Franco Colapinto az Olasz Nagydíjtól vette át az elküldött Logan Sargeant helyét a Williamsnél, és mély benyomást tett: mindössze a másodikon versenyén pontot szerzett, és összesen ötöt gyűjtött a kilenc futamhétvégéje során. Teljesítményével több csapat figyelmét is felkeltette, és eleinte arról szóltak a hírek, hogy adott esetben Sergio Pérez helyét is átveheti a Red Bullnál, vagy a Racing Bullsnál kap lehetőséget. A „vörös bikák" azonban Liam Lawson mellett tették le a voksukat, míg a testvércsapatuknál Isack Hadjarnak adtak lehetőséget.
Az Alpine érdeklődése ugyanakkor kitartott még annak ellenére is, hogy korábban elkötelezte magát Jack Doohan és Pierre Gasly mellett, illetve bizonytalan volt Colapinto williamses helyzete. A jelek szerint a két csapatnak sikerült végül dűlőre jutnia, hiszen az enstone-i alakulat csütörtök délután hivatalosan is megerősítette, hogy Franco Colapinto többéves szerződést írt alá, aminek részeként a soron következő idényben teszt- és a tartalék pilótaként fogja segíteni a gárdát.
Az argentin érkezése ráadásul tovább erősíti azon híreszteléseket, hogy a francia istálló elbizonytalanodott Doohant illetően, és adott esetben már a 2025-ös idény során leváltja az ausztrált. Egyes források szerint a tavalyi abu-dzabi idényzárón bemutatkozó fiatal szerződése mindössze néhány (négy-öt) GP-t ölel fel, és teljesítményhez kötött záradék szerepel benne.
„Nagyon izgatott vagyok, hogy lehetőségem van csatlakozni az Alpine csapatához. Először is szeretnék köszönetet mondani a Williamsnek a támogatásért, amit attól a pillanattól kezdve élvezhettem, hogy csatlakoztam az akadémiájához egészen az utolsó, abu-dzabi versenyig. Valóra váltották az álmomat, hogy a Formula–1-ben versenyezhessek, és ezért örökké hálás leszek. Most elérkezett az idő, hogy új fejezetet nyissak, és igazán megtisztelő, hogy az Alpine-nal vállalhatom ezt a kihívást. Óriási köszönet Luca de Meónak, Flavio Briatorénak és Oliver Oakesnak, hogy hittek bennem, és tárt karokkal fogadtak. Alig várom, hogy nekivágjunk, és megláthassam, merre visz ez az út" – magyarázta a 21 éves versenyző.
„Továbbá hatalmas köszönet minden támogatómnak és partneremnek, akik mellettem álltak a 2024-es kihívások során is. Az Önök támogatása tette mindezt lehetővé, és köszönöm nagyon a hihetetlen argentin szurkolóimnak is. A szenvedélyetek és a bátorításotok a világot jelenti számomra. Törekedjünk még nagyobb dolgokra 2025-ben, és azt követően is."
Briatore elégedett, hogy megszerezték a fiatal argentint. „Nagy örömünkre szolgál, hogy sikerült megállapodnunk a Williamsszel Colapinto szerződtetéséről. Franco kétségkívül a legjobb fiatal tehetségek közé tartozik jelenleg az autósportban. Joggal mondhatjuk, hogy a tavalyi szereplése a Formula–1-es rajtrácson sokakat, köztük engem is meglepett, újonc versenyzőként lenyűgöző volt a teljesítménye. A jövőnket tartjuk szem előtt, és az ő szerződtetése azt jelenti, hogy egy nagyszerű fiatal pilótákból álló gárda áll a rendelkezésünkre, akikkel együtt dolgozhatunk a csapat fejlesztésén a jövőbeli sikerek érdekében."
Az Alpine-nál nem Colapinto lesz az egyetlen tartalék pilóta, a már korábban bejelentett Hirakava Rjóval és Paul Aronnal fog osztozni a feladatokon, így a csapatnak több opciója is lesz, ha Doohan nem hozza a várt eredményeket.
Rajtszám | Név (nemzetiség) | Csapat | Motor | Bemutató |
1 | Max VERSTAPPEN (holland) | Red Bull | Honda RBPT | |
30 | Liam LAWSON (új-zélandi) | Red Bull | Honda RBPT | |
12 | Andrea Kimi ANTONELLI (olasz) | Mercedes | Mercedes | |
63 | George RUSSELL (brit) | Mercedes | Mercedes | |
44 | Lewis HAMILTON (brit) | Ferrari | Ferrari | február 19. |
16 | Charles LECLERC (monacói) | Ferrari | Ferrari | |
14 | Fernando ALONSO (spanyol) | Aston Martin | Mercedes | |
18 | Lance STROLL (kanadai) | Aston Martin | Mercedes | |
23 | Alexander ALBON (thaiföldi) | Williams | Mercedes | február 14. |
55 | Carlos SAINZ Jr (spanyol) | Williams | Mercedes | |
10 | Pierre GASLY (francia) | Alpine | Renault | |
7 | Jack DOOHAN (ausztrál) | Alpine | Renault | |
22 | CUNODA Juki (japán) | Racing Bulls | Honda RBPT | |
6 | Isack HADJAR (francia) | Racing Bulls | Honda RBPT | |
87 | Oliver BEARMAN (brit) | Haas | Ferrari | |
31 | Esteban OCON (francia) | Haas | Ferrari | |
81 | Oscar PIASTRI (ausztrál) | McLaren | Mercedes | |
4 | Lando NORRIS (brit) | McLaren | Mercedes | |
27 | Nico HÜLKENBERG (német) | Sauber | Ferrari | |
5 | Gabriel BORTOLETO (brazil) | Sauber | Ferrari |