Norris a leggyorsabb, Hamilton a harmadik a továbbfejlesztett Ferrarival a bahreini nyitányon

H. L.H. L.
Vágólapra másolva!
2025.04.11. 13:12
A Ferrari csak a végén jött ki a lágy gumikon (Fotó: AFP)
Lando Norris (McLaren) bizonyult a leggyorsabbnak a Formula–1-es Bahreini Nagydíj első szabadedzésén. A vb-éllovas mögött Pierre Gasly (Alpine) és Lewis Hamilton (Ferrari) következett, míg az első ötös sorát Alexnader Albon (Williams) és Esteban Ocon (Haas) zárta.

Szünet nélkül folytatódott a 2025-ös világbajnokság, a tripla hétvége második állomása Szahír, ahol az első szabadedzéssel vette kezdetét a 21. Bahreini Nagydíj programja. A McLaren a múlt heti veresége után visszavágásra készül, de az előzetes várakozások szerint a pont az őt legyőző Red Bull számára kedvezhet a sivatagi pálya, így a címvédő Max Verstappennek jó esélye lehet rá, hogy duplázzon, és átvegye a vezetést az egyéni összetettben.

A Ferrari eközben fejlesztésekkel támad, és bízik benne, hogy a körülmények a kezére játszhatnak, a maranellóiak az idén még nem zártak dobogón, amin most változtatnának. A konstruktőri tabellán második Mercedes némileg visszaeshet a melegebb időben, így mindenképpen érdekes lesz látni, hogyan alakulnak a különbségek a négy élcsapat között, valamint az előszezoni teszthez viszonyítva.

A nyitó tréningen meleg idő fogadta az eléggé megváltozott mezőnyt, mivel hat fiatal pilóta jutott szerephez. Verstappen ülését Ivasza Ajumu foglalta el, George Russell Mercedesét Frederik Vesti, Charles Leclerc Ferrariját Beganovic, Carlos Sainz Jr. Williamsét Luke Browning, Fernando Alonso Aston Martinját Felipe Drugovich, míg Bearman Haasát az Alpine-tól átszerződött Hirakava Rjó vezethette. Az első tréningen így a „vörös bikák” teljes japán felállással vettek részt, míg összességében három japán versenyző hajtott pályára.

Forgalmasan teltek az első percek, a mezőny azonnal megtöltötte az 5412 méter hosszú pályát, és Browning kivételével valamennyien fel is iratkoztak az időlistára. Az élre Lando Norris állt, mögötte Alexander Albon és Esteban Ocon érkezett a top 3-ban, míg Andrea Kimi Antonelli motorerő-vesztés miatt kényszerült vissza a bokszba két kör megtétele után.

Félidőben Nico Hülkenberg vezérletével a Sauber kettőse vezetett, ám ekkor még a többiek nem futották meg a gyors körüket a lágy keveréken, így hamarosan átalakult a sorrend. A vezetést bő tíz perccel a vége előtt Norris vette át 1:33.204-es körrel, és az első helyet már nem is engedte ki a kezei közül, így az ő elsőségével zárult a nyitány.

A mclarenest Pierre Gasly, mögötte az újításokat tesztelő Lewis Hamilton, Albon és Ocon alkotta az első ötöst, így az Alpine, a Williams és a Haas is képviseltette magát egy-egy autóval a top 5-ben. A hatodik Hülkenberg lett, majd Jack Doohan, Liam Lawson, Cunoda Juki, valamint Oscar Piastri zárta a mezőny első felét.

A beugrók közül Browning a tizenharamdik, Beganovic tizennegyedik, Drugovich a tizenhatodik, Hirakava a tizenhetedik, Vesti a tizennyolcadik, míg Ivasza a tizenkilencedik lett. A sort Antonelli zárta, aki a korai probléma után már nem tudott visszatérni a pályára. 

Folytatás 17 órakor a második szabadedzéssel.

BAHREINI NAGYDÍJ, AZ ELSŐ SZABADEDZÉS VÉGEREDMÉNYE

1.Lando NorrisbritMcLaren-Mercedes1:33.204átlag: 209.038 km/ó23 kör
2.Pierre GaslyfranciaAlpine-Renault1:33.4420.238 mp h.23
3.Lewis HamiltonbritFerrari1:33.8000.59623
4.Alexander AlbonthaiföldiWilliams-Mercedes1:33.9280.72424
5.Esteban OconfranciaHaas-Ferrari1:34.1840.98019
6.Nico HülkenbergnémetSauber-Ferrari1:34.2621.05824
7.Jack DoohanausztrálAlpine-Renault1:34.3961.19223
8.Liam Lawsonúj-zélandiRacing Bulls-Honda1:34.3971.19323
9.Cunoda JukijapánRed Bull-Honda1:34.4841.28023
10.Oscar PiastriausztrálMcLaren-Mercedes1:34.5081.30425
11.Gabriel BortoletobrazilSauber-Ferrari1:34.6281.42423
12.Isack HadjarfranciaRacing Bulls-Honda1:34.6671.46322
13.Luke BrowningbritWilliams-Mercedes1:34.8851.68120
14.Dino BegavonicsvédFerrari1:35.0551.85120
15.Lance StrollkanadaiAston Martin-Mercedes1:35.1161.91223
16.Felipe DrugovichbrazilAston Martin-Mercedes1:35.1981.99419
17.Hirakava RjójapánHaas-Ferrari1:35.2612.05720
18.Frederik VestidánMercedes1:35.3252.12126
19.Ajumu IvaszajapánRed Bull-Honda1:35.4752.27120
20.Andrea Kimi AntonelliolaszMercedes1:38.0514.8473

 

21. BAHREINI NAGYDÍJ
ÁPRILIS 11., PÉNTEK
1. szabadedzés13.30–14.30
2. szabadedzés17.00–18.00
ÁPRILIS 12., SZOMBAT
3. szabadedzés14.30–15.30
Időmérő18.00–19.00
ÁPRILIS 13., VASÁRNAP
A verseny (57 kör, 308.238 km) rajtja17.00
KÖVETKEZŐ VERSENYEK
Szaúdi Nagydíj, Dzsiddaáprilis 20., 19.00
Miami Nagydíj, Miamimájus 4., 22.00
Emilia-romagnai Nagydíj, Imolamájus 18., 15.00

 

 

Legfrissebb hírek

Különleges programok és vendégek a 40. F1-es Magyar Nagydíj hetében

F1
5 órája

F1 75: ismét Japánban dőlt el a vb-cím, de most fordított kimenetellel

F1
5 órája

A Formula–1 egyetemén Oscar Piastri a professzor – nemzetközi sajtóvisszhang

F1
8 órája

Norrist probléma hátráltatta, de szerinte Piastri megérdemelt győzelmet aratott Spában

F1
23 órája

Piastri vezérletével kettős McLaren-siker és Leclerc-dobogó a spái versenyen

F1
Tegnap, 14:33

F1 75: így énekelték meg a magyar lapok Mansell szenzációs mogyoródi győzelmét

F1
Tegnap, 12:52

Hamilton, Alonso és Antonelli is a bokszutcából rajtol az esős Belga Nagydíjon

F1
Tegnap, 12:22

Az eső káoszt okozhat Spában, de Verstappen szerint a McLaren csak még nagyobb fölényben lesz

F1
Tegnap, 11:35
Ezek is érdekelhetik