Mint ismert, a múlt hétvégi Katari Nagydíj időmérőjén Max Verstappen bizonyult a leggyorsabbnak, ám pole pozícióját utólag George Russell örökölte meg, miután a Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) példátlan büntetéssel sújtotta őt. A holland versenyző egy rajthelyes hátrasorolást kapott, mert a harmadik szakaszban útját állta mercedeses vetélytársának. Bár egyik fél sem volt gyors körön, a sportfelügyelők indoklása szerint a Red Bull-os indokolatlanul lassan vezetett, és nem tartotta magát a versenyigazgató jegyzeteihez.
A döntés nagy port kavart a Formula–1-ben, és váratlan háborút robbantott ki Verstappen és Russell között. A négyszeres világbajnok először a loszaíli verseny leintését követően bírálta erőteljesen ellenfelét: elmondása szerint Russell mindent megtett azért, hogy őt megbüntessék, és a szombat esti meghallgatáson tanúsított viselkedésével minden tiszteletét elvesztette. A holland kétszínűséggel is vádolta a mercedesest, mondván: a kamerák kereszttüzében mindig kedvesen viselkedik, de a háttérben kész bárkit hátba szúrni.
Russell a versenyt követően úgy fogalmazott, hogy attól tartott, Verstappen már a rajtnál kiüti őt, majd az idényzáró Abu-dzabi Nagydíj csütörtöki sajtónapján azt is kifejtette, miért feltételezett ilyesmit a vetélytársáról. „Elég ironikusnak találtam ezt annak fényében, hogy szombat este azt mondta, szándékosan nekem fog ütközni, és, idézem, falba teszi a ki....ott fejemet. Igencsak ironikusnak tartom, hogy megkérdőjelezi valakinek a tisztességességét, miközben az előző nap ilyen megjegyzéseket tett. Nem fogok egyszerűen itt ülni, és mindezt elfogadni.”
„Max évek óta bántalmazza az embereket. Nem lehet megkérdőjelezni a vezetői képességeit, de nem tud megbirkózni a nehézségekkel, bármikor ellene történik valami. Ott volt Dzsidda 2021-ből és Brazília is 2021-ből, őrjöngött. Vagy éppen Budapest az idén: a legelső verseny volt, amikor az autója már nem volt domináns, és nekiütközött Lewisnak (Hamilton), majd kritizálta a csapatát. Mint ahogyan mondtam már, megítélésem szerint ezek a szombati esti és vasárnapi megjegyzések teljességgel tiszteletlenek és szükségtelenek voltak. A pályán keményen harcolunk egymással, ez a versenyzés része. Mint ahogyan a sportfelügyelői szobában is küzdünk, ám ez sosem személyes. De ő túl messzire ment most ezzel.”
„Egyszerűen nem értem, hogy más versenyzők, akik ilyen csatába keveredtek vele, miért könnyítették meg a dolgát, és hagyták rá. Lewis olyan világbajnok, akire szeretnék hasonlítani, és úgy vélem, jó példakép, akire a fiataloknak fel kellene nézniük. Ahogyan Lewis kezelte azt a bajnoki küzdelmet: kemény és agresszív volt, de mindig tiszteletteljes, és sosem lépte át a határt. Átlépheted a határt azzal, hogy kissé rosszul mérsz fel valamit, de azt mondani valakinek, hogy szándékosan nekiütközöl és fejjel a falba állítod, az túlmegy a határon.”
A Mercedes-versenyző arra a kérdésre is felelt, miért most állt a nyilvánosság elé. „Azért, mert ő is a médiához fordult. Úgy érzem, nem tisztelt engem versenyzőként. Tizenkét éve ismerem őt. Korábban tiszteltük egymást, és sosem volt ütközésünk... de most itt van egy fickó, aki a sportunk csúcsán ül, és úgy érzi, hogy törvényen felül áll. Nem hiszem, hogy ez helyes.”
„Csodálom a pályán vívott csatáit, amikor kemény és agresszív. Azonban amit a 2021-es idény végén láthattunk, vagy Mexikóban Landóval (Norris), azok nem kemény és agresszív manőverek voltak. Azok élet-halál harcok voltak: kész vagyok kiütni ezt a srácot. Szerintem nem így kellene versenyezni.”
Az üggyel kapcsolatban természetesen Verstappent is kérdezték Abu-Dzabiban, a négyszeres vb-első ezúttal azzal vádolta meg a Mercedes-pilótát, hogy hazudott múlt hétvégén a sportfelügyelők előtt. „Nem bántam meg semmit, mindent komolyan gondoltam, amit mondtam. Ha újra meg kellene tennem, talán többet is mondanék, tudván, hogy mi lett a verseny eredménye. Még most sem hiszem el, hogy valaki így tud viselkedni a sportfelügyelők előtt. Ez számomra teljességgel elfogadhatatlan volt, mert mindannyian versenyzők vagyunk, és nagy tisztelettel vagyunk egymás iránt."
„Együtt sportolunk, együtt utazunk, és természetesen vannak pillanatok, amikor összeütközünk vagy összetűzésbe kerülünk, de soha életemben nem tapasztaltam még ahhoz hasonlót, mint ami a sportfelügyelői szobában zajlott Katarban. Számomra elfogadhatatlan volt. Ez nem arról szól, hogy ő a GPDA igazgatója. Egyszerűen soha nem gondoltam volna, hogy valaki ilyen aktívan próbál büntetést kicsikarni valakinek, hazudva arról, hogy mit miért csinálok. Ez nyilvánvalóan befolyásolta a döntéshozókat is. Egyáltalán nem volt szép, és valójában sokkoló, hogy mi zajlott ott.”
Ami a katari versenyt illeti, Verstappen már a rajtnál maga mögé utasította Russellt, és idénybeli kilencedik sikerét könyvelte el, miközben a Mercedes versenyzője az 5 másodperces büntetésével együtt a 4. helyen zárt.
16. ABU-DZABI NAGYDÍJ | |
DECEMBER 6., PÉNTEK | |
1. szabadedzés | 10.30–11.30 |
2. szabadedzés | 14.00–15.00 |
DECEMBER 7., SZOMBAT | |
3. szabadedzés | 11.30–12.30 |
Időmérő | 15.00–16.00 |
DECEMBER 8., VASÁRNAP | |
A verseny (58 kör, 306.183 km) rajtja | 14.00 |
KÖVETKEZŐ VERSENY | |
Ausztrál Nagydíj, Melbourne | 2025. március 16. |