Új győztest avatunk a hétvégi Kanadai Nagydíjon?

Horváth LiliánaHorváth Liliána
Vágólapra másolva!
2024.06.06. 18:15
Piastri még nem győzött az F1-ben – megtörik a nyeretlenségi széria? (Fotó: AFP)
Egy szabad hétvége után folytatódik a 2024-es Formula–1-es világbajnokság, a kilencedik állomás Montreal, ahol az 53. Kanadai Nagydíjat rendezik meg. A címvédő Red Bull előnye jócskán lecsökkent az előző versenyhétvégéken, és ezúttal sem egyértelmű esélyesként érkezhetett meg a helyszínre. A Ferrari és a várakozások szerint különösen a McLaren nagy fenyegetést jelenthet rá, miközben a jósolt eső könnyen boríthatja az erősorrendet.

A LEGFORRÓBB TÉMÁK

A Red Bull visszavág?

A címvédő „vörös bikák” a fölényes évkezdés után már a második helyszínre érkeznek meg úgy, hogy nem számítanak fő esélyesnek. Max Verstappen Kínában még magabiztos sikert aratott, azonban az elmúlt három versenyhétvégén meglehetősen kiélezett küzdelem folyt az élmezőnyben, és a holland mindösszesen egyszer, Imolában szelte át elsőként a célvonalat, ráadásul akkor sem számottevő előnnyel. Verstappen ugyanis csak hét tizedmásodperccel előzte meg a fejlesztési csomagját Miamiban bevető, és a győzelmet ott Lando Norris révén elhappoló McLarent.

Az Emilia-romagnai GP-re megújuló Ferrari eközben Monacóban aratta le a babérokat a hazai pályán először diadalmaskodó Charles Leclerc-nek köszönhetően, miközben a Red Bull már az első szabadedzés első körétől fogva lemaradásban volt a közvetlen ellenfeleivel szemben, amit tovább tetézett Verstappen kisebb rontása az időmérő mindent eldöntő utolsó szakaszában. A háromszoros vb-első a hatodik rajtkockát szerezte meg, és a pozícióján már nem tudott javítani a versenyen, miközben a csapattársa, Sergio Pérez már az első körben kiesett.

A Red Bull így csupán nyolc pontot gyűjtött az autója gyenge pontjait egyértelműen kidomborító hercegségbeli pályán, míg a kettős dobogót szerző Ferrari neve mellé negyven,  a sorozatban harmadszor pódiumra álló McLarené mellé harminc pont íródott. Ennek megfelelően szemmel láthatóan megcsappant az osztrák istálló előnye, hiszen már csak 24 ponttal előzi meg a második Scuderiát, míg a harmadik helyet elfoglaló wokingi csapat lemaradása 92 pont nyolc Grand Prix-t követően.

Az olvadó fölény hátterében több ok is húzódhat, egyrészről lehet ez az alakulatban tél óta dúló belviszály egyik hatása vagy a félrefejlesztés következménye, miközben természetes folyamatnak is tekinthető az aktuális szabályciklus többedik évében, mivel elkerülhetetlenül közeledik egymáshoz a mezőny, és zárul folyamatosan össze az olló. Ahogyan a tanácsadó, Helmut Marko is fogalmazott, innovációnak már nem igazán maradt hely, és a csapatfőnök, Christian Horner is rámutatott, a fejlesztések már nem tudnak olyan hatásosak lenni, mint korábban.

Noha a Red Bull magabiztos azt illetően, hogy a hagyományosabb versenypályákon újra magabiztosabb lehet, Kanadába bevallottan nem favoritként érkezett meg. A kerékvetők és az egyenletlenségek újra kiemelhetik az RB20-as gyengeségeit, igaz, bizonyos körülmények pont a csapat kezére játszhatnak, hiszen némileg mérsékelhetik a hátrányukat. Egyrészről újraaszfaltozták a nyomvonalat, másrészről esőt is jósolnak, ami elmoshatja az autók közötti különbségeket.

Piastri nagy esélye?

A McLaren a Floridába hozott fejlesztéseinek köszönhetően a Red Bull és a Ferrari kihivójává lépett előre, és potenciális győzelmi reményekkel vághat neki a soron következő montreali hétvégének is. Az 1996-ban bajnoki címet szerző Damon Hill szerint a wokingiak lehetnek a fő esélyesek, és ha sikerül az Imolában mutatott formájukat átmenteni, akkor nem kizárt, hogy Oscar Piastri személyében új győztest avathatunk.

