Kizárták Gaslyt az azeri időmérőről – hivatalos

H. L.H. L.
Vágólapra másolva!
2024.09.14. 20:23
Gasly a mezőny végéről vághat neki az azeri futamnak (Fotó: AFP)
A Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) utólag kizárta az Alpine francia versenyzőjét, Pierre Gaslyt a Formula–1-es Azeri Nagydíj időmérőjéről.

Mint beszámoltunk róla, a 13. rajthelyet megszerző Pierre Gasly Alpine-ja fennakadt az egyik technikai ellenőrzésen, miután az üzemanyag-átfolyás mértéke a megengedettnél nagyobb volt az időmérő második szakaszában teljesített gyors köre alkalmával. A csapat elmondása szerint váratlan technikai problémájuk adódott, ez okozta a szabályszegést, de bizonyította, hogy ez nem eredményezett teljesítménynövekedést, épp ellenkezőleg, a francia köridőt vesztett a hiba okán. 

A Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) elfogadta az enstone-iak indoklását, de nem tehetett mást, az ilyen esetekben megszokott büntetéssel sújtotta a versenyzőt. Gasly kizárásával változott az azerbajdzsáni rajtsorrend: a tizenharmadik helyre Nico Hülkenberg  a tizennegyedikre Lance Stroll, a tizenötödikre Daniel Ricciardo, a tizenhatodikra a nagy meglepetésre már a Q1-ben búcsúzó Lando Norris, a tizenhetedikre Valtteri Bottas, a tizennyolcadikra Esteban Ocon, míg a tizenkilencedikre a motorelemcserék miatt hátrasorolt Csou Kuan-jü lépett előre.  

A francia mellett George Russellt is vizsgálták, a Mercedes versenyzője nem vette el kellőképpen a gázt az egyik sárga zászlós jelzésnél. A sportfelügyelők megrovásban részesítették a britet, így megtarthatta az 5. helyét. 

 
7. AZERI NAGYDÍJ
SZEPTEMBER 13., PÉNTEK
1. szabadedzés1. Verstappen 1:45.546
2. szabadedzés1. Leclerc 1:43.484
SZEPTEMBER 14., SZOMBAT
3. szabadedzés1. Russell 1:42.514
Időmérő1. Leclerc 1:41.365
SZEPTEMBER 15., VASÁRNAP
A verseny (51 kör, 306.049 km) rajtja:13.00
KÖVETKEZŐ VERSENYEK
Szingapúri Nagydíj, SzingapúrSzeptember 22., 14.00
Amerikai Nagydíj, AustinOktóber 20., 21.00
Mexikóvárosi Nagydíj, MexikóvárosOktóber 27., 21.00

 

 

Legfrissebb hírek

F1 75: Hamilton diadalmaskodott a kanadai gumikáoszban

F1
1 órája

F1 75: beteljesült a Brawn GP és Button tündérmeséje Brazíliában

F1
Tegnap, 10:42

F1 75: pokolból a mennybe – Hamilton drámai körülmények között szerezte meg az első vb-címét

F1
2025.08.15. 11:04

F1 75: az újonc Hamilton zsebében volt a vb-cím, de a sanghaji kavicságy közbeszólt

F1
2025.08.14. 12:09

F1 75: igazi klasszikus lett az első esős Magyar Nagydíj

F1
2025.08.13. 13:00

F1 75: Räikkönen és Alonso átverekedte magát a mezőnyön Szuzukában

F1
2025.08.12. 11:56

F1 75: a monacói alagútban szakadt meg Schumacher nagy sorozata

F1
2025.08.11. 10:36

F1 75: mosogatólé és időmérési hiba okozott káoszt Interlagosban

F1
2025.08.10. 15:33
Ezek is érdekelhetik