A McLaren kettőse az élen; Verstappen hetedikként zárt a második edzésen

H. L.H. L.
Vágólapra másolva!
2024.07.05. 16:40
Norrisnál a második edzésen sem volt gyorsabb (Fotó: AFP)
Lando Norris vezérletével a McLaren kettőse bizonyult a leggyorsabbnak a Formula–1-es Brit Nagydíj második szabadedzésén. A harmadik Sergio Pérez (Red Bull) lett, míg az első ötöst Nico Hülkenberg (Haas) és Charles Leclerc (Ferrari) tette teljessé.

A hazai pályán versenyző Lando Norris bizonyult a leggyorsabbnak a 75. Brit Nagydíj első szabadedzésen, az egyik fő esélyesnek tartott britet Lance Stroll és Oscar Piastri követte, míg a vb-éllovas Max Verstappen a negyedik helyen végzett a borús Silverstone-ban. Az eredmény ugyanakkor kissé csalóka képet mutatott, hiszen a csapatok eléggé eltérő programokat futottak, miközben több fiatal is lehetőséghez jutott.

Sergio Pérez, a motorelemcserék miatt büntetett Pierre Gasly, Kevin Magnussen és Logan Sargeant számára csak a második gyakorlással vette kezdetét a felkészülés a továbbra is felhős Silverstone-ban. Az első etapok során szinte kivétel nélkül valamennyi versenyző a közepes gumin kezdte el gyűjteni az adatokat, az első köröktől fogva élen álló Verstappen ugyanakkor váratlanul korán váltott lágy keverékre.

A holland 1:27.233-at jegyzett a piros jelzésű Pirellin, miközben a közepesen mögötte érkező George Russell mindössze 273 ezreddel maradt el tőle, míg a harmadik helyet Carlos Sainz Jr. foglalta el. Félidőhöz közeledve aztán egyre többen tették fel a lágy abroncsokat, és elkezdtek röpködni a jobbnál jobb szektoridők, ami jócskán felborította a sorrendet.

Az időmérős szimulációk után Norris nevével kezdődött az időlista, a hazai pályán versenyző brit 1:26.549-es körén ráadásul a folytatásban már senki sem tudott javítani, így az élen zárta a második szabadedzést. A mclarenes előnye 331 ezred volt a csapattársa, Piastri előtt, míg a harmadik Sergio Pérez lemaradása további 103 ezred volt. Negyedikként meglepetésre Nico Hülkenberg érkezett a fejlesztésekkel felvértezett Haas volánja mögött, míg az első ötöst Charles Leclerc tette teljessé.

A hatodik Hamilton lett, majd a második szett lágy gumiján a körét be sem fejező Verstappen, Sainz, Stroll, valamint George Russell zárta az első tízes sorát.

Az utolsó percekben leszakadt az ég Silverstone-ban, és a várakozások szerint szombaton is érkezhet utánpótlás, így érdekes második nap vár a mezőnyre.

Folytatás szombaton 12 óra 30 perckor a harmadik szabadedzéssel. 

 
75. BRIT NAGYDÍJ
Július 5., PÉNTEK
1. szabadedzés1. Norris 1:27.420
2. szabadedzés1. Norris 1:26.549
Július 6., SZOMBAT
3. szabadedzés12.30–13.30
Időmérő16.00–17.00
Július 7., VASÁRNAP
A verseny (52 kör, 306.198 km) rajtja:16.00
KÖVETKEZŐ VERSENYEK
Magyar Nagydíj, MogyoródJúlius 21., 15.00
Belga Nagydíj, Spa-FrancorchampsJúlius 28., 15.00
Holland Nagydíj, ZandvoortAugusztus 25., 15.00

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik