F1: Leclerc majdnem feladta; Stroll harcba szállna a dobogóért Brazíliában

Vágólapra másolva!
2023.11.03. 23:43
null
Stroll legyőzte Alonsót, és idénybeli legjobb eredményét jegyezte az időmérőn (Fotó: AFP)
Max Verstappen szerezte meg a pole pozíciót a Formula–1-es Sao Pauló-i Nagydíjon, így ő rajtolhat az élről vasárnap. A holland elmesélte, egyáltalán nem értette, mi történik a rajtelsőséget érő körén, de örül az eredménynek, és bízik benne, hogy a tavalyinál jobb verseny vár rá. A Red Bull-oshoz hasonlóan Charles Leclerc is furcsa érzésekkel szállt ki az autóból, a monacói olyan rossznak érezte a második helyet érő körét, hogy majdnem fel is adta. Az idénybeli legjobb helyezését jegyző Lance Stroll harcba szállna a dobogóért, míg Lando Norris csalódott az elvesztett pole miatt, ám szombaton visszavágna.

Noha Max Verstappen a szabadedzésen és az időmérő első két szakaszában sem zárt az élen, végül ő szerezte meg a pole pozíciót Brazíliában. A holland idénybeli tizenegyedik, míg pályafutása harmincegyedik rajtelsőségét érte el, amivel felzárkózott Nigel Mansell (32) mögé a vonatkozó örökranglistán. A Red Bull-os vasárnap másodszor várhatja az élről a piros lámpák kialvását Sao Paulóban, legutóbb 2019-ben rajtolt az élről, s útja akkor a dobogó felső fokára vezetett.

Nem tudtuk, mikor érkezik meg az eső, de gondoltuk, hogy meg fog az időmérő vége előtt. Elég őrült idő lett! Charles-lal (Leclerc) épp azt vitattuk meg, milyen szörnyűnek éreztük a körünket. Nem tudom, a szél iránya hirtelen megváltozott, majd felerősödött, aminek következtében rengeteg időt vesztettünk. Nagyon hektikus volt az utolsó köröm" – kezdte az értékelést a háromszoros világbajnok, aki hét tizeddel maradt el a Q2-ben leggyorsabb Lando Norris idejétől.

„Mindannyian felsorakoztuk a bokszutcában, eléggé besötétedett az ég, és egyértelmű volt, hogy ha ideér, akkor nagy eső lesz. A kivezető kört így elég gyorsan tettem meg. Az első szektor jól sikerült, a kör többi része azonban sokkoló volt. Elkezdett esni, de még nem érte el a pályát, a szél ugyanakkor nagyon felerősödött, és megváltozott az iránya is, ami miatt összevissza csúszkált az autó."

3. SAO PAULÓ-I NAGYDÍJ
NOVEMBER 3., PÉNTEK
Szabadedzés: 1.Sainz 1:11.732
Időmérő: 1. Verstappen 1:10.727
NOVEMBER 4., SZOMBAT
Sprintidőmérő: 15.00–15.44
Sprint: 19.30–20.30
NOVEMBER 5., VASÁRNAP
A verseny (71 kör, 305.879 km) rajtja: 18.00
A KÖVETKEZŐ FUTAMOK
November 19., 7.00 Las Vegas-i Nagydíj, Las Vegas
November 26. 14.00Abu-dzabi Nagydíj, Abu-Dzabi

„A rádión azt kiabáltam, hogy mi a fene történik, sehol sem vagyunk. A csapat viszont azt mondta, hogy nyomjam tovább, mivel mindenki más ugyanúgy szenved. Még nem tapasztaltam, hogy valami ilyen jelentős hatással legyen az autó egyensúlyára. De ahogyan láthatjuk, elég extrém az időjárás."

„Nagyon szoros a mezőny, ez már az időmérőn is megmutatkozott, és ugyanerre számítok a versenyen is. Elég nagy lesz a gumikopás is, így kulcsfontosságú, hogyan menedzseljük az abroncsokat. Tavaly ez nem sikerült túl jól, de úgy hiszem, az idén jobb helyzetben vagyunk" – utalt arra, hogy egy évvel ezelőtt a Red Bull az időmérőn, a sprinten, valamint a versenyen is alulmaradt. A holland akkor a hatodik helyen látta meg a kockás zászlót.

Charles Leclerc sorozatban a harmadik futamát várhatja az első sorból, igaz, míg az előző két helyszínen, Austinban és Mexikóvárosban az élről indulhatott, most a második rajtkockából teheti. A monacói összességében örül az eredménynek, főleg azután, hogy majdnem feladta a végül második helyet érő körét...

