Michael Masit visszasírták, Verstappen két versenyt is nyert a kimondhatatlan nevű hétvégén

B. Ö. B.B. Ö. B.
Vágólapra másolva!
2024.05.20. 16:34
Izgalmasan alakult a versenyhétvége Imolában, ám a végére Max Verstappen két győzelmet is aratott (Fotó: AFO)
Max Verstappen aratott győzelmet a Formula–1-es Emilia-romagnai Nagydíjon. A háromszoros világbajnok szombaton megszerezte a pole pozíciót, néhány óráig részt vett egy szimulátorversenyen – amelyet csapata megnyert –, majd vasárnap behúzta a győzelmet Imolában. Bár Lando Norris a hajrában „megkergette” Verstappent, a győzelem csak akkor jöhetett volna össze neki, ha a futam néhány körrel tovább tart. Csakhogy ehhez nem a megfelelő személy tölti be jelenleg a versenyigazgatói posztot.

 

A KIMONDHATATLAN NEVŰ VERSENY. Bár a köznyelvben csak Emilia-romagnai Nagydíjként említjük az imolai versenyhétvégét, a 2024-es idény hetedik fordulójának hivatalos neve ennél jóval hosszabb. A Ferrari alapítójáról és fiáról – aki mindössze 24 évesen hunyt el egy ritka betegség következtében – elnevezett pályán rendezett versenyhétvége hivatalos elnevezése a következő: Formula 1 MSC Cruises Gran Premio Del Made In Italy E Dell'Emilia Romagna.

MEGEMLÉKEZÉS A VILÁGBAJNOK SZERVEZÉSÉBEN. Az 1994-es imolai versenyhétvégét az autósport legsötétebb napjai között tartják számon, hiszen akkor hunyt el Ayrton Senna és Roland Ratzenberger is. A 30 évvel ezelőtt történtek okán Sebastian Vettel megemlékezést szervezett, amely során a versenyzők többek között körbefutották az imolai pályát.

SZEREPCSERE AZ ASTON MARTINNÁL. Ritka hiba miatt vált nehézzé szombat délutántól Fernando Alonso imolai versenyhétvége. A kétszeres világbajnok a harmadik szabadedzésen összetörte autóját, majd az Aston Martin szerelői versenyt futottak az idővel, hogy megjavítsák azt az időmérő kezdetéig, ám Alonso már a Q1-ben kiesett, vasárnap ráadásul csak a bokszutcából rajtolhatott. A brit istálló szerelői egyébként már hozzászokhattak ahhoz, hogy túlórázniuk kell egyik versenyzőjük hibája miatt – igaz, ez a versenyző eddig leginkább Lance Stroll volt.

IZGALMAS IDŐMÉRŐ A MEGSZOKOTT VÉGEREDMÉNNYEL. Nagy izgalmakat várhattunk az imolai időmérőtől, ugyanis úgy tűnt, hogy a riválisok talán a Red Bullnál jobb fejlesztésekkel készültek az első európai versenyhétvégére. Bár a kvalifikáció valóban szórakoztatóan alakult, s mindkét McLaren-versenyző egy tizedmásodpercen belül végzett, a rajtelsőség ezúttal is Max Verstappené lett. 

Néhány órával azt követően, hogy megnyerte az időmérőt, Verstappen részt vett egy szimulátorversenyen is. Igaz, a 24 órából csak néhányat vállalt, majd aludt pár órát, másnap pedig rajthoz állt az Emilia-romagnai Nagydíjon, amelyet meg is nyert.

MEGSZOKOTT VERSENY IZGALMAS BEFUTÓVAL. Azok, akik lemaradtak a versenyről, s utólag csak a végeredményt nézték meg, akár azt gondolhatták, hogy Verstappen egészen a célba érésig vívott izgalmas csatát Lando Norrisszal, és ezért volt kettejük között mindössze hét tizedmásodperc a különbség a befutókor. A valóság viszont az, hogy bár Norris gyors felzárkózása valóban izgalmassá tette a hajrát, Verstappen újabb sima győzelmet aratott.

