Nagy fordulat! Horner elárulta, hogy Pérezzel folytatja a Red Bull – sajtóhír

Sári RolandSári Roland
Vágólapra másolva!
2024.07.29. 21:29
Mégsem válnak meg Hornerék Péreztől? (Fotó: Getty Images)
A legfrissebb sajtóértesülések szerint a Formula–1-es Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner elárulta, hogy Sergio Pérezzel folytatja a csapat a nyári szünet után.

A Red Bull ugyan az év elején meghosszabbította a mexikói pilóta szerződését, ám ő azóta igen ingadozó teljesítményt nyújt, így a sajtó hetek óta attól hangos, vajon megválnak-e tőle a nyári szünet után. 

A Belga Nagydíjon a második helyről végül a hatodikra visszacsúszó Sergio Pérez teljesítményét a csapat főnöke, Christian Horner is többször kritizálta az elmúlt futamokon, ám a legújabb sajtóhírek meglepő fordulatról számoltak be. 

Az ESPN és a Race Fans szerint ugyanis Horner azt mondta a stábnak, hogy a 34 éves versenyző marad a negyedik világbajnoki címéért küzdő Max Verstappen csapattársa a négyhetes pihenőt követően is. 

„Checo továbbra is a mi pilótánk minden spekuláció ellenére – mondta több portál szerint is Horner a csapatnak. – Alig várjuk, hogy láthassuk teljesíteni a nyári szünet után is.”

Bármi is legyen a végső döntés, egy biztos, a Red Bullnak az elmúlt éveket tekintve minden eddiginél nagyobb szüksége van rá, hogy mindkét versenyzője jó és kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtson, hiszen több rivális, különösen a McLaren fenyegetően közeledik hozzá. A wokingiak 42 pontra csökkentették a lemaradásukat a konstruktőri tabellán, míg a harmadik Ferrari hátránya 63 pont tizennégy versenyhétvégét követően. 

F1
2024.07.29. 12:31

A Red Bull ma vitatja meg a pilótakérdést; Pérez nem válaszol többé a jövőjét firtató kérdésekre

Horner a mexikói esetleges elküldéséről: „Senki sem akar ilyen döntést hozni."

 

 

Legfrissebb hírek

Norris nem szeretné a betegségére fogni a rossz szereplést; a Williamst kizárták a szingapúri időmérőről

F1
7 órája

Russell varázsolt a Mercedesszel, az övé a pole pozíció Szingapúrban!

F1
10 órája

Formula–1: Verstappen szerint nevetséges a hűtőmellény

F1
12 órája

Verstappen vette át a vezetést; egy tizeden belül az első ötös a szingapúri időmérő előtt

F1
15 órája

Norris egyelőre lépéshátrányban, Piastri és Verstappen magabiztos Szingapúrban

F1
2025.10.03. 19:32

Piastri, Hadjar és Verstappen a top 3-ban, Russell és Lawson a falban zárta a villanyfényes edzést

F1
2025.10.03. 14:45

Alonso a leggyorsabb a szingapúri nyitányon

F1
2025.10.03. 11:12

Verstappen először nyer Szingapúrban? Piastri visszavág?

F1
2025.10.02. 15:50
Ezek is érdekelhetik