A McLaren a győzelmet célozta meg, Verstappenre nehéz hétvége várhat Belgiumban

Horváth LiliánaHorváth Liliána
Vágólapra másolva!
2024.07.25. 13:20
Tavaly a két Red Bull és egy Ferrari osztozott a dobogón, az idén meglepetés lenne egy ehhez hasonló eredmény Spában (Fotó: AFP)
Nincs megállás, szünet nélkül folytatódik a 2024-es Formula–1-es világbajnokság, a nyári szünet előtti állomás Spa-Francorchamps, ahol a Belga Nagydíjat rendezik meg. A McLaren tovább vinné a lendületét, és újabb győzelemmel a háta mögött menne nyári szünetre, míg a visszavágásra készülő Max Verstappenre nehéz hétvége várhat, hiszen nagy eséllyel rajtbüntetést kap. A jósolt változékony idő és az eső ugyanakkor könnyen lehetőséget teremhet a hollandnak, vagy akár egy meglepetéssikernek is.

A LEGFORRÓBB TÉMÁK

Lendületben a McLaren, Piastri vagy Norris duplázik?

Amilyen egyoldalúan indult a 2024-es világbajnokság, olyan változatosan folytatódott: míg az első versenyek után az jelentette az egyik legfőbb beszédtémát, hogy a Red Bull, illetve Max Verstappen képes lehet-e valamennyi nagydíjon diadalmaskodni, tizenhárom nagydíjat  követően már hét különböző versenyző mondhatja el magáról, hogy felállhatott a dobogó felső fokára. Noha 2012 óta nem volt ilyen sokszínű a győztesek listája, ez egyelőre nem igazán mutatkozik meg az egyéni vb-összetett állásán, hiszen a címvédő előnye 76 pont, vagyis több mint három futamgyőzelemnyi a legközelebbi riválisa előtt.

Ennek hátterében az áll, hogy míg a háromszoros világbajnok hét alkalommal nyert, a további hat sikeren három csapat hat versenyzője osztozkodik, vagyis a holland pilótán kívül még senkinek sem sikerült az idén egynél többször győznie. Carlos Sainz Jr. Ausztráliában, Lando Norris Miamiban, Charles Leclerc Monacóban, George Russell Ausztriában, Lewis Hamilton Nagy-Britanniában, míg Oscar Piastri Magyarországon emelhette magasba a trófeát.

A soron következő Belga Grand Prix-n ugyanakkor könnyen változhat a helyzet, hiszen a McLaren érkezhet meg fő esélyesként, a hétvége egyik legnagyobb kérdését így az jelenti, a wokingiaknak sikerül-e maximalizálniuk az eredményt Spa-Francorchamps-ban is, hogy még közelebb férkőzhessenek a Red Bullhoz a nyári szünetet megelőzően. Ez azért lenne különösen fontos, mert a „vörös bikák” a lehetőségeik többségét kihasználták az eddigi év során, míg a McLaren több ízben is kudarcot vallott stratégiai, vagy éppen vezetői hiba miatt.

A brit csapatnak egyelőre szoknia kell, hogy visszatért a győztesek útjára, amit jól jelzett a hungaroringi keserédes kettős siker is, hiszen az vezetett a kellemetlen pillanatokhoz, hogy a McLaren túlóvatoskodta és túlbiztosította magát taktikailag. Bár úgy tűnik, a pilóták jól vették az akadályt, és nem maradt senkiben tüske, az istállónak mindenképpen fejlődnie kell még ezen a téren ahhoz, hogy valóban bajnoki kihívóvá lépjen elő, és adott esetben legyőzze a Red Bullt a konstruktőri, vagy akár az egyéni címért vívott csatában.

A momentum most egyértelműen a McLarennél van, mivel amellett, hogy jelenleg az övé a leggyorsabb autó, két versenyzővel szállhat harcba, nem úgy, mint az osztrák alakulat, amelyiknél Verstappen szállítja elsődlegesen a pontokat, míg Sergio Pérez esetében már egy top 5-ös eredmény is kimagaslónak számítana, hiszen az elmúlt hét futamot tekintve a hetedik volt a legjobb helyezése.

A wokingiak lemaradása 51 pont, amikor összességében egy adott csapat még 529 pontot szerezhet meg a fennmaradó sprintfutamokon és versenyeken, vagyis még határozottan remek esélye van a fordításra, főleg, ha ellenfelénél Pérez nem tud szintet lépni. 