„Pályafutásom során még sosem találkoztam olyasmivel, mint most: a négyes kanyartól nem volt eső, mégis úgy érződött, mintha vizes lenne az aszfalt. Elképesztően nehéz volt vezetni az autót, és egyáltalán nem volt tapadás. Az is megfordult a fejemben, hogy be sem fejezem a kört, de végül nem így tettem. A körömet viszont olyan rossznak éreztem, hogy azt hittem, nem lesz elég, és biztosan a tizedik helyen zárok. Szerencsére nem így volt, és második lettem, ami eléggé kellemes meglepetés. Nagyon furcsa volt a helyzet mindenki számára, viszont nagyon örülök, hogy az első sorból startolhatok" – magyarázta a rajtelsőségről 294 ezreddel lemaradó monacói, aki ezt követően a vasárnapi esélyekről is szót ejtett.

„Még nem tudom, mi várhat ránk a futamon. A sprinthétvégéken mindig nagy kérdőjelet jelent, milyen lesz a versenytempó. Bízom benne, hogy jó futamunk lesz, és remélhetőleg nem lesz sok eső szombaton, illetve vasárnap."

Lance Stroll legutóbb a július végi Belga Nagydíjon jutott be a Q3-ba, azóta több ízben esett ki már az első szakaszban, így mindenképpen váratlannak számít a harmadik rajthelye. A kanadai ráadásul az elmondása szerint elég rossz körrel érte el az idei legjobb eredményét az időmérőn, amivel karrierje során ötödik alkalommal várhatja a startot a top 3-ból.

„Nagyon elégedett vagyok, az autó remek volt az időmérőn. Az utolsó szakasz ugyanakkor nehéz volt, a köröm valójában elég rosszul sikerült, de a körülmények is nagyon sokat változtak, és a szélirány is megfordult. Többször elfékeztem, elrontottam néhány kanyarcsúcspontot is, azonban végül így is elég volt ahhoz, hogy az első háromban végezzek, ami nagyszerű eredmény. Végig versenyképesek voltunk, jó érzés volt vezetni a kocsit. Jó ideje a mostani volt a legjobb napunk" – nyilatkozta a csapattársát, Fernando Alonsót is maga mögé utasító Stroll, aki kitért arra is, mire számít a vasárnapi viadalon.

„A dobogó a célunk, de nem lesz egyszerű, nem hiszem, hogy a miénk lenne a harmadik leggyorsabb autó. A McLarenek nagyon gyorsak lesznek. Nekünk szerencsénk volt azzal, hogy ilyen hamar megérkezett az eső, hiszen korán megfutottuk a körünket. Nem hiszem, hogy túl sokan be tudták volna normálisan fejezni. Arra számítok, hogy (Sergio) Pérez is gyorsan felzárkózik, majd meglátjuk, mit tehetünk."

Fernando Alonso legutóbb az augusztus végi Holland GP-n állhatott fel a dobogóra, az azóta megrendezett hat versenyen mindössze tizenöt pontot jegyzett, és a legutóbbi két alkalommal a kockás zászlóig sem jutott el. A spanyol most a negyedik pozícióból várhatja a vasárnapi futam rajtját, azaz jó esélye van rá, hogy erős eredménnyel vágjon vissza a csalódást keltő hétvégék után.

Szükségünk volt erre! Az előző két nagydíjon kísérletezgettünk, a bokszutcából indultunk, és ehhez hasonlók. Szóval kellett nekünk ez a klassz eredmény itt mindkét autóval, hogy némi reményt adjon a csapatnak. Mindez azt bizonyítja, hogy megértettünk néhány dolgot, és egész versenyképesek vagyunk. Ez azt mutatja, tudjuk, hogy mit csinálunk, és ennek örülök. Bízom benne, hogy tiszta hétvégénk lesz, kezdve a szombati sprinttel. Vasárnap nagyszerű pozícióból indulhatunk, szóval izgatottan várjuk."

Bár a Mercedes a tavalyi kettős győzelem fényében nagy reményekkel vágott neki a brazíliai hétvégének, a csapatnak meg kellett elégednie a harmadik sorral (ahonnan aztán Russellt végül két hellyel hátrébb sorolták – a szerk.). A hétszeres világbajnok Lewis Hamilton több mint hét tizeddel maradt el Verstappentől, s úgy érzi, az időjárás hirtelen megváltozása rosszabbul érintette őket, mint a többieket.

