Verstappen nyitott az élen; Antonelli azonnal összetörte a Mercedest Olaszországban

H. L.H. L.
Vágólapra másolva!
2024.08.30. 13:12
Nem alakult jól Antonelli bemutatkozása (Fotó: AFP)
Max Verstappen (Red Bull) bizonyult a leggyorsabbnak a Formula–1-es Olasz Nagydíj első szabadedzésén. A címvédő mögött Charles Leclerc (Ferrari) és Lando Norris (McLaren) érkezett, míg a két bemutatkozó fiatal közül Franco Colapinto (Williams) a tizenhetedik helyen zárt, míg Andrea Kimi Antonelli (Mercedes) alig tíz percet követően összetörte az autót, és piros zászlós szakaszt idézett elő.

Szünet nélkül folytatódik a bajnokság, a mezőny Zandvoort után Monza felé vette az irányt, ahol az első szabadedzéssel vette kezdetét a 75. Olasz Nagydíj. A múlt hétvégén fölényes győzelmet arató McLaren fő esélyesként érkezhetett meg a helyszínre, igaz, arra lehetett számítani, hogy a pályakarakterisztikának köszönhetően a Red Bull előreléphet, míg a Ferrari a hozott fejlesztések, illetve a Hollandiában mutatott meglepően erős tempó révén számított sötét lónak hazai pályán.

A spa-francorchamps-i siker után csalódást keltő hétvégét teljesítő Mercedes összehasonlító teszteket kívánt folytatni a padlólemezzel, miközben George Russell a bokszfalról volt kénytelen követni az eseményeket, hiszen Andrea Kimi Antonelli kapott lehetőséget hazai közönség előtt a nyitányon. A Formula–2-ben szereplő olasz mellett Franco Colapinto is bemutatkozott, az argentin az azonnali hatállyal elküldött Logan Sargeant helyét vette át az idény hátralévő részére.

Antonelli remek körrel először az élre, majd a második próbálkozásánál a falba röpítette a Mercedest. A fiatal olasz a biztonsági autó sofőrjéhez, Bernd Mäylanderhez hasonlóan a Parabolicánál hibázott, és idézett elő piros zászlós szakaszt mindössze tíz perccel a kezdés után. Ekkor Lewis Hamilton nevével kezdődött az időlista, a hétszeres világbajnok mögött Norris és Bottas érkezett a top 3-ban, miközben négy versenyző, Fernando Alonso, Lance Stroll, Esteban Ocon és Oscar Piastri nem rendelkezett még mért körrel.

Az újabb zöld jelzést követően meglepően alakult a küzdelem az élen, Bottas 87 ezredes előnnyel vezetett Hamilton előtt, míg a harmadik Alexnader Albon lemaradása 93 ezred volt, miközben a Red Bull kettőse a nyolcadik és a tizedik helyet foglalta el. Sergio Pérez és Verstappen közé a Sargeantet váltó Colapinto ékelődött be.

Szűk tíz perccel a vége előtt Charles Leclerc vette át a vezetést, de 1:21.904-es köre nem bizonyult elégnek, hiszen Verstappen hamarosan megelőzte. A címvédő a folytatásban már nem engedte ki a kezei közül az első helyet, így az ő sikerével zárult a nyitó gyakorlás. A holland előnye 228 ezred volt a Ferrari monacói pilótája előtt, majd Norris, Sainz, Bottas, Piastri, Hamilton, Albon, Sergio Pérez, illetve Alonso zárta az első tízes sorát.

A Williamsnél bemutatkozó Colapinto a tizenhetedk lett, Ocont, Nico Hülkenberget, valamint az autót törő Antonellit előzte meg, miközben 660 ezreddel maradt el a csapattársától.

Folytatás 17 órakor a második szabadedzéssel. 
 

75. OLASZ NAGYDÍJ
Augusztus 30., PÉNTEK
1. szabadedzés13.30–14.30
2. szabadedzés17.00–18.00
Augusztus 31., SZOMBAT
3. szabadedzés12.30–13.30
Időmérő16.00–17.00
SZEPTEMBER 1., VASÁRNAP
A verseny (53 kör, 306.72 km) ratjta:15.00
KÖVETKEZŐ VERSENYEK
Azeri Nagydíj, Baki Szeptember 15., 13.00
Szingapúri Nagydíj, SzingapúrSzeptember 22., 14.00
Amerikai Nagydíj, AustinOktóber 20., 21.00

 

 

Legfrissebb hírek

F1, Spanyol Nagydíj, 1. szabadedzés

F1
42 perce

Valóban változást hoz a spanyolországi szigorítás? Mire alapozza a Ferrari a reményeit?

F1
22 órája

A Ferrari nyerhet a legtöbbet a spanyolországi szigorításból?

F1
2025.05.28. 11:17

A Ferrari megkörnyékezte Hornert – sajtóhír

F1
2025.05.28. 08:41

„Bizonyos csapatok túl sokáig profitáltak a rugalmas szárnyakból” – Jos Verstappen várja a szigorításokat

F1
2025.05.27. 22:16

„Magas szinten versenyzek” – Alonso nyolc nagydíj után is pont nélkül áll

F1
2025.05.27. 12:17

Norris: A gyermekeim egy napon mindenkinek elmondhatják, hogy nyertem Monacóban

F1
2025.05.26. 19:48

Csaknem 16 millió euróért kelt el Michael Schumacher 2001-es Ferrarija

F1
2025.05.26. 14:21
Ezek is érdekelhetik