Nő a nyomás Verstappenen és a Red Bullon

A „vörös bikák” sorozatban a harmadik versenyhétvégén maradtak győzelem nélkül, ráadásul a negyedik alkalommal a dobogóra sem fértek fel, miközben egy évvel ezelőtt csak egyetlen helyszínen nem zártak legalább egy autóval a top 3-ban. Míg a Red Bull több alkalommal a remek taktikájának, valamint a jó helyzetkihasználásának köszönhetően diadalmaskodott, Verstappen részben pont az elszúrt stratégia miatt maradt le a pódiumról. A nyers tempót tekintve ugyanis a harmadik hely elérhető lett volna a holland számára, ami nem is hagyta nyugodni a pilótát. Verstappen több ízben is frusztráltan beszélt a rádión, nem rejtette véka alá a véleményét, nemegyszer hangot adott neki, hogy csapata hibát követett el, és nehéz helyzetbe hozta őt. 

Míg a holland a Red Bullra mutogatott, a szakértők nagy része pont a versenyzővel szemben fogalmazott meg éles kritikákat. A háromszoros világbajnok ugyanis hajnali háromig versenyzett szimulátoron vasárnapra virradóan, és többen is úgy vélték, az elkövetett hibái, illetőleg a viselkedése a kialvatlansága számlájára voltak írhatók. Noha Verstappen cáfolta a feltételezéseket, és beszólt a kritikusainak is, miközben alapvetően a csapata is mellé állt, mondván, hogy nem a mostani volt az első ilyen eset, és korábban nem okozott problémát az eltolt alvásidő, jelzésértékű, hogy a „vörös bikák" tanácsadója, Helmut Marko Belgium előtt előrebocsátotta, a holland nem fog többet szimulátorozni a versenyt megelőző éjjelen. 

Kérdés, ez mennyire fog tetszeni a holland versenyzőnek, aki már a magyarországi időmérőt követően is élesen kritizálta a csapatát, és úgy tűnt, egyáltalán nem elégedett azzal, ahogyan a Red Bull kezeli a jelenlegi helyzetet. A holland esetleges távozásával kapcsolatban az év elején már rengeteg pletyka látott napvilágot a csapatfőnököt, Christian Hornert érintő botrány miatt, és noha azóta csillapodtak a kedélyek, és a legfrissebb hírek szerint a „vörös bikák" Marko szerződésmódosításával lezárták a Verstappen egyik kilépési lehetőségét is, újra felerősödtek azok a hangok, hogy a versenyző idő előtt távozni szeretne. 

Nemrég Sainz is utalt rá, hogy miközben több pilótatársa, és egyes csapatok az ő döntésére várnak, ő maga is vár bizonyos fejleményekre, mielőtt döntene a pályafutása következő lépéséről. Hogy a Ferrari spanyol pilótája Verstappen esetleges csapatváltására gondolt-e, jó kérdés, de egyre több jel mutat arra, hogy akár valóban lehet esélye a Red Bull-os ülésre. 

Pérez és Sargeant utolsó esélye a bizonyításra?

A múlt hétvégi Magyar Nagydíjat megelőzően az egyik legforróbb témát azt jelentette, hogy Pérez könnyen elveszítheti még a nyári szünet előtt az ülését a Red Bullnál annak ellenére is, hogy nemrég további két évvel hosszabbította meg a kontraktusát a „vörös bikákkal". Az új szerződésben ugyanis vannak bizonyos teljesítményhez kötött feltétek, amiket ha nem sikerül elérnie, akkor távozásra kényszerül. Sajtóhírek szerint a mexikói legfeljebb száz ponttal és öt bajnoki helyezéssel maradhat el a márkatársától a nyári szünetig bezárólag. A két említett kitételből az egyiket már biztosan nem tudja teljesíteni a pilóta, hiszen 144 pont a hátránya, és maximum 26 pontot tudna faragni a lemaradásán Spa-Francorchamps-ban, ráadásul jelenleg a hetedik pozíciót foglalja el az egyéni vb-összetettben, miközben Verstappen továbbra is tetemes előnnyel vezet. 