Az ausztrál versenyző Monacóban másodikként szelte át a célvonalat, amivel beállította saját eddigi legjobb eredményét, és Imolában is közel kerülhetett volna a győzelemhez, ha nem kap rajtbüntetést feltartás miatt, miközben már több ízben bebizonyította, képes legyőzni az időmérőn, valamint a futamon is a nála tapasztaltabb csapattársát, Norrist. A brit Miamiban törte meg a nyeretlenségi szériáját,  így a jelenlegi első négy csapat versenyzői közül egyedül Piastri nem állhatott még fel a pódium felső fokára.

Az első siker elérésére nem is igazán lehetne kedvezőbb helyszínt találni Montrealnál, mivel a Gilles Villeneuve-ről elnevezett pályán viszonylag sok versenyző érte el pályafutása első győzelmét. A kanadai hős (1978) mellett Thierry Boutsen (1989), Jean Alesi (1995), Lewis Hamilton (2007), Robert Kubica (2008) és Daniel Ricciardo (2014) is Kanadában ért fel először a csúcsra.

Pérez marad, Ocon távozik

Az elmúlt napokban két fontos szereplő jövője dőlt el a pilótapiacon: Sergio Pérez az előző idényben, illetve az elmúlt két futamon nyújtott teljesítménye alapján meglepően korán és a vártnál hosszabb időre kapott hosszabbítást, hiszen az új szerződése értelmében egészen 2026 végéig lesz Verstappen márkatársa a Red Bullnál, míg Esteban Ocon az előzetes várakozásoknak megfelelően távozik a szezon végén az Alpine-tól.

A „vörös bikák” és az enstone-i alakulat döntésével több versenyző előtt bezárult, illetve kinyílt az ajtó. Az RB kettőse, Cunoda Juki és Daniel Ricciardo, valamint Carlos Sainz Jr. számára is biztossá vált, hogy le kell mondania a Red Bullról. A remek formában lévő japán pilóta nem kizárt, hogy más alakulatnál fog helyet keresni, az ausztrál számára egyre inkább úgy tűnik, hogy a faenzaiak jelenthetik a pályafutása végállomását, míg a spanyol a középmezőnybe kényszerül, hiszen a legfrissebb hírek szerint a Williams felé veszi az irányt. Értesülések szerint a ferraris a hazai versenye, a Spanyol Nagydíj előtt jelenti be hivatalosan, hogy a grove-iaknál folytatja a karrierjét, ami Logan Sargeant mezőnyből kiszorulásához vezethet, hiszen Alexander Albon korábban már aláírta a hosszabbítást a patinás csapattal.

Az Alpine-nál eközben a márka WEC-csapatát erősítő és egyelőre jól teljesítményt nyújtó  Mick Schumacher, a tízszeres futamgyőztes Valtteri Bottas, illetve az első szabadedzésen lehetőséget kapó Jack Doohan előtt nyithatja meg a lehetőséget, az ausztrál Ocon ülését foglalhatja el a montreali nyitányon.

Ami a karrierje első és eddigi győzelmét a 2021-es Magyar Nagydíjon megszerző francia jövőjét illeti, a Haas vagy az Audi gyári csapatává váló Sauber jelenthet számára mentőövet, hiszen a Mercedes a hírek szerint a remek tesztet teljesítő Andrea Kimi Antonelli mellett tette le a voksát.

MI VÁRHATÓ A KANADAI NAGYDÍJON?

Egy szabad hétvégét követően folytatódik a bajnokság, a kilencedik állomás Montreal, ahol az 53. Kanadai Nagydíjat rendezik meg. Az észak-amerikai kontinensen elterülő ország először 1967-ben adott otthont Grand Prix-nak, míg Montreal 1978-ban látta vendégül a Formula–1 mezőnyét. A 4361 méter hosszú nyomvonalon több történelmi pillanatnak is szemtanúja lehetett a nagyérdemű, hiszen amellett, hogy többen is a helyszínen ünnepelhették az első győzelmüket, itt rendezték meg a valaha volt leghosszabbra nyúló versenyt is 2011-ben, ami szabályváltoztatáshoz vezetett.

Ami a történelmi múltat illeti, az aktív versenyzők közül Hamilton számít a legsikeresebbnek hat pole pozícióval, illetve hét győzelemmel – a hétszeres világbajnok mindkét vonatkozó listát Michael Schumacherrel karöltve vezeti. A briten kívül Verstappen, Fernando Alonso és Ricciardo örülhetett már a helyszínen, a holland két-két sikert számlál az időmérőn, illetőleg a versenyen, a spanyol egyszer indulhatott az élről és egy ízben nyert, míg az ausztrál 2014-ben a hatodik rajthelyét váltotta a dobogó felső fokára.

Ami a jelenlegi formát illeti, legalább hat versenyző szállhat harcba a pole pozícióért és a győzelemért, hiszen a Red Bull, a Ferrari és a McLaren is esélyesként érkezhetett meg a helyszínre. A három említett alakulat közül a wokingi számít a legsikeresebbnek Kanadában a tizenhárom diadalával, igaz, az időben legmesszebbre az ő sikeréhez kell visszanyúlni, mivel legutóbb 2012-ben nyert a pályán. A Ferrari 2018-ban örülhetett Montrealban, míg a „vörös bikák” az elmúlt két alkalommal ünnepelhettek Kanadában.

Ami az időjárást illeti, az előrejelzések szerint mindhárom napon várható esőzés, pénteken, szombaton és vasárnap is egyaránt 60 százalék a valószínűsége annak, hogy leszakad az ég. Ez különösen izgalmassá teheti a hétvége alakulását, csökkentheti az autók közötti különbségeket, növeli a hibázási lehetőségeket, és könnyen meglepetéseredményhez is vezethet. Az izgalmakat tovább fokozhatja, hogy újraaszfaltozták a pályát, hiszen a csapatok számára ugrás lesz az ismeretlenbe, mennyire tűntek el az egyenetlenségek, és mennyire változtak meg a tapadási viszonyok.

Noha a montreali pályán viszonylag könnyű előzni, és számos alkalommal szolgáltatott izgalmas versenyt,  az elmúlt tíz ott rendezett futamon hétszer hozott győzelmet az első, míg kétszer a második rajtkocka, miközben az első sornál hátrébbról csupán egyszer született siker. Az idei verseny ugyanakkor könnyen hozhat felfordulást, és arról sem szabad megfeledkezni, hogy a legutóbbi öt Kanadai Nagydíjból csak egyen nem kellett pályára hajtania a biztonsági autónak. 

 PILÓTAGYŐZELEMDOBOGÓPONTSZERZÉSLGYKPONT
  1.Max Verstappen    6672169
  2.Charles Leclerc    158-138
  3.Lando Norris    137-113
  4.Carlos Sainz Jr.    147-108
  5.Sergio Pérez    -372107  
  6.Oscar Piastri    -18-  71
  7.George Russell    --71  54
  8.Lewis Hamilton    --71  42
  9.Fernando Alonso    --51  33  
10.Cunoda Juki    --5-  19
11.Lance Stroll    --3-  11  
12.Oliver Bearman    --1-    6  
13.Nico Hülkenberg    --4-    6  
14.Daniel Ricciardo    --1-    5  
15.Alexander Albon    --1-    2
16.Esteban Ocon    --1-    1  
17.Kevin Magnussen    --1-    1  
18. Pierre Gasly    --1-    1
a világbajnokság állása

 

  1.Red Bull-Honda RBPT276
  2.Ferrari252
  3.McLaren-Mercedes184
  4.Mercedes 96
  5.Aston Martin-Mercedes  44
  6.RB-Honda RBPT  24
  7.Haas-Ferrari    7  
  8.Williams-Mercedes    2
  9.Alpine-Renault    2
10.Sauber-Ferrari    0
konstruktőrök

 

53. KANADAI NAGYDÍJ
Júnis 7., PÉNTEK
1. szabadedzés19.30–20.30
2. szabadedzés23.00–00.00
Júnis 8., SZOMBAT
3. szabadedzés18.30–19.30
Időmérő22.00–23.00
Júniua 9., VASÁRNAP
A verseny (70 kör, 305.27 km) rajtja:20.00
KÖVETKEZŐ VERSENYEK
Spanyol Nagydíj, BarcelonaJúnius 23., 15.00
Osztrák Nagydíj, SpielbergJúnius 30., 15.00
Brit Nagydíj, SilverstoneJúlius 7., 16.00


 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik