Vettel vezetésével Sennára emlékeznek az F1-es versenyzők Imolában

Vágólapra másolva!
2024.05.16. 13:12
Senna szobra a pálya mellett (Fotó: Getty Images)
A Formula–1-es imolai versenyhétvégén a harminc évvel ezelőtt ezen a pályán elhunyt legendás Ayrton Sennára emlékeznek a pilóták.

A megemlékezést a négyszeres világbajnok, a 2022-es idény után visszavonult német Sebastian Vettel szervezi, az ő vezetésével sétálnak végig csütörtökön a versenyzők a Dino Ferrariról elnevezett aszfaltcsíkon, és megállnak a Tamburello-kanyarnál, ahol a brazil klasszis életét vesztette. A megemlékezés részeként Vettel vasárnap a pilótaparádét követően egy McLaren MP4/8-assal megy majd körbe a pályán, olyan modell-lel, amilyet a háromszoros világbajnok Senna a halála előtti évben, az 1993-as idényben használt.

Ezen kívül lehet majd vásárolni Sennának emléket állító pólókat is. A bevételt jótékony célra fordítják, az összeg fele a legendás pilóta nevét viselő alapítványhoz kerül.
 

 

Legfrissebb hírek

Verstappen aratott sikert a két McLaren előtt a spái sprintversenyen

F1
2 órája

F1 75: a Ferrari kettős győzelemmel tisztelgett Enzo Ferrari emléke előtt

F1
4 órája

Leclerc szerint bevált a fejlesztés, Hamilton rendkívül frusztrált volt a sprintidőmérő után

F1
18 órája

F1-es LEGO-autóval fokozza az izgalmakat a Magyar Nagydíj előtt a LEGO Csoport

F1
20 órája

Piastri és Norris közrefogta Verstappent; Hamilton már az első szakaszban kiesett a sprintidőmérőn

F1
21 órája

Verstappen beékelődött a két McLaren közé a spái sprintidőmérő előtt

F1
Tegnap, 12:13

F1 75: roncsderbi után a Williamsek uralták a spielbergi pályát

F1
Tegnap, 10:11

Hamilton nem akar Alonso és Vettel sorsára jutni – minden követ megmozgat, hogy sikerre vezesse a Ferrarit

F1
Tegnap, 9:32
Ezek is érdekelhetik