Ítéletidő és piros zászló Montrealban – Norris az élen az első szabadedzésen

B. Ö. B.B. Ö. B.
Vágólapra másolva!
2024.06.07. 20:46
Lando Norris volt a leggyorsabb a csontja első szabadedzésen Montrealban (Fotó: AFP)
Lando Norris nyitott az élen a Formula–1-es Kanadai Nagydíj első szabadedzésén, amely a tervezettnél igencsak rövidebb lett az időjárási viszonyok miatt. A McLaren versenyzője mögött a Ferrari párosa következett Carlos Sainz Jr. és Charles Leclerc sorrendben, ám a mezőny egy része értékelhető köridő nélkül zárta a nyitó tréninget, amelyen a piros zászló is előkerült Csou Kuan-jü balesete után.

 

Alig kezdődött el a Formula–1-es idény európai szakasza, a mezőny rövid kitérőt tesz Észak-Amerikában. Két héttel ezelőtt egyébként a Red Bull idei leggyengébb versenyhétvégjét teljesítette Monacóban, így a Ferrari szárnyalással, a Red Bullt pedig leszerepléssel készülhetett a montreali versenyhétvégére, amelyen kérdéses, hogy Max Verstappenék vissza tudnak-e vágni.

Ahogyan Kanadában nem ritka, az időjárás ezúttal is közbeszólt, ráadásul rögtön az első szabadedzés előtt. Nem sokkal azt megelőzően, hogy a versenyzők megkezdhették volna a felkészülést a pályán, hatalmas zivatar, sőt, jégeső csapott le a Circuit Gilles Villeneuve-re. Ennek következtében hamar nyilvánvalóvá vált, hogy csúszik a nyitó tréning kezdete.

Végül is 21 percig kellett a versenyzőknek várakozniuk, majd amikor zöldre váltott a bokszutca végi lámpa, Lewis Hamilton hajtott ki elsőként. A hétszeres világbajnokot hamarosan többen követték, ám a körözés kevesebb mint negyedóráig tartott. Csou Kuan-jü ugyanis falnak csapta a Sauberjét, és máris véget ért számára a nyitó edzés.

Szerencsére néhány perc alatt elszállították a sérült autót, így folytatódhatott a tréning. Húsz perccel a leintés előtt Hamilton állt az élen, ám a mezőny közel fele még nem rendelkezett köridővel. Negyedórával a leintés előtt aztán a Ferrari volt a leggyorsabb csapat – Carlos Sainz Jr. az első, Charles Leclerc a második pozícióban állt.

Sokan még ekkor is köridő nélkül álltak, és néhányan így is fejezték be a tréninget. Az élen Lando Norris nyitott Montrealban, mögötte a Ferrari párosa végzett, a top tízbe még Hamilton, Verstappen, Oscar Piastri, Pierre Gasly, Valtteri Bottas, Sergio Pérez és George Russell fért be.

Folytatás magyar idő szerint 23 órakor a második szabadedzéssel!

1.Lando NorrisbritMcLaren-Mercedes1:24.435átlag: 185.937 km/ó
2.Carlos Sainz Jr.spanyolFerrari1:24.7630.328
3.Charles LeclercmonacóiFerrari1:25.3060.871
4.Lewis HamiltonbritMercedes1:25.9701.535
5.Max VerstappenhollandRed Bull-Honda RBPT1:26.5022.067
6.Oscar PiastriausztrálMcLaren-Mercedes1:26.7542.319
7.Pierre GaslyfranciaAlpine-Renault1:27.5843.149
8.Valtteri BottasfinnSauber-Ferrari1:27.6703.235
9.Sergio PérezmexikóiRed Bull-Honda RBPT1:28.0583.623
10.George RussellbritMercedes1:28.5414.106
11.Daniel RicciardoausztrálRB-Honda RBPT1:28.5824.147
12.Cunoda JukijapánRB-Honda RBPT1:28.7234.288
13.Kevin MagnussendánHaas-Ferrari1:29.0524.617
14.Nico HülkenbergnémetHaas-Ferrari1:32.8268.391
15.Fernando AlonsospanyolAston Martin-Mercedes1:33.4118.976
16.Logan SargeantamerikaiWilliams-Mercedes1:36.58612.151
17.Lance StrollkanadaiAston Martin-Mercedes1:40.53016.095
18.Csou Kuan-jükínaiSauber-Ferrariidő nélkül
19.Jack Doohan*ausztrálAlpine-Renaultidő nélkül
20.Alexander AlbonthaiföldiWilliams-Mercedesidő nélkül
 * csak az első szabadedzésen vett részt 
kanadai nagydíj, az első szabadedzés végereménye

 

53. KANADAI NAGYDÍJ
Júnis 7., PÉNTEK
1. szabadedzés1. Norris 1:24.435
2. szabadedzés23.00–00.00
Júnis 8., SZOMBAT
3. szabadedzés18.30–19.30
Időmérő22.00–23.00
Júniua 9., VASÁRNAP
A verseny (70 kör, 305.27 km) rajtja:20.00
KÖVETKEZŐ VERSENYEK
Spanyol Nagydíj, BarcelonaJúnius 23., 15.00
Osztrák Nagydíj, SpielbergJúnius 30., 15.00
Brit Nagydíj, SilverstoneJúlius 7., 16.00

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik