F1: A Red Bull túl gyors volt, és talán jobban is taktikázott – Hamilton

H. L.H. L.
Vágólapra másolva!
2022.10.31. 10:29
null
Verstappen (középen) nem gondolta volna, hogy 14 versenyt tud nyerni egy idényben (Fotó: AFP)
Max Verstappen történelmi sikert aratott a Formula–1-es Mexikói Nagydíjon, és célja, hogy még tovább növelje a győzelmei számát az idény végéig. A második helyen befutó Lewis Hamilton úgy érzi, a Red Bull nemcsak gyorsabb volt, hanem jobb stratégiát is választott, míg a harmadik Sergio Pérez bánja az elrontott kerékcserét, és jobb eredményt akart elérni hazai pályán.

 

 

Max Verstappen történelmi sikert aratott Mexikóban, hiszen a 14. idei győzelmével megdöntötte Michael Schumacher és Sebastian Vettel egy adott idényben megszerzett győzelmi rekordját úgy, hogy még két verseny hátra van 2022-es bajnokságból. A hollandnál ráadásul még egyetlen pilóta sem tudott több pontot szerezni egy évben.

Természetesen a rajt sokat segített a verseny egészét nézve.Tudtuk, hogy az első etap meghatározó lesz, hiszen elég sokáig kellett életben tartanunk a lágy gumit. Noha a végén kissé szenvedtem, elég nagy volt a különbség ahhoz, hogy néhány körrel meghosszabbítsuk az etapot, aztán amint felkerült a közepes, minden jól működött. Egészen hamar világossá vált a számunkra, hogy el tudunk menni a végéig. Nagyszerű versenyünk és csodálatos évünk van. Sosem gondoltam volna, hogy sikerül tizennégy győzelmet szereznem egy idényben, hihetetlenül büszke vagyok! Az a célunk, hogy még több sikert érjünk el.”

A kétszeres világbajnok a leintést követően arról is beszélt, miért nem ad ő és a csapata sem interjút a brit Sky Sports-nak, valamint a testvércsatornáknak, az olasz és a német Sky tévének.

Idén folyamatosan ment a szurkálódás, a tiszteletlenség, különösképpen egy konkrét személy részéről – utalt Ted Kravitzra, aki az austini levezető műsorában többször is megjegyezte, hogy Hamiltont meglopták tavaly Abu-Dzabiban. – Egy ponton túl elég, nem elfogadható.”

„Nem élhetsz a múltban, egyszerűen tovább kell lépned. Manapság a közösségi média eléggé mérgezett hely, és ha folyamatosan ott vagy élőben a tévében, csak rontasz a helyzeten ahelyett, hogy megpróbálnál javítani rajta. Folyamatosan tiszteletlen volt velem, és egy ponton túl már nem tolerálom ezt. Ezért döntöttem úgy, hogy nem válaszolok többet.”

22. MEXIKÓI NAGYDÍJ
OKTÓBER 28., PÉNTEK
1. szabadedzés: 1. Sainz 1:20.707
2. szabadedzés: 1. Russell 1:19.970
OKTÓBER 29., SZOMBAT
3. szabadedzés: 1. Russell 1:18.399
Időmérő: 1. Verstappen 1:17.775
OKTÓBER 30., VASÁRNAP
A verseny: 1. Verstappen, 2. Hamilton, 3. Pérez
A KÖVETKEZŐ FUTAMOK
November 13., 19.00Brazil Nagydíj, Sao Paulo
November 20., 14.00Abu-dzabi Nagydíj, Abu-Dzabi

Lewis Hamilton jól helyezkedett a rajtot követően, és hamar felzárkózott Verstappen mögé, azonban a hollandon már a pályán és stratégiailag sem talált fogást, és végül meg kellett elégednie a második pozícióval, aminek révén Carlos Sainz Jr.-t megelőzve előrelépett az egyéni bajnokság ötödik helyére.

