Hamilton brit Mercedes 1:20.827 átlag: 239.622 km/ó
2. Max Verstappen holland Red Bull-Honda 1:21.282 0.455 mp h.
3. Valtteri Bottas finn Mercedes 1:21.478 0.651
4. Pierre Gasly francia AlphaTauri-Honda 1:21.640 0.813
5. Fernando Alonso spanyol Alpine-Renault 1:21.670 0.843
6. Lando Norris brit McLaren-Mercedes 1:21.731 0.904
7. Carlos Sainz Jr. spanyol Ferrari 1:21.840 1.013
8. Cunoda Juki japán AlphaTauri-Honda 1:21.881 1.054
9. Esteban Ocon francia Alpine-Renault 1:22.028 1.201
10. Sebastian Vettel német Aston Martin-Mercedes 1:22.785 1.958
11. Sergio Pérez mexikói Red Bull-Honda 1:22.346 0.664
12. Lance Stroll kanadia Aston Martin-Mercedes 1:22.460 0.778
13. Charles Leclerc monacói Ferrari 1:22.463 0.781
14. Daniel Ricciardo ausztrál McLaren-Mercedes 1:22.597 0.915
15. George Russell brit Williams-Mercedes 1:22.756 1.074
16. Kimi Räikkönen finn Alfa Romeo-Ferrari 1:23.156 1.255
17. Nicholas Latifi kanadai Williams-Mercedes 1:23.213 1.312
18. Antonio Giovinazzi olasz Alfa Romeo-Ferrari 1:23.262 1.361
19. Mick Schumacher német Haas-Ferrari 1:23.407 1.506
20. Nyikita Mazepin orosz Haas-Ferrari 1:25.859 3.958
AZ ELSŐ KÉT SZAKASZ VÉGEREDMÉNYE
1. SZAKASZ 2. SZAKASZ
1. Hamilton 1:21.901 1. Hamilton 1:21.682
2. Verstappen 1:21.996 2. Gasly 1:21.728
3. Bottas 1:22.016 3. Alonso 1:21.894
4. Sainz 1:22.304 4. Verstappen 1:21.984
5. Pérez 1:22.398 5. Bottas 1:21.991
6. Alonso 1:22.422 6. Ocon 1:22.012
7. Cunoda 1:22.458 7. Cunoda 1:22.058
8. Gasly 1:22.535 8. Vettel 1:22.146
9. Vettel 1:22.549 9. Norris 1:22.216
10. Stroll 1:22.551 10. Sainz 1:22.241
11. Ocon 1:22.565 11. Pérez 1:22.346
12. Ricciardo 1:22.688 12. Stroll 1:22.460
13. Leclerc 1:22.742 13. Leclerc 1:22.463
14. Norris 1:22.839 14. Ricciardo 1:22.597
15. Russell 1:22.863 15. Russell 1:22.756
16. Räikkönen 1:23.156
17. Latifi 1:23.213
18. Giovinazzi 1:23.262
19. Schumacher 1:23.407
20. Mazepin 1:25.859

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik