F1: „Megnyertem a bajnokságot” – Massa a 2008-as vb-címért küzd

H. L.H. L.
Vágólapra másolva!
2023.08.25. 11:31
null
Massa (balra) úgy érzi, őt illeti meg a bajnoki cím (Fotó: AFP)
A korábbi Formula–1-es versenyző, Felipe Massa egyértelműsítette, hogy nem elégszik meg anyagi kompenzációval, végső soron a 2008-as világbajnoki cím megszerzéséért küzd.

 

 

Mint beszámoltunk róla, Felipe Massa, valamint az őt képviselő londoni székhelyű Enyo Law jogi cég a Formula–1-nek, valamint a Nemzetközi Automobil-szövetségnek (FIA) küldött levelében – amely a per elindításának az előfeltétele – jelezte, hogy kész jogi útra terelni a 2008-as szingapúri botrány ügyét, aminek következményeként a brazil pilóta a világbajnoki cím mellett komoly bevételektől és bónuszoktól is elesett.

Noha az ügyvédei leginkább anyagi kártérítést követelnek, – melynek értékét több tízmillió dollárra becsülik – Massa a The Athleticnek adott nyilatkozatában egyértelműsítette, hogy az őt megillető világbajnoki címet szeretné megszerezni.

33. HOLLAND NAGYDÍJ
AUGUSZTUS 25., PÉNTEK
1. szabadedzés: 12.30–13.30
2. szabadedzés: 16.00–17.00
AUGUSZTUS 26., SZOMBAT
3. szabadedzés: 11.30–12.30
Időmérő: 15.00–16.00
AUGUSZTUS 27., VASÁRNAP
A verseny (53 kör, 307.471 km) rajtja: 15.00
A KÖVETKEZŐ FUTAMOK
Szeptember 3., 15.00Olasz Nagydíj, Monza
Szeptember 17., 14.00Szingapúri Nagydíj, Szingapúr
Szeptember 24., 7.00Japán Nagydíj, Szuzuka

„Ez az, amiért küzdünk, ezért állítottunk össze egy ügyvédekből álló csapatot, hogy harcba szálljunk, mert ez a helyes. Eléggé magabiztosak vagyunk a helyzetet illetően, és a végsőkig fogunk küzdeni velük, mert nem volt korrekt. Nem volt igazságos a sporttal szemben az, ami történt" – jelentette ki, majd hozzátette, már 2009-ben sem volt elégedett a kiosztott büntetés mértékével. A Renault felfüggesztett kizárást kapott, ami abban az esetben lépett volna érvénybe, hogy 2011-ig bezárólag hasonló vétséget követ el, Flavio Briatore csapatfőnök örökre, míg Pat Symonds technikai igazgatót öt évre tiltották el, ám utólag mindkettejük büntetését lerövidítették 2013-ig.

A büntetés nem is volt büntetés, senki sem fizetett meg igazán érte. Bocsánat a szóhasználatért, de számomra ez baromság. Ők tudták, hogy manipuláció történt. Tudták, hogy olyan nagyos súlyos eset történt, mint a korrupció és a manipuláció, ami egyáltalán nem volt helyes a sport szempontjából. Nagyon remélem, hogy visszatekintenek, és helyrehozzák azt, ami egyáltalán nem volt igazságos a sporttal és az emberekkel szemben. Megnyertem a bajnokságot, szóval megerősítést kell kapnom arról, hogy pontosan ez történt" – tette világossá a követelését.

A botránnyal kapcsolatban megkérdezték 2008 világbajnokát, Lewis Hamiltont is, aki a zandvoorti sajtónapon elmondta, nem igazán foglalkozik az üggyel. „Csakis a jelenre összpontosítok. Segítek a csapatomnak, hogy visszatérjen a bajnoki csatába, és nem igazán foglalkozom azzal, mi történt tizenöt évvel ezelőtt."

Legfrissebb hírek

Leclerc a leggyorsabb; Lindblad azonnal Cunoda előtt a mexikói nyitányon

F1
1 órája

Verstappen folytatja a remek sorozatát, vagy a McLaren visszavág Mexikóban?

F1
Tegnap, 15:23

Eljön a pillanat, amikor a McLarennek be kell állnia az egyik versenyzője mögé a vb-harcban?

F1
2025.10.20. 13:23

A Red Bull Norrist szerette volna hátráltatni, büntetést kapott az austini verseny után

F1
2025.10.20. 11:52

Nemzetközi sajtóvisszhang: Verstappen nem hagyta magát lefékezni az amerikai hőségben

F1
2025.10.20. 10:21

A tökéletes hétvégét teljesítő Verstappen úgy érzi, van esélye a címvédésre

F1
2025.10.19. 23:57

Verstappen magabiztos győzelmet aratott Austinban; zárul az olló a bajnokságban

F1
2025.10.19. 22:39

„Nyerni akarok, utálok a dobogó második vagy harmadik fokán állni” – Norris hadüzenetet küldött az austini verseny előtt

F1
2025.10.19. 11:36
Ezek is érdekelhetik