Pérez egy ponttal marad el a hatodik Lewis Hamiltontól, míg a Magyarországon pályafutása első sikerét elérő Oscar Piastri 25 ponttal előzi meg a mexikói versenyzőt. Hogy az első versenyeken még rendre a dobogón záró versenyző képes lehet-e meggyőzni a Red Bullt most hétvégén arról, hogy érdemes-e megtartania, erősen kérdéses, mindenesetre a két RB-pilóta, Cunoda Juki és Daniel Ricciardo biztosan mindent meg fog tenni azért, hogy erős teljesítménnyel hívja fel magára a „vörös bikák" figyelmét, miközben a mexikói óriási teljesítménykényszerben lesz. 

Ugyanakkor nem Pérez az egyetlen, akinek nagy nyomás nehezedik a vállaira, hiszen jó ideje Logan Sargeant alatt is rezeg a léc, az amerikai helyére a hírek szerint Andrea Kimi Antonelli érkezhet, aki a silverstone-i sprintfutam után a magyarországi főversenyen is győzedelmeskedett az F1 előszobájának számító Formula–2-ben. 

Több rajtbüntetésre lehet számítani

Az elmúlt években a versenyzők és a csapatok többsége a Belga Nagydíjon vállalta be motorkomponens-cserékből fakadó rajtbüntetéseket, hiszen a pálya jellegéből fakadóan viszonylag könnyen vissza lehet kapaszkodni, miközben a változékony időjárás, valamint az eső esetleges megérkezése mindig pluszlehetőséget teremt a kavarodásra. Ez az előrejelzéseket figyelve az idén sem lesz másként, hiszen a pénteki két szabadedzésen, valamint a szombati eseményeken, vagyis az időmérőn is nagy esély van rá, hogy vizes körülmények fogadják a mezőnyt. 

Mindezek tükrében arra lehet számítani, hogy több versenyző, köztük egybehangzó sajtóértesülések szerint Verstappen is erre a hétvégére időzíti a később elkerülhetetlen motorelem-cseréket. A holland a források szerint új belső égésű motort fog kapni a hétvégére, ami tíz rajthelyes büntetést vonna maga után, hiszen átlépné az egy adott évben felhasználható mennyiséget. Noha a címvédő az előző két évben diadalmaskodni tudott a hátrasorolása ellenére is a belga versenyen – 2022-ben a tizennegyedik, 2023-ban a hatodik rajthelyet váltotta a dobogó felső fokára –, az idén sokkal nehezebb feladat várhat rá, hiszen amellett, hogy sűrűsödött az élmezőny, jelenleg a McLaren jelenti az etalont, így a holland nem számíthat arra, hogy  olyan könnyen visszazárkózhat, mint az előző két esztendőben, amikor egyértelmű tempóelőnye volt a pilótatársakkal szemben. 

Újabb hely kelt el 2025-re

Jó ideje nyílt titoknak számított, a Belga Nagydíj csütörtöki sajtónapján valósággá is vált: Esteban Ocon többéves szerződést írt alá a Haasszal, így ő lesz Oliver Bearman csapattársa 2025-től. Az Alpine-tól távozó francia pilóta nagy reményekkel készül pályafutása új fejezetére, és az amerikaiak javuló formáját tekintve van is oka a bizakodásra. A francia érkezésével újabb ülés kelt el a 2025-ös rajtrácsra is, már csak a Mercedesnél, az Alpine-nál, az RB-nél, a Saubernél és a Williamsnél van kiadó hely. 

Ami Sainzot illeti, míg a spanyol türelmesen várakozik, az opciót jelentő csapatinál több új fejlemény is van, ami hatással lehet a döntésére abban az esetben, ha nem jönne a Red Bull-os és a mercedeses lehetőség sem. Az Alpine-nal kapcsolatban egyre erősebb a pletyka, hogy dobja a gyári státuszát, és akár már a következő  évtől Mercedes-erőforrásra válthat, míg a 2026-tól az Audi gyári csapatává váló Saubernél jelentős átszervezés történt, aminek részeként Andreas Seidl és Oliver Hoffmann is távozik, miközben az F1-es projekt élére a Ferrari korábbi csapatfőnöke, Mattia Binotto kerül. 

RajtszámNév (nemzetiség)CsapatMotor
1Max VERSTAPPEN (holland)Red BullHonda RBPT
11Sergio PÉREZ (mexikói)Red BullHonda RBPT
 ??MercedesMercedes
63George RUSSELL (brit)MercedesMercedes
44Lewis HAMILTON (brit)FerrariFerrari
16Charles LECLERC (monacói)FerrariFerrari
14 Fernando ALONSO (spanyol)Aston MartinMercedes
18Lance STROLL (kanadai)Aston MartinMercedes
23Alexander ALBON (thaiföldi)WilliamsMercedes
 ??WilliamsMercedes
10Pierre GASLY (francia)AlpineRenault
 ??AlpineRenault
22CUNODA Juki (japán)Visa Cash App RBHonda RBPT
 ??Visa Cash App RBHonda RBPT
87Oliver BEARMAN (brit)HaasFerrari
31Esteban OCON (francia)HaasFerrari
81Oscar PIASTRI (ausztrál)McLarenRenault
4Lando NORRIS (brit)McLarenRenault
27Nico HÜLKENBERG (német)Stake F1 Team Kick SauberFerrari
 ??Stake F1 Team Kick SauberFerrari
A 2025-öS RAJTLISTA

MI VÁRHATÓ A BELGA NAGYDÍJON?

Szünet nélkül folytatódik a bajnokság, a tizennegyedik állomás Spa-Francorchamps, ahol a 69. Belga Nagydíjat rendezik meg. A legendás helyszín több legendás versenyt hozott, és ezúttal izgalmas hétvégére van kilátás, hiszen az időjárás-előrejelzések szerint hűvös és változékony idő várja a mezőnyt a nyári szünet előtt, miközben arra lehet számítani, hogy több pilóta is rajtbüntetést fog kapni, ami még izgalmasabbá tenné a vasárnapi körözést. 

Ami a történelmi múltat illeti, az aktív versenyzők közül Hamilton számít a legsikeresebbnek négy győzelemmel, a Mercedes hétszeres világbajnokát Verstappen, Ricciardo, illetve Leclerc követi. A holland háromszor, míg az ausztrál és a monacói egyszer szelte át elsőként a célvonalat a több mint hét kilométeres pályán, vagyis a nagydíjak óta remeklő McLaren versenyzői közül még egyik sem diadalmaskodott a helyszínen. 

Ami a jelenlegi formát illeti, akár már most hétvégén változhat a helyzet, hiszen normális körülmények között egyértelműen a wokingi alakulat számít a fő esélyesnek, így a Belgiumban eddig pódiumra sem álló Norris és Piastri akár kettős dobogót, s esetleg újabb kettős sikert is szerezhet a csapatának. A változékony időjárás, és az esetleges virtuális, valamint valódi biztonsági autós szakaszok ugyanakkor könnyen boríthatják a papírformát, így a McLarennek és a pilótáinak is résen kell lenniük ahhoz, hogy maximalizálni tudják a lehetőségeiket. 

 PILÓTAGYŐZELEMDOBOGÓPONTSZERZÉSLGYKPONT
  1.Max Verstappen    78132265
  2.Lando Norris    17111189
  3.Charles Leclerc    1511-162
  4.Carlos Sainz Jr.    15111154
  5.Oscar Piastri    1312-149
  6.Lewis Hamilton    12122125
  7.Sergio Pérez    -3102124
  8.George Russell    12112116
  9.Fernando Alonso    --71  45
10.Lance Stroll    --5-  24
11.Nico Hülkenberg    --6-  22
11.Cunoda Juki    --7-  22
13.Daniel Ricciardo    --3-  11
14.Oliver Bearman    --1-    6
15.Pierre Gasly    - -4-    6
16.Kevin Magnussen    --2-    5
17.Alexander Albon    --2-    4
18.Esteban Ocon    --3-    3
a világbajnokság állása
  1.Red Bull-Honda RBPT389
  2.McLaren-Mercedes338
  3.Ferrari322
  4.Mercedes241
  5.Aston Martin-Mercedes  69
  6.RB-Honda RBPT  33
  7.Haas-Ferrari  27
  8.Alpine-Renault    9
  9.Williams-Mercedes    4
10.Sauber-Ferrari    0  
konstruktőrök
69. BELGA NAGYDÍJ
Július 26., PÉNTEK
1. szabadedzés13.30–14.30
2. szabadedzés17.00–18.00
Július 27., SZOMBAT
3. szabadedzés12.30–13.30
Időmérő16.00–17.00
Július 28., VASÁRNAP
A verseny (44 kör, 308.052 km) rajtja:15.00
KÖVETKEZŐ VERSENYEK
Holland Nagydíj, ZandvoortAugusztus 25., 15.00
Olasz Nagydíj, MonzaSzeptember 1., 15.00
Azeri Nagydíj, Baki Szeptember 15., 13.00

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik