F1: „Nem szép, hogy tönkretette a versenyemet” – Pérez Hamiltonról

H. L.H. L.
Vágólapra másolva!
2023.07.29. 20:47
null
Pérezt nem vigasztalta Hamilton büntetése (Fotó: AFP)
Max Verstappen magabiztosan aratott győzelmet a Formula–1-es Belga Nagydíj sprintjén. A holland úgy érzi, jó döntést hozott a csapata azzal, hogy egy körrel később állt ki köztes esőgumikért, és bízik benne, hogy vasárnap a rajtnál ki tud maradni a bajból. A második helyen befutó Oscar Piastri tisztában van vele, hogy ez volt a lehető legjobb eredmény a számukra, hiszen nem tudta felvenni a versenyt a Red Bull-lal, s hozzá hasonlóan a harmadik Pierre Gasly is rendkívül elégedett volt. Lewis Hamilton úgy érzi, versenybaleset volt a Sergio Pérezzel történt ütközés.

 

 

Bár a pole pozícióból induló Max Verstappen rövid időre elvesztette a vezetést, végül magabiztosan, több mint 5 másodperces előnnyel szelte át elsőként a célvonalat. A vb-éllovas 117 pontra növelte az előnyét az egyéni vb-összetettben, és vasárnap a hatodik helyről indulva a győzelmet célozta meg.

68. BELGA NAGYDÍJ
JÚLIUS 28., PÉNTEK
Szabadedzés: 1. Sainz 2:03.207
Időmérő: 1. Verstappen 1:46.168
JÚLIUS 29., SZOMBAT
Sprintidőmérő: 1.Verstappen 1:49.056
Sprint: 1. Verstappen, 2. Piastri, 3. Gasly
JÚLIUS 30., VASÁRNAP
A verseny (44 kör, 308.052 km) rajtja: 15.00
A KÖVETKEZŐ FUTAMOK
Augusztus 27., 15.00
Holland Nagydíj, Zandvoort
Szeptember 3., 15.00Olasz Nagydíj, Monza
Szeptember 17., 14.00Szingapúri Nagydíj, Szingapúr

„Az volt a biztonságos döntés, hogy egy körrel később álltam ki kerékcserére. Kimehettem volna elsőként is, de akkor a többi kiálló miatt be is ragadhattam volna, vagy akár újra pályára is hajthatott volna a biztonsági autó, aminek okán rengeteget veszthettem volna. Egy pozíciót buktam, de tudtuk, hogy gyorsak vagyunk. Amint felkerültek a köztes esőgumik, szárnyaltunk. Az autó gyors volt, a gumik kitartottak, csak apróbb problémáink voltak” – utalt a fékekre.

„Vasárnap meg kell előznöm néhány kocsit, a legnagyobb kockázatot a nyitó kör, azon belül is az első kanyar jelenti, hiszen az elég nehéz itt. Ki kell maradnom a bajból, és akkor jó eredményt érhetünk el, hiszen gyors autónk van.”

Oscar Piastri rövid ideig a versenyt is vezethette, ám meg kellett elégednie a második hellyel.

„Nagyon boldog vagyok, a legjobbunkat nyújtottuk, kiálltunk, aztán jött a biztonsági autó is, és néhány körön keresztül a versenyt is vezettük. Mindent beleadtam, de Max ellen egyáltalán nem volt esélyem. Nagyon jó itt lenni a második pozícióban. Maxot leszámítva nagyon jó tempót diktáltunk, szóval megint nagyon köszönöm a csapatnak. Az előző három versenyhétvége nagyon különleges volt, ahhoz képest, hogy honnan jöttünk, és nem tudok elég hálás lenni, hogy ilyen autót tettek alám. Még van dolgunk, hogy odaérjük az élre, de jó érzés itt lenni.”

Pierre Gasly a hatodik helyről indulva harmadikként ért célba az Alpine-nal, amivel visszatette a csapatát a pontszerzők sorába a silvestone-i és a hungaroringi nullázás után.

„Fantasztikus érzés, nagyon boldog vagyok, hogy az első hármasban végezhettem, főleg itt Spa-Francorchamps-ban, ami bizonyos értelemben olyan, mintha hazai pályánk lenne most, hogy nincs Francia Nagydíj. Nagyon nehezek voltak a körülmények, és nagyon örülök. Jókor álltunk ki kerékcserére, és sikerült végig magunk mögött tartani Hamiltont.”

„Nagyon különleges érzés, hogy pont Spában sikerült, Anthoine Hubert-re gondolok, és nagyon örülök az egész csapatnak. Mindent beleadtam, láttam Hamiltont, ahogyan folyamatosan közeledik. Én igyekeztem a vezetésre összpontosítani, és tiszta köröket teljesíteni. Nem volt könnyű, de mindent beleadtam, és ez kifizetődött.”

