Megérkezett a Williams 2025-ös autója, az FW47-es

H. L.H. L.
Vágólapra másolva!
2025.02.14. 11:09
Sainz már meg is tette az első métereit az új Williams volánja mögött (Fotó: Williams)
A Formula–1-es Williams péntek délelőtt leleplezte a 2025-ös autóját, az FW47-est.

Noha a Williams már hetekkel ezelőtt bejelentette, hogy február 14-én leplezi le a 2025-ös versenygépét, és úgy tűnt, ezzel a csapatok közül elsőként tart bemutatót, a McLaren csütörtökön váratlanul megelőzte – igaz, a wokingiak egy filmforgatási napot felhasználva  járatták be az új gépet Silverstone-ban, és tárták a nagyérdemű elé.

Ami a grove-i istállót illeti, a helyszín változatlanul a Brit Nagydíjnak otthont adó pálya volt, ahol már „rendes” autóbemutató keretén belül rántották le a leplet a 2025-ös Williamsről, az FW47-esről, amely a McLarenhez hasonlóan álcafestést kapott, hiszen a vezetőkkel kötött megállapodás értelmében valamennyi csapat a jövő héten tartandó hivatalos F1-es évnyitó eseményen mutatja meg az idei autófestését. 

Az előző idényt tizenhét ponttal a konstruktőri tabella kilencedik, vagyis utolsó előtti helyén záró Williams nagy várakozással készül az új idényre: a csapat megszerezte a Ferrarinál ülés nélkül maradó Carlos Sainz Jr.-t, így immár egy tapasztalt, többszörös futamgyőztes dolgozik Alexander Albon mellett.  A kettős már a mai nap során pályára viszi az új kocsit, az első métereket a spanyol versenyző teheti meg vele, aki már a beszélgetések során is versenyruhában ült. 

 

A James Vowles által vezetett patinás alakulat emellett fontos megállapodást kötött a tél folyamán az ausztrál Altassainnal, amely a Williams névadó szponzora, valamint a csapat hivatalos technológiai- és szoftverpartnere lesz 2025-től.

Az építkezés ugyanakkor leginkább a nagy szabályváltoztatásokat hozó 2026-os idényben éreztetheti a hatását, hiszen az idei év több más csapat mellet amolyan átmeneti lesz a Williams számára is. A jövő évi autókon január 1-től lehet dolgozni, így nem kérdés, hogy a fő fókuszt ez a projekt fogja jelenteni.

A Williams autóbemutatója után London kerül a középpontba, ahol február 18-án rendezik az F1 hivatalos évnyitóját, igaz, azt megelőzően még a Haas, illetve a Racing Bulls is bejáratja az új versenygépét, az amerikaiak vasárnap, míg a faenzaiak hétfőn teszik meg az első kilométereket filmfogatási nap keretén belül.
 

CSAPATAUTÓBEMUTATÓ IDŐPONTJA 

2025-ös hivatalos évnyitó esemény

 (összes csapat)

február 18. 
McLarenfebruár 13.Elsőként a McLaren mutatta meg 2025-ös versenyautóját
Ferrarifebruár 19. 
Red Bullfebruár 25. (filmforgatási nap) 
Mercedesfebruár 24. 
Aston Martinfebruár 23. 
Alpine  
Haasfebruár 16. (filmforgatási nap) 
Visa Cash App Racing Bullsfebruár 17. (filmforgatási nap) 
Williamsfebruár 14. 
Stake F1 Team Kick Sauber  

 

 

Legfrissebb hírek

„Sainzot is elengedjem?" – a Ferrarinál izzott a rádió Miamiban, de senkiben sem maradtak rossz érzések

F1
23 órája

„Összeütköztök vagy nem előzöl" – Norris szerint Verstappen azt csinál, amit csak szeretne

F1
Tegnap, 2:36

Elmaradt az eső – Piastri vezérletével a McLaren erődemonstrációt tartott Miamiban

F1
2025.05.04. 23:35

Életnagyságú LEGO-autók lepték el a miami pályát – videó

F1
2025.05.04. 20:51

Miamiban szakad az eső – káoszfutamra van kilátás?

F1
2025.05.04. 20:09

Verstappen tényleg csodát művel? Mennyire „rossz” a Red Bull a McLarenhez képest?

F1
2025.05.04. 16:16

„Bármit teszünk, nem vagyunk elég gyorsak" – Leclerc egyre frusztráltabb a Ferrari helyzete miatt

F1
2025.05.04. 13:05

A pilótabejelentés még várat magára – a Cadillac videóban mutatta meg 2026-os látványvilágát

F1
2025.05.04. 11:05
Ezek is érdekelhetik