Hamilton összetörte a Ferrarit a spanyolországi teszten – sajtóhír

H. L.H. L.
Vágólapra másolva!
2025.01.29. 15:10
Hamilton sajtóértesülések szerint balesettel zárta a szerdai etapját (Fotó: AFP)
Olasz sajtóértesülés szerint Lewis Hamilton összetörte a Ferrarit a Circuit de Catalunyán rendezett privát teszt második napján.

Mint beszámoltunk róla, a Ferrari a múlt heti fioranói tesztet követően Spanyolország felé vette az irányt, ahol három napra kibérelte a Spanyol Nagydíjnak otthont adó Circuit de Catalunyát, hogy a 2023-as autóval folytassa a felkészülést. Kedden először Charles Leclerc gurult pályára, míg délután Lewis Hamilton foglalt helyet a volán mögött az olaszországihoz képest jóval kedvezőbb időjárási körülmények között. 

Szerdán aztán felcserélődött a munkabeosztás, és a hétszeres világbajnok kezdett először, a délelőtti etapnak ugyanakkor egy baleset vetett véget. Az olasz kiadású Motorsport beszámolója szerint Hamilton 11 óra környékén az utolsó szektorban vesztette el az irányítást a Ferrari felett, szállt bele a falba, és törte össze a két évvel ezelőtti versenygépet.

Noha a brit versenyző szerencsére sértetlenül megúszta az esetet, az SF-23-ason (a felfüggesztésen és bizonyos aerodinamikai elemeken) jelentős károk keletkeztek, ami jócskán felborítja a szerdai programot, és Leclerc várhatóan csak későn kezdheti meg az adatgyűjtést, hiszen az autójavítás több órát vesz igénybe. 

A csapatfőnök-helyettes, Jerome D'Ambrosio által irányított csapat vizsgálja a telemetriát, hogy megértse, pontosan mi vezetett a balesethez. 

 

Legfrissebb hírek

Verstappen folytatja a remek sorozatát, vagy a McLaren visszavág Mexikóban?

F1
22 órája

Eljön a pillanat, amikor a McLarennek be kell állnia az egyik versenyzője mögé a vb-harcban?

F1
2025.10.20. 13:23

A Red Bull Norrist szerette volna hátráltatni, büntetést kapott az austini verseny után

F1
2025.10.20. 11:52

Nemzetközi sajtóvisszhang: Verstappen nem hagyta magát lefékezni az amerikai hőségben

F1
2025.10.20. 10:21

A tökéletes hétvégét teljesítő Verstappen úgy érzi, van esélye a címvédésre

F1
2025.10.19. 23:57

Verstappen magabiztos győzelmet aratott Austinban; zárul az olló a bajnokságban

F1
2025.10.19. 22:39

F1: Austin 2034-ig biztosan a versenynaptárban marad

F1
2025.10.19. 18:55

„Nyerni akarok, utálok a dobogó második vagy harmadik fokán állni” – Norris hadüzenetet küldött az austini verseny előtt

F1
2025.10.19. 11:36
Ezek is érdekelhetik