„Az ötödik hely sosem nagyszerű, de minden tőlem telhetőt megtettem. Remélhetőleg a versenyünk jobban sikerül. Nem tudom, mi lehet az oka. Többször is erős eredmény jeleit mutatta az autó, ám összességében néhány tizeddel elmaradunk a legjobbaktól. Úgy gondolom, az időmérő végén a körülmények kicsit hátrébb szorítottak minket, de ezt nehéz megmondani. "

Lando Norris az időmérő második szakaszában még az élen zárt, és összességében ő futotta meg a leggyorsabb kört. A McLaren brit pilótájának azonban végül meg kellett elégednie a hetedik hellyel (ahonnan utóbb egy pozícióval előrébb került Russell büntetése miatt – a szerk.). „Az autó csodálatos volt, valószínűleg elég gyorsak voltunk ahhoz, hogy pole pozíciót szerezzünk. Szóval eléggé csalódott vagyok. Nem tudom, hogy mit érezzek az eredménnyel kapcsolatban. A kocsi fantasztikus volt, igazán életre kelt az időmérőn, és talán a leggyorsabbak voltunk. Viszont az, hogy szállítsd is az eredményt, és összerakd a kört, felépítsd a Q3-at, már egy másik történet. Csalódott vagyok, ez egy újabb csalódást keltő péntek."

A mclarenes úgy érzi, szombaton esélyük lehet az elsőségre, ha száraz körülmények lesznek. „Várom a sprintnapot. A gép jó, azt nem tudom, milyen esőben, és azt sem tudom, hogy milyen időjárás lesz, de ha száraz marad, akkor elég gyorsak leszünk."

Az időmérőt követően négy versenyzőnek, George Russellnek, Pierre Gaslynak, Esteban Oconnak, illetve Strollnak jelenése volt a sportfelügyelőknél: előbbi hármas feltartotta a vetélytársait a bokszkijáratnál, míg utóbbi ennek elkerülése érdekében volt lassabb az előzetesen meghatározott köridőnél. Közülük Russellt, Ocont és Gaslyt egyenként két rajthelyes büntetéssel sújtották, míg Strollt felmentették.

SAO PAULÓ-I NAGYDÍJ, AZ IDŐMÉRŐ VÉGEREDMÉNYE
1. Max Verstappen holland Red Bull-Honda 1:10.727 átlag: 3.3 km/ó
2. Charles Leclerc monacói Ferrari 1:11.021 0.294 mp h.
3. Lance Stroll kanadai Aston Martin-Mercedes 1:11.344 0.617
4. Fernando Alonso spanyol Aston Martin-Mercedes 1:11.387 0.660
5. Lewis Hamilton brit Mercedes 1:11.469 0.742
6. George Russell* brit Mercedes 1:11.590 0.863
7. Lando Norris brit McLaren-Mercedes 1:11.987 1.260
8. Carlos Sainz spanyol Ferrari 1:11.989 1.262
9. Sergio Pérez mexikói Red Bull-Honda 1:12.321 1.594
10. Oscar Piastri ausztrál McLaren-Mercedes -
11. Nico Hülkenberg német Haas-Ferrari 1:10.547 0.526
12. Esteban Ocon* francia Alpine-Renault 1:10.562 0.541
13. Pierre Gasly* francia Alpine-Renault 1:10.567 0.546
14. Kevin Magnussen dán Haas-Ferrari 1:10.723 0.702
15. Alexander Albon thaiföldi Williams-Mercedes 1:10.840 0.819
16. Cunoda Juki japán AlphaTauri-Honda 1:10.837 0.497
17. Daniel Ricciardo ausztrál AlphaTauri-Honda 1:10.843 0.503
18. Valtteri Bottas finn Alfa Romeo-Ferrari 1:10.955 0.615
19. Logan Sargeant amerikai Williams-Mercedes 1:11.035 0.695
20. Csou Kuan-jü kínai Alfa Romeo-Ferrari 1:11.275 0.935
*: büntetésben részesítették feltartás miatt, a jelzettnél két rajthellyel hátrébbról indul
AZ ELSŐ KÉT SZAKASZ VÉGEREDMÉNYE
1. SZAKASZ 2. SZAKASZ
1. Russell 1:10.340 1. Norris 1:10.021
2. Verstappen 1:10.436 2. Verstappen 1:10.162
3. Leclerc 1:10.472 3. Pérez 1:10.219
4. Hülkenberg 1:10.475 4. Alonso 1:10.237
5. Piastri 1:10.519 5. Sainz 1:10.254
6. Stroll 1:10.551 6. Hamilton 1:10.266
7. Alonso 1:10.557 7. Leclerc 1:10.303
8. Magnussen 1:10.602 8. Russell 1:10.316
9. Hamilton 1:10.604 9. Piastri 1:10.330
10. Albon 1:10.621 10. Stroll 1:10.375
11. Norris 1:10.623 11. Hülkenberg 1:10.547
12. Sainz 1:10.624 12. Ocon 1:10.562
13. Pérez 1:10.668 13. Gasly 1:10.567
14. Ocon 1:10.763 14. Magnussen 1:10.723
15. Gasly 1:10.793 15. Albon 1:10.840
16. Cunoda 1:10.837
17. Ricciardo 1:10.843
18. Bottas 1:10.955
19. Sargeant 1:11.035
20. Csou 1:11.275

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik