A Ferrari csapatfőnökét nem aggasztja Hamilton visszaesése

H. L.H. L.
Vágólapra másolva!
2024.12.03. 14:48
Hamilton a hétvégén búcsút int a Mercedesnek (Fotó: AFP)
A Formula–1-es Ferrari csapatfőnöke, Frédéric Vasseur nem aggódik Lewis Hamilton formahanyatlása miatt. A Mercedest irányító Toto Wolff is inkább a közösen elért sikerekre összpontosítana, és bízik benne, hogy sikerül szép eredménnyel lezárni a közös utat. A hétszeres világbajnok ugyanakkor nem számít rá, hogy az előző hétvégék után jól alakulna a búcsú.

Csalódást keltően alakul Lewis Hamilton utolsó idénye a Mercedes színeiben: a hétszeres világbajnok több alkalommal is alulmaradt fiatalabb csapattársával, George Russell-lel szemben, és főleg egy körön esett vissza jelentős mértékben a teljesítménye. A brit a múlt hétvégi Katari Nagydíj sprintidőmérője után rezignáltan vette tudomásul az újabb rossz eredményt, és a megszerzett hetedik helye után úgy nyilatkozott a kamerák kereszttüzében, hogy már határozottan nem gyors. 

A számos rekordot megdöntő pilóta ezúttal a versenyen sem tudott javítani a helyzetén: először kiugrott a rajtnál, majd defektet szedett össze, illetve bokszutca-áthajtásos büntetést is kapott, miután a megengedettnél gyorsabban ment a bokszutcában. A mercedeses végül a tizenkettedik helyen szelte át a célvonalat, és így üres kézzel volt kénytelen távozni Loszaílból. Hamilton egy futammal a vége előtt a hetedik helyen áll az egyéni vb-összetettben, lemaradása 24 pont az előtte helyet foglaló Russell-lel szemben. Bár matematikai esélye még van az előrelépésre, nagy valószínűség szerint marad a hetedik pozícióban, ami eddigi pályafutása legrosszabb eredményét fogja jelenteni. 

A brit versenyző tehát kudarcokkal teli év után veszi Maranello felé az irányt, a Ferrari csapatfőnökét, Frédéric Vasseurt ugyanakkor egyáltalán nem aggasztja a formahanyatlása, illetve a legutóbb tett kijelentése sem „Nem, egyáltalán nem aggaszt. Nézzük meg a Las Vegas-i Nagydíjon teljesített ötven körét. A tizedik rajtkockából indult, és Russell váltójára tapadva szelte át a célvonalat. Egyáltalán nem aggódom."

A ferraris kaland kezdete előtt ugyanakkor érzelmes búcsú vár még Hamiltonra. A Formula–1 történetének legsikeresebb pilótája tizenkét év után köszön el a Mercedestől, amely pályafutása kezdetétől fogva kíséri az útját. Ugyanis eddig kizárólag Mercedes-erőforrással felszerelt autókat vezetett, és írta át velük a „száguldó cirkusz" történelmét. Ami a záró GP-t illeti,  az „ezüstnyilak" csapatfőnöke, Toto Wolff kiemelte, inkább a közös sikerekre fognak emlékezni a rossz versenyekkel tűzdelt idei év helyett. 

Úgy gondolom, mindannyian, Lewis és a csapat is jó munkát végzett. Amikor meghozta a döntést még a mostani szezon előtt, tudtuk, hogy rázós év áll előttünk, ami teljesen normális. Ő tisztában van vele, hogy máshová megy, mi tudjuk, hogy Kimi (Andrea Kimi Antonelli) jelenti számunkra a jövőt. Ezt követően keresztülmentünk hullámhegyeken és hullámvölgyeken, és még így is összetartottunk, amit együtt értünk el."

„Most ezeket a nagyon rossz futamokat látjuk. Világos, hogy ami a szívén, az a száján, kifejezi az érzéseit, ami teljesen megengedett. Rendben van. De semmi sem fogja átírni ezt a hihetetlen tizenkét évet a nyolc konstruktőri és a hat egyéni világbajnoki címmel. És ez az, amire emlékezni fogunk. A következő vasárnap után inkább erre a nagyszerű időszakra fogunk visszaemlékezni, és nem egy rossz versenyekből álló idényre. Megmaradunk a szép emlékeknél." 

Wolff az idényzáró Abu-dzabi Nagydíjat megelőző felvezetésében is kiemelte, az együtt elért közös sikerek ünnepléséről fog szólni a búcsú. „Ez a hétvége az ünneplésé. Megünnepeljük mindazt, amit együtt értünk el. Lewis története huszonhat évre nyúlik vissza a Mercedesszel. A karrierje során minden egyes körét Mercedes-motorral ellátott kocsival tette meg. Megtiszteljük ezt a páratlan történetet Abu-Dzabiban, és az elkövetkező héten, amikor Kuala Lumpurba, Stuttgartba, majd végül Brixworthbe és Brackleybe látogatunk el. És megtiszteltetés tudni, hogy noha kapcsolatunknak ezen szakasza a végéhez közeledik, Lewis mindig a családunk tagja lesz."

„Most azonban teljes mértékben az előttünk álló versenyhétvégére összpontosítunk. A pályán elért erős eredménynél nincs is jobb módja lezárni ezt a fejezetet."

Bár Wolff bízik a jó zárásban, Hamilton nem utazik túl nagy reményekkel Abu-Dzabiba. „Nem hiszem, hogy sikerül szépen lezárni. Vége lesz. Az a lényeg, hogyan szereplünk. Nem számítok különösebben jobb hétvégére az előzőeknél. De természetesen próbálkozni fogok. Kis reményekkel érkezem meg, és talán jobb eredményekkel távozom, nem igazán számít, hogyan alakul. Úgy gondolom, a legutóbbi futamnak nem igazán van hatása arra, amit együtt értünk el. Ez egy érzelmi hullámvasút volt, és csak hálás vagyok, hogy még mindig állok, még mindig rendben vagyok.  Voltak nagyszerű versenyek az életemben, és voltak rosszak is. Utóbbiból nem túl sok."

16. ABU-DZABI NAGYDÍJ
NOVEMBER 6., PÉNTEK
1. szabadedzés10.30–11.30
2. szabadedzés14.00–15.00
NOVEMBER 7., SZOMBAT
3. szabadedzés11.30–12.30
Időmérő15.00–16.00
DECEMBER 8., VASÁRNAP
A verseny (58 kör, 306.183 km) rajtja14.00
KÖVETKEZŐ VERSENY
Ausztrál Nagydíj, Melbourne2025. március 16.

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik