F1: húsz éve szerezte Baumgartner Zsolt Magyarország egyetlen vb-pontját

A Formula–1 akkori sereghajtójának, a Minardi-istállónak a 2004. június 20-án rendezett indianapolisi verseny is épp úgy kezdődött, ahogy szinte az összes többi: az olasz Gianmaria Bruni és a magyar Baumgartner Zsolt a reménytelenül lassú autóval az utolsó rajtsorból nekivágva várta a csodát… Mivel a többiekéhez képest nevetségesen kis költségvetésből összerakott konstrukció körönként három-négy másodperccel volt lassabb az élmezőnynél, az esetek többségében legfeljebb a tisztes helytállás lehetett a pilóták célja, és még az indulás után sem tűnt úgy, hogy ez lesz a faenzai kiscsapat nagy napja.

Bruni ugyanis három másik pilótával együtt egy rajtbalesetben hamar kiesett, és bár Baumgartner a kavarodást követően előretört a 13. helyre, a biztonsági autós szakasz után a többiek hamar „bedarálták”, és visszacsúszott a mezőny végére. A magyar versenyző nem tehetett mást, minthogy küzdött az elemekkel (és autójával…), és a lehető legstabilabb teljesítményt nyújtva megpróbált kimaradni a kalamajkákból.

Amelyekből volt bőven: Fernando Alonso és Ralf Schumacher defekt miatt esett ki előle, majd szép sorban jött a többi „áldozat”. Cristiano da Matta és Jenson Button autójában a váltó adta fel a szolgálatot, Nick Heidfeld motorhiba miatt állt ki, aztán amikor Juan Pablo Montoyát kevesebb, mint húsz körrel a vége előtt kizárták, felcsillant a pontszerzés reménye.

Ekkor Baumgartner a 10. helyen haladt, és bár tempóból esélye sem volt a többiek ellen, egyenletes köridőket teljesítve igyekezett egyben tartani Minardiját ezen a forró indianapolisi délutánon. Mark Webber olajszivárgás miatt szintén kiesett előle, és amikor néhány körrel a vége előtt Giancarlo Fisichella Sauberje is elkezdett lelassulni, kezdtünk hinni a csodában.

Bár a kommentátorok, a szurkolók és a csapattagok tűkön ülve várták, célba ér-e a nyolcadik helyre előrelépő magyar pilóta, valójában már akkor biztossá vált pontszerzése, amikor Fisichella autója megállt, hiszen a körök 90 százalékát teljesítve kiesés esetén is rangsorolták volna. Ennek ellenére Baumgartner mindent megtett azért, hogy méltó legyen a befejezés, és amikor leintették a kockás zászlóval, az egész Minardi-csapat győztesként ünnepelte. A magyar expilóta két évtized távlatából így idézte fel az eseményeket:

„Egy rosszul kezdődő hétvége fejeződött be nagyon jól azzal a pontszerzéssel. Pénteken és szombat délelőtt még nagyon küszködtem az autóval, de délutánra sikerült megtalálni a ritmust és a jó beállítást, utána pedig a verseny nagyon jól alakult. Kimaradtam a rajt utáni csetepatéból, az autó műszakilag stabil volt, és a hőségben a gumimizériát is sikerült megúszni, pedig a célegyenesre rávezető másfél kilométer nagyon megviselte az autókat, hiszen azok nem erre a pályatípusra vannak kitalálva.”

„Hét-nyolc körrel a leintés előtt Fisichella váltóhibája miatt át tudtam venni a pontszerző helyet, és az az utolsó öt-hat kör tényleg nagyon izgalmasan alakult. Az járt a fejemben, hogy ha már eddig eljutottunk, ha már a nyolcadik helyen állunk, akkor ne történjen semmi rajtunk kívül álló dolog, ami megakadályoz a pontszerzésben. Ugyanazt a tempót mentem, amit addig, és hát a végén jött a nagy ünneplés, amit sohasem felejtek el.”

„A csapatnak nagyon sokat jelentett ez a pont: pénzben és presztízsben is, hiszen előttem két évvel Mark Webber szerzett utoljára pontot a Minardi színeiben. A pontomért kapott pénz anyagi stabilitást adott a csapatnak a 2005-ös szezonra, végre tudtak hajtani nagyobb fejlesztéseket is, úgyhogy a hozzám való viszonyuk is megváltozott. Az akkori szakemberek közül egyébként nyolcan-tízen még mindig a paddockban dolgoznak: sajtósként, csapatvezetőként, mérnökként. Mindig nagyon jó találkozni velük, tavaly is nagyon örültek nekem a Hungaroring paddockjában.”