Nem meglepő, hogy Norris a futamot követően azt mondta, bárcsak kicsivel tovább tartott volna a verseny, mert akkor nagyobb esélye lett volna elkapni Verstappent. Természetesen semmi sem indokolta, hogy a versenyigazgató meghosszabbítsa a futamot, bár az is lehet, hogy ehhez csak rossz személy volt ezen a poszton...

1.Max VerstappenhollandRed Bull-Honda RBPT1:25:25.252
2.Lando NorrisbritMcLaren-Mercedes0.725 mp h.
3.Charles LeclercmonacóiFerrari7.916 mp h.
4.Oscar PiastriausztrálMcLaren-Mercedes14.132 mp h.
5.Carlos Sainz Jr.spanyolFerrari22.325 mp h.
6.Lewis HamiltonbritMercedes35.104 mp h.
7.George RussellbritMercedes47.154 mp h.
8.Sergio PérezmexikóiRed Bull-Honda RBPT54.776 mp h.
9.Lance StrollkanadaiAston Martin-Mercedes1:19.556 p h.
10.Cunoda JukijapánRB-Honda RBPT1 kör h.
11.Nico HülkenbergnémetHaas-Ferrari1 kör h.
12.Kevin MagnussendánHaas-Ferrari1 kör h.
13.Daniel RicciardoausztrálRB-Honda RBPT1 kör h.
14.Esteban OconfranciaAlpine-Renault1 kör h.
15.Csou Kuan-jükínaiSauber-Ferrari1 kör h.
16.Pierre GaslyfranciaAlpine-Renault1 kör h.
17.Logan SargeantamerikaiWilliams-Mercedes1 kör h.
18.Valtteri BottasfinnSauber-Ferrari1 kör h.
19.Fernando AlonsospanyolAston Martin-Mercedes1 kör h.
 KIESETT  MEGTETT KÖR
 Alexander AlbonthaiföldiWilliams-Mercedes51
az emilia-romagnai nagydíj végeredménye
 PILÓTAGYŐZELEMDOBOGÓPONTSZERZÉSLGYKPONT
1.Max Verstappen6662161  
2.Charles Leclerc-47-113  
3.Sergio Pérez-372107  
4.Lando Norris136-101  
5.Carlos Sainz Jr.136-93  
6.Oscar Piastri--7-53  
7.George Russell--6144  
8.Lewis Hamilton--6-35  
9.Fernando Alonso--5133  
10.Cunoda Juki--4-15  
11.Lance Stroll--3-11  
12.Oliver Bearman--1-6  
13.Nico Hülkenberg--4-6  
14.Daniel Ricciardo--1-5  
15.Esteban Ocon--1-1  
16.Kevin Magnussen--1-1  
a világbajnokság állása
1Red Bull-Honda RBPT268
2Ferrari212
3McLaren-Mercedes154
4Mercedes79
5Aston Martin-Mercedes44
6RB-Honda RBPT20
7Haas-Ferrari7  
8Alpine-Renault1  
9Williams-Mercedes0  
10Sauber-Ferrari0  
konstruktőrök
4. EMILIA-ROMAGNAI NAGYDÍJ
Május 17., PÉNTEK
1. szabadedzés1. Leclerc 1:16.990
2. szabadedzés1. Leclerc 1:15.906
Május 18., SZOMBAT
3. szabadedzés1. Piastri 1:15.529
Időmérő1. Verstappen 1:14.746
Május 19., VASÁRNAP
A verseny:1. Verstappen, 2. Norris, 3. Leclerc
KÖVETKEZŐ VERSENYEK
Monacói Nagydíj, Monte-CarloMájus 26., 15.00
Kanadai Nagydíj, MontrealJúnius 9., 20.00
Spanyol Nagydíj, BarcelonaJúnius 23., 15.00

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik