F1: elvették Hamilton második helyét, Leclerc-t is kizárták

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2023.10.23. 06:43
null
Lewis Hamiltont és Charles Leclerc-t is kizárták az austini futam után (Fotó: Getty Images)
Mint ismert, Max Verstappen szoros csatában ért elsőként a célba Lewis Hamilton előtt a Formula–1-es Amerikai Nagydíjon, ám a Nemzetközi Autómobil-szövetség (FIA) a verseny után a Mercedes hétszeres világbajnokát és a Ferrari monacói pilótáját, Charles Leclerc-t is kizárta szabálysértés miatt.

 

A Formula–1 hivatalos honlapján közölte, hogy az austini futam után átvizsgálták Hamilton és a hatodik helyen végző Leclerc autóját, melyek padlólemezei túlságosan meg voltak kopva. A képviselők szerint ez valószínűleg a göröngyös pálya és a sprint versenynaptár kombinációjának eredménye, amely miatt nem volt elég idő az autó beállításához és ellenőrzéséhez.

Az FIA ismertette, hogy Hamilton kizárása miatt Austinban Lando Norris lett a második, Carlos Sainz a harmadik, a negyedik helyre előlépő Sergio Pérez növelte előnyét a brittel szemben a világbajnoki pontverseny második helyéért folyó csatában, George Russell pedig az ötödik helyre lépett elő.

Hamilton és Leclerc kizárása miatt Pierre Gasly hatodik, Lance Stroll hetedik, Cunoda Juki nyolcadik, Alex Albon kilencedik lett, míg Logan Sargeant tizedikként végzett, ezzel hazai pályán szerezte meg első F1-es pontját.

 


 

A VB ÁLLÁSA
PILÓTÁK GYŐZELEM DOBOGÓ PONTSZERZÉS LEGGYORSABB KÖRÖK PONT
1. Max Verstappen 15 17 21 8 466
2. Sergio Pérez 2 8 17 2 240
3. Lewis Hamilton 6 19 3 219
4. Fernando Alonso 7 18 1 183
5. Carlos Sainz 1 2 18 171
6. Lando Norris 6 15 156
7. Charles Leclerc 3
15 151
8. George Russell 1 17 1 143
9. Oscar Piastri 2 10 83
10. Pierre Gasly 1 12 56
11. Lance Stroll 10 53
12. Esteban Ocon 1 10 44
13. Alexander Albon 6 25
14. Valtteri Bottas 4 10
15. Nico Hülkenberg 2 9
16. Csou Kuan-jü 3 6
17. Cunoda Juki 4 1 5
18. Kevin Magnussen 3 3
19. Liam Lawson 1 2
20.
Logan Sargeant


1
1
KONSTRUKTŐRÖK
1. Red Bull-Honda 706
2. Mercedes 344
3. Ferrari 322
4. McLaren-Mercedes 242
5. Aston Martin-Mercedes 236
6. Alpine-Renault 100
7. Williams-Mercedes 26
8. Alfa Romeo-Ferrari 16
9. Haas-Ferrari 12
10. AlphaTauri-Honda 10
AMERIKAI NAGYDÍJ, A VERSENY VÉGEREDMÉNYE
1. Max Verstappen holland Red Bull-Honda -
2. Lando Norris brit McLaren-Mercedes 10.730 mp h.
3. Carlos Sainz spanyol Ferrari 15.134 mp h.
4. Sergio Pérez mexikói Red Bull-Honda 18.460 mp h.
5. George Russell brit Mercedes 24.999 mp h.
6. Pierre Gasly francia Alpine-Renault 47.996 mp h.
7. Lance Stroll kanadai Aston Martin-Mercedes 48.696 mp h.
8. Cunoda Juki japán AlphaTauri-Honda 1:14.385 p h.
9. Alexander Albon thaiföldi Williams-Mercedes 1:26.714 p h.
10. Logan Sargeant amerikai Williams-Mercedes 1:27.998 p h.
11. Nico Hülkenberg német Haas-Ferrari 1:29.904 p h.
12. Valtteri Bottas finn Alfa Romeo-Ferrari 1:38.601 p h.
13. Csou Kuan-jü kínai Alfa Romeo-Ferrari 1 kör h.
14. Kevin Magnussen dán Haas-Ferrari 1 kör h.
15. Daniel Ricciardo ausztrál AlphaTauri-Honda 1 kör h.
FELADTÁK megtett körök kiesés oka
Fernando Alonso spanyol Aston Martin-Mercedes 49 feladta
Oscar Piastri ausztrál McLaren-Mercedes 10 feladta
Esteban Ocon francia Alpine-Renault 6 feladta
KIZÁRTÁK
Lewis Hamilton
brit
Mercedes
szabálysértés
Charlec Leclerc
monacói
Ferrari
szabálysértés

 

Legfrissebb hírek

A Ferrari nyerhet a legtöbbet a spanyolországi szigorításból?

F1
11 órája

A Ferrari megkörnyékezte Hornert – sajtóhír

F1
13 órája

„Bizonyos csapatok túl sokáig profitáltak a rugalmas szárnyakból” – Jos Verstappen várja a szigorításokat

F1
Tegnap, 22:16

„Magas szinten versenyzek” – Alonso nyolc nagydíj után is pont nélkül áll

F1
Tegnap, 12:17

Norris: A gyermekeim egy napon mindenkinek elmondhatják, hogy nyertem Monacóban

F1
2025.05.26. 19:48

„Haragszol rám?” – kérdezte Hamilton a versenymérnökétől, de válasz már nem érkezett

F1
2025.05.26. 11:40

„Norris unalmas versenyt nyert” – lapszemle a Monacói Nagydíj után

F1
2025.05.26. 11:33

Albon a versenyen felbosszantotta, este vacsorával engesztelte ki Russellt Monacóban

F1
2025.05.26. 10:28
Ezek is érdekelhetik