„Vannak napok, amikről tudod, hogy örökké emlékezni fogsz rájuk" – Hamilton megérkezett Maranellóba

H. L.H. L.
Vágólapra másolva!
2025.01.20. 13:03
Új korszak kezdődött el a Ferrari történetében: Hamilton az első napját teljesíti a csapattal (Fotó: AFP)
Elkezdődött az új éra: Lewis Hamilton az első munkanapját tölti Maranellóban, a Formula–1 hétszeres brit világbajnoka a következő napokban pályára is gurul a Ferrarival Fioranóban.

Nagy várakozás előzi meg Lewis Hamilton ferraris bemutatkozását, a hétszeres világbajnok a várakozásoknak megfelelően hétfőn érkezett meg a maranellói gyárba. A Formula–1 történetének legsikeresebb versenyzője tizenkét év után intett búcsút a Mercedesnek, hogy a sportág történetének legeredményesebb csapatával nyithasson új fejezetet. A brit az alapító, Enzo Ferrari fioranói háza előtt fotózkodott, és a hírek szerint először a gyárban kezdi meg az ismerkedést az új csapatával, átesik az üléspróbán, és a szimulátorba is beül, mielőtt pályára vinné az egyik korábbi Ferrarit az olasz alakulat hivatalos tesztpályáján. 

Vannak napok, amikről tudod, hogy örökké emlékezni fogsz rájuk, és ez a mai pontosan olyan, az első napom Ferrari-versenyzőként. Nagyon szerencsésnek mondhatom magam, hogy olyan dolgokat érhettem el a pályafutásom során, amikről álmodni sem mertem, de egy részem mindig is ragaszkodott ahhoz az álomhoz, hogy pirosban versenyezzek. Nem is lehetnék boldogabb, hogy ma valóra vált ez az álmom. Ma új korszakot nyitunk ennek az ikonikus csapatnak a történetében, és alig várom, hogy lássam, milyen történetet írunk együtt" – osztotta meg a gondolatait Hamilton az Instagram-oldalán. 

A hétszeres világbajnok Charles Leclerc oldalán vág neki a 2025-ös idénynek, amelyben a Ferrarinak remek esélye nyílhat rá, hogy megszakítsa a hosszú nyeretlenségi sorozatát, és 2008 után újra bajnoki címet ünnepelhessen. 

 

Legfrissebb hírek

Ki kicsoda? Íme, a Formula–1-es csapatok kulcsfigurái

Képes Sport
2025.05.07. 17:17

Az idősebbik Sainz is harcba szállhat az FIA elnöki posztjáért – sajtóhír

F1
2025.05.07. 14:36

Cserél az Alpine: Colapinto veszi át Doohan helyét Imolától – hivatalos

F1
2025.05.07. 09:13

F1: távozott az Alpine csapatfőnöke, ideiglenesen Briatore veszi át a helyét

F1
2025.05.06. 22:14

„Sainzot is elengedjem?" – a Ferrarinál izzott a rádió Miamiban, de senkiben sem maradtak rossz érzések

F1
2025.05.05. 13:09

„Összeütköztök vagy nem előzöl" – Norris szerint Verstappen azt csinál, amit csak szeretne

F1
2025.05.05. 02:36

Elmaradt az eső – Piastri vezérletével a McLaren erődemonstrációt tartott Miamiban

F1
2025.05.04. 23:35

Életnagyságú LEGO-autók lepték el a miami pályát – videó

F1
2025.05.04. 20:51
Ezek is érdekelhetik