Noha a hetedik rajtkockából induló Lewis Hamilton szelte át negyedikként a célvonalat, csak a hetedik helyen rangsorolták, mert a Sergio Pérezzel történt incidens miatt öt másodperces időbüntetésben részesítették a sportfelügyelők.

Elég lassú volt, túlcsúszott, és lassan ment be a tizennégyes kanyarba. Nekem jól sikerült a kijárat, és több mint fél autóhosszal mellette voltam, majd végül összeértünk. Versenybaleset volt, nem volt benne semmi szándékos, de a sportfelügyelők másként látták. Nagyon nehezek voltak a körülmények, mindannyian a legjobbunkat igyekeztünk nyújtani.”

„Nem igazán jelent különbséget, hogy a negyedik vagy a hetedik helyen végzek-e a sprinten, hiszen nem osztanak túl sok pontot. A tempónk összességében véve jó volt, vasárnap a harmadik pozícióból indulok, az egyik Ferrari és Pérez lesz előttem, és bízom benne, hogy harcba szállhatok velük. Max el fog menni mellettünk, de a McLareneket megpróbálom magam mögött tartani.”

A Hamiltonnal történt incidenssel kapcsolatban az érintett Pérez is elmondta a véleményét. „Kicsit sietős volt neki, mindenki sietősen próbált pozíciót javítani, hiszen nagyon rövid volt a futam. Muszáj volt kockázatot vállalnod, de nem szép, hogy tönkretette a versenyemet. Nagy volt a sérülés az autón a Lewisszal történt ütközés után. Lényegében a kocsi teljes jobb oldalát lekapta, és sérült a padlólemez is. Amint megláttuk, milyen nagy a kár, feladtuk a futamot. Véget vetett a versenyemnek, de előre tekintek, és bízom benne, hogy sikerül visszanyernem a ma elvesztett pontokat.”

BELGA NAGYDÍJ, A SPRINT VÉGEREDMÉNYE
1. Max Verstappen holland Red Bull-Honda - 11 kör
2. Oscar Piastri ausztrál McLaren-Mercedes idő nélkül 6.677 mp h. 11
3. Pierre Gasly francia Alpine-Renault idő nélkül 10.733 11
4. Carlos Sainz spanyol Ferrari idő nélkül 12.648 11
5. Charles Leclerc monacói Ferrari idő nélkül 15.016 11
6. Lando Norris brit McLaren-Mercedes idő nélkül 16.052 11
7. Lewis Hamilton brit Mercedes idő nélkül 16.757 11
8. George Russell brit Mercedes idő nélkül 16.822 11
9. Esteban Ocon francia Alpine-Renault idő nélkül 22.410 11
10. Daniel Ricciardo ausztrál AlphaTauri-Honda idő nélkül 22.806 11
11. Lance Stroll kanadai Aston Martin-Mercedes idő nélkül 25.007 11
12. Alexander Albon thaiföldi Williams-Mercedes idő nélkül 26.303 11
13. Valtteri Bottas finn Alfa Romeo-Ferrari idő nélkül 27.006 11
14. Kevin Magnussen dán Haas-Ferrari idő nélkül 32.986 11
15. Csou Kuan-jü kínai Alfa Romeo-Ferrari idő nélkül 36.342 11
16. Logan Sargeant amerikai Williams-Mercedes idő nélkül 37.571 11
17. Nico Hülkenberg német Haas-Ferrari idő nélkül 37.827 11
18. Cunoda Juki japán AlphaTauri-Honda idő nélkül 39.267 11
Sergio Pérez mexikói Red Bull-Honda - kiesett
8
Fernando Alonso spanyol Aston Martin-Mercedes - kiesett
2
A VB ÁLLÁSA
PILÓTÁK GYŐZELEM DOBOGÓ PONTSZERZÉS LEGGYORSABB KÖRÖK PONT
1. Max Verstappen 9 11 13 6 289
2. Sergio Pérez 2 6 11 2 171
3. Fernando Alonso 6 12 139
4. Lewis Hamilton 4 12 1 135
5. Carlos Sainz 12 92
6. George Russell 1 11 1 91
7. Charles Leclerc 2 9 84
8. Lando Norris 2 7 63
9. Lance Stroll 8 45
10. Oscar Piastri 5 34
11. Esteban Ocon 1 6 31
12. Pierre Gasly 7 22
13. Alexander Albon 3 11
14. Nico Hülkenberg 2 9
15. Valtteri Bottas 2 5
16. Csou Kuan-jü 2 4
17. Cunoda Juki 2 2
18. Kevin Magnussen 2 2
KONSTRUKTŐRÖK
1. Red Bull-Honda 460
2. Mercedes 226
3. Aston Martin-Mercedes 184
4. Ferrari 176
5. McLaren-Mercedes 97
6. Alpine-Renault 53
7. Williams-Mercedes 11
8. Haas-Ferrari 11
9. Alfa Romeo-Ferrari 9
10. AlphaTauri-Honda 2

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik