Hamilton ugrott az élre a száraz pályás utolsó szabadedzésen Montrealban

B. Ö. B.B. Ö. B.
Vágólapra másolva!
2024.06.08. 19:40
Lewis Hamilton volt a leggyorsabb a montreali harmadik szabadedzésen (Fotó: AFP)
Lewis Hamilton végzett az élen a Kanadai Nagydíj száraz pályán megrendezett harmadik szabadedzésén. A Mercedes versenyzője mögött Max Verstappen, harmadikként George Russell hangolódott az időmérőre Kanadában.

Lando Norris nyitott az élen a Kanadai Nagydíj első szabadedzésén, majd Fernando Alonso ugrott az élre a második tréningen. A változékony időjárási körülmények kicsit sem könnyítették meg a mezőny dolgát, és az előrejelzések szerint szombaton is hasonló viszonyokra lehetett számítani.

Valóban esett az eső ezen a napon, ám mire kezdetét vette a harmadik, egyben utolsó tréning, a pálya nagyrészt felszáradt. Amikor zöldre váltott a lámpa a bokszutca végén, a versenyzők hamar birtokba vették a pályát, hiszen szinte teljesen száraz körülmények között nemigen gyakorolhattak a pénteki napon. A körözés azonban ezúttal sem tartott sokáig, ráadásul a félbeszakítás okozója éppen az volt, aki az első szabadedzésen. Csou Kuan-jü ezúttal a kettes kanyarban csúszott keresztbe, s Sauberjét a gumifal állította meg. Szerencsére néhány perc alatt sikerült elszállítani a kissé összetört autót, így hamar folytatódhatott az edzés.

Húsz perc elteltével Alonso volt az aktuális leggyorsabb, őt Norris, illetve Max Verstappen – akinek volt mit bepótolnia, mivel a második tréningen sok időt veszített technikai probléma következtében – követte a listán. Később rövid időre a lágy gumikon elsőként feltevő Logan Sargeant vette át a vezetést, majd Lewis Hamilton ugrott az élre. Mivel az edzés utolsó harmadának nagy részében már a versenyszimulációké volt a főszerep, a köridők nem igazán javultak egy darabig, ekkor csupán a Mercedes versenyzői „játszottak” azzal, hogy éppen melyikük a leggyorsabb.

A Red Bull egyébként ekkor a mezőny második felében tartózkodott – Verstappen a 14., Sergio Pérez csupán a 19. helyen állt, ráadásul autóját már ideje a garázsban szerelték. Igaz, hogy ekkor egyikük sem ment ki még lágy gumikon, mindketten közepes abroncsokat teljesítették addigi legjobb körüket.

Az utolsó percekben előtérbe került az időmérőre való gyakorlás, s Hamilton volt a leggyorsabb, amikor letelt az utolsó gyakorlásra szánt idő. A hétszeres világbajnok mögött Verstappen és Russell végzett, az első tízet Lance Stroll, Oscar Piastri, Daniel Ricciardo, Norris, Alonso, Pérez, illetve Charles Leclerc egészítette ki.

Folytatás magyar idő szerint 22 órakor az időmérővel!

1.Lewis HamiltonbritMercedes1:12.549átlag: 216.399 km/ó31 kör
2.Max VerstappenhollandRed Bull-Honda RBPT1:12.9230.374 mp h.32
3.George RussellbritMercedes1:12.9570.40833
4.Lance StrollkanadaiAston Martin-Mercedes1:13.0260.47727
5.Oscar PiastriausztrálMcLaren-Mercedes1:13.2660.71732
6.Daniel RicciardoausztrálRB-Honda RBPT1:13.2790.73034
7.Lando NorrisbritMcLaren-Mercedes1:13.2930.74432
8.Fernando AlonsospanyolAston Martin-Mercedes1:13.3400.79130
9.Sergio PérezmexikóiRed Bull-Honda RBPT1:13.3420.79329
10.Charles LeclercmonacóiFerrari1:13.3490.80028
11.Kevin MagnussendánHaas-Ferrari1:13.4390.89030
12.Carlos Sainz Jr. spanyolFerrari1:13.5701.02133
13.Valtteri BottasfinnSauber-Ferrari1:13.6421.09332
14.Logan SargeantamerikaiWilliams-Mercedes1:13.6631.11431
15.Cunoda JukijapánRB-Honda RBPT1:13.7161.16731
16.Pierre GaslyfranciaAlpine-Renault1:13.7371.18829
17.Nico HülkenbergnémetHaas-Ferrari1:13.7771.22827
18.Alexander AlbontahiföldiWilliams-Mercedes1:13.8801.33122
19.Esteban OconfranciaAlpine-Renault1:14.0751.52631
20.Csou Kuan-jükínaiSauber-Ferrari1:18.6566.1074
kanadai nagydíj, a harmadik szabadedzés végeredménye

 

53. KANADAI NAGYDÍJ
Júnis 7., PÉNTEK
1. szabadedzés1. Norris 1:24.435
2. szabadedzés1. Alonso 1:15.810
Júnis 8., SZOMBAT
3. szabadedzés1. Hamilton 1:12.549
Időmérő22.00–23.00
Júniua 9., VASÁRNAP
A verseny (70 kör, 305.27 km) rajtja:20.00
KÖVETKEZŐ VERSENYEK
Spanyol Nagydíj, BarcelonaJúnius 23., 15.00
Osztrák Nagydíj, SpielbergJúnius 30., 15.00
Brit Nagydíj, SilverstoneJúlius 7., 16.00

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik