F1 75: Andretti karrierje legkedvesebb előzésével szomorította el Schecktert
Az 1976-os, első Long Beach-i futam után egy évvel a második versenyre gyászolva érkezett az F1 mezőnye: az egy hónappal korábbi idénybeli harmadik versenyen, Dél-Afrikában Tom Pryce a célegyenesben közel 270 kilométeres tempóval elgázolta a Renzo Zorzi kigyulladt autóját oltani igyekvő pályamunkást. A 19 éves Jansen van Vuuren azonnal szörnyethalt, és csak a verseny másnapján, kizárásos alapon tudták azonosítani, amikor összehívták a pályamunkásokat. A fiatalember kezében lévő 18 kilós tűzoltókészülék Pryce bukósisakját találta telibe, a 27 éves walesi tehetség szintén azonmód életét vesztette, s autója a több száz méter hosszú célegyenes másik végén állt csak meg.
Az idény elejéről már szóltunk, s újabb versenyzőt szerencsére már nem kellett elgyászolnia a mezőnynek, de a tragédiák a folytatásban sem maradtak távol az F1-től. Az első amerikai verseny után Scheckter egy spanyol harmadik hellyel és monacói győzelmével maradt a pontverseny élén, aztán sorozatban Belgiumban, Svédországban, Franciaországban és Angliában is nullázott, így a francia futam után Lauda állt az élre, s ha már ott volt, ott is maradt a végéig. Az osztrák helyenként számító, nem feltétlenül győzelemre hajtó versenyzéssel két futammal a vége előtt Watkins Glenben bebiztosította újabb világbajnoki címét. A Német Nagydíjhoz köthető a német Hans Heyer megismételhetetlen bravúrja, máig az egyetlen versenyző a sportág történetében, aki egy versenyre nem kvalifikált, azon mégis elindult, ám célba nem ért, viszont kizárták. A Penske pilótája ugyan az időmérőn hivatalosan is ott volt a mezőnyben, ám nem jutott fel a rajtrácsra. A kimaradók között a harmadik lett, s az akkori szokások szerint, ha valaki a rajtrácson nem jelent meg, akkor a tartalékok közül a legjobb indulhatott a futamon a bokszutca végéről. A verseny előtti órákban Heyer elől a két vetélytárs kiesett, így emberünk felállt a boksz végébe, majd az elrajtoló mezőny után eredt, mindenféle engedély nélkül. Nem is tűnt fel senkinek a partizánakció, csakhogy Heyer sebességváltója a 9. körben elromlott, így kiállt, és a versenybírók csak ekkor vették észre, hogy ő egyáltalán a pályán volt. Engedély nélküli versenyzésért kizárták, és soha többet nem került F1-es indulás közelébe – nem is akart. Az idény egyik meglepetése a későbbi világbajnok Alan Jones osztrák győzelme volt a Shadow volánjánál – a néhány hónappal korábban Tom Pryce-ot elveszítő csapatnak ez volt az első és egyetlen F1-es sikere. Jones első helyéhez egy ma már nehezen kibogozható legenda is kapcsolódik: az osztrák rendezők nem készültek ausztrál himnusszal, ezért a közkeletű legenda szerint a „Happy Birthday” hangzott el az augusztusi versenyen a novemberi születésű Jonesnak. Valójában azonban lejátszották egy dalt a győztes tiszteletére, azonban az „Advance Australia Fair” csak 1984-ben lett az ország himnusza, addig a „God Save the Queen”, vagyis a britek himnusza volt az ausztráloké is. A „Happy Birthday” meg csak egy részeg trombitás magánakciója volt... Laudát a hazai versenyén elért második helye miatt is vádolták számító versenyzéssel, az újabb vb-cím megszerzése után ott is hagyta a Ferrarit, s az utolsó két versenyen, Kanadában és Japánban már nem is állt rajthoz. Helyére érkezett a Ferrarihoz az ifjú Gilles Villeneuve, aki a japán verseny ötödik körében ütközött Ronnie Petersonnal, autója a levegőbe emelkedett, és a pálya mellett álló emberek közé vágódott, akik elzárt helyről nézték a versenyt: egy néző és egy pályamunkás meghalt, további hét néző sérült meg. A vb végeredménye: 1. Niki Lauda (osztrák, Ferrari) 72 pont, 2. Jody Scheckter (dél-afrikai, Wolf-Ford) 55, 3. Mario Andretti (Lotus-Ford) 47. Konstruktőrök: 1. Ferrari 95 pont, 2. Lotus-Ford 62, 3. McLaren-Ford 60 |
A futam után két héttel következett egy újabb tragédia: a brazil Carlos Pace légi balesetben hunyt el, amikor egy magángéppel Sao Paulóba tartva a repülő viharba keveredett, és egy domboldalnak csapódott – a pilóta, Pace és egy másik utas is életét vesztette. A 32 évesen elhunyt autóversenyzőről 1985-ben nevezték el a köznyelvben Interlagosként ismert Sao Paoló-i pályát, ahol egyetlen F1-es győzelmét aratta az 1975-ös Brazil Nagydíjon.
Ilyen előzmények után érkezett meg a száguldó cirkusz az Egyesült Államokba, Kaliforniába, ahol aztán az idény egyik legjobb versenyét hozta össze a mezőny.
Az előző három futamon három különböző győztes – Jody Scheckter, Carlos Reutemann és Niki Lauda – örülhetett, a vb-pontverseny negyedik helyén pedig követte őket a világbajnok James Hunt.
A pénteki első időmérőn Scheckter, a másodikon a hazai kedvenc Andretti bizonyult a leggyorsabbnak, szombaton viszont Niki Lauda mindkettejüknél gyorsabb volt, így övé lett az első rajthely.
A vasárnapi futamon szinte ideális időjárás várta a versenyzőket – napsütés, 20 fokos hőmérséklet –, s a harmadik helyről kilövő Scheckter az első kanyarhoz érve már elsőként fordulhatott, miközben a nyolcadik helyről előre igyekvő Hunt John Watson hátsó kerekén légi útra állva nagyot repült, hatalmas kalamajkát okozva az első kanyarban.
A világbajnoki címvédő felfüggesztése ugyan elhajlott, de vissza tudott evickélni a bokszba, s a hetedik helyen zárt.
Az élen Scheckter, mögötte Andretti, majd a rajtnál kicsit elalvó Lauda változatlan sorrendben követték egymást szinte az egész verseny alatt, ám miután alig-alig vesztették egymást szem elől, s a különbség csak ritkán nőtt az első és a harmadik között öt másodperc fölé, végig elképesztő izgalmakat hozott a futam.
A 80 körös verseny 58. körében Scheckter jobb első kerekében lassú szivárgás alakult ki, ám hiába esett vissza a körideje két másodperccel, ő még majdnem 20 körön keresztül állta Andretti rohamait a szinte folyamatosan blokkoló jobb elsőjével.
Andretti erőfeszítéseit a 77. körben siker koronázta: a hajtűnél bebújt a Lotusszal Scheckter mellé, és sikerrel kifékezte – a csaknem 70 ezer hazai szurkoló legnagyobb örömére. Ráadásul a dél-afrikai Wolf-Fordját a következő körben Lauda is megelőzte, így Scheckter a harmadik helyen zárt.
„Az egész karrierem egyik legszebb pillanata volt ez az előzés, még az Indianapolisban elért győzelemnél is kielégítőbb, főleg mert annyian szurkoltak nekem a helyszínen” – emlékezett később a következő idényben világbajnoki címet ünneplő Andretti, aki F1-es pályafutása második futamgyőzelmét aratta.
Az olasz születésű, akkor 37 éves Andretti öt és fél évvel az első, Dél-Afrikában aratott győzelme után nyert újra az F1-ben, ezzel a két egymást követő győzelem között eltelt időt figyelembe véve máig negyedik az örökrangsorban.
ANDRETTI ELŐZÉSE
A győztes Andretti mögött Lauda pályafutása során 25. alkalommal állhatott dobogóra, a harmadik pedig a mérhetetlenül szomorú Scheckter lett, aki csak azzal vigasztalódhatott, hogy a világbajnoki pontversenyben megőrizte az első helyét – még néhány verseny erejéig.
AZ EGYESÜLT ÁLLAMOK NYUGATI NAGYDÍJA
1977. április 3., Long Beach
80 kör, 260.08 km
1. Mario Andretti (amerikai, Lotus-Ford) 1:30:35
2. Niki Lauda (osztrák, Ferrari) 0.773 mp hátrány
3. Jody Scheckter (dél-afrikai, Wolf-Ford) 4.857 mp hátrány
F1 75: James Hunt és az egyik legnagyobb meglepetésgyőzelem