Az első etapban nagyon közel voltam, de végső soron a Red Bull túl gyors volt, és talán jobban is taktikázott. Nem vagyok biztos benne, hogy a kemény volt a jó választás a végén. Úgy vélem, kezdhettünk volna lágyon is, de másik gumit tettünk fel. A közepes gumin semmilyen kopás sem volt, amikor kihívtak, szóval alapvetően a lágyon kellett volna rajtolnunk. Ezt a kérdést fel is tettem a csapatnak. Szerintem legalább az egyik Mercedesnek a lágyon kellett volna indulnia, hogy támadhasson.”

„Összességében sok a pozitívum. A fejlesztések nagyon jól működtek az előző versenyen. Még mindig kell, és talán erre az idény hátralévő részében már nem kerül sor, de tudjuk, milyen irányba kell elmennünk a következő évet tekintve. Gratulálok Maxnak, jó érzés, hogy legalább a két Red Bullt elválaszthattam egymástól.

A stratégiával kapcsolatban a csapatfőnök, Toto Wolff elmondta, a Red Bull által választott taktikát már a verseny előtt elvetették, és a lágy-kemény variációban sem bíztak. Az osztrák elismerte, hogy elszúrták a stratégiát.

A hazai pályán versenyző Sergio Pérez többször is közel férkőzött Hamiltonhoz, azonban nem igazán tudta 1 másodpercen belülre verekedni magát, így előzési pozícióba sem került. A mexikói a harmadik helyen szelte át a célvonalat, és 2021 után az idén is felállhatott a dobogóra Mexikóvárosban.

A legjobbamat nyújtottam ma, tényleg nagyon keményen nyomtam. Sajnos nem sikerült olyan jól a kerékcserénk, ami meghiúsította, hogy Lewis elé vágjak. Egyáltalán nem könnyű itt előzni, és amint közel férkőztem hozzá, nagyon nehézzé vált a helyzet. Jó, hogy meglett a dobogó, de ennél jobb eredményt szerettem volna szállítani hazai pályán.”

MEXIKÓI NAGYDÍJ, A VERSENY VÉGEREDMÉNYE
1.Max Verstappen
holland
Red Bull-Honda
2. Lewis Hamilton brit Mercedes 15.186 mp h.
3. Sergio Pérez mexikói Red Bull-Honda 18.097 mp h.
4. George Russell brit Mercedes 49.431 mp h.
5. Carlos Sainz spanyol Ferrari 58.123 mp h.
6. Charles Leclerc monacói Ferrari 1:08.774 p h.
7. Daniel Ricciardo ausztrál McLaren-Mercedes 1 kör h.
8. Esteban Ocon francia Alpine-Renault 1 kör h.
9. Lando Norris brit McLaren-Mercedes 1 kör h.
10. Valtteri Bottas finn Alfa Romeo-Ferrari 1 kör h.
11. Pierre Gasly francia AlphaTauri-Honda 1 kör h.
12. Alexander Albon thaiföldi Williams-Mercedes 1 kör h.
13. Csou Kuan-jü kínai Alfa Romeo-Ferrari 1 kör h.
14. Sebastian Vettel német Aston Martin-Mercedes 1 kör h.
15. Lance Stroll kanadai Aston Martin-Mercedes 1 kör h.
16. Mick Schumacher német Haas-Ferrari 1 kör h.
17. Kevin Magnussen dán Haas-Ferrari 1 kör h.
18. Nicholas Latifi kanadai Williams-Mercedes 2 kör h.
19. Fernando Alonso spanyol Alpine-Renault 8 kör h. áramellátás
FELADTÁK megtett körök kiesés oka
Cunoda Juki japán AlphaTauri-Honda 50 baleset
A VB ÁLLÁSA
PILÓTÁK GYŐZELEM DOBOGÓ PONTSZERZÉS LEGGYORSABB KÖRÖK PONT
1. Max Verstappen* 14 16 18 5 416
2. Sergio Pérez 2 10 18 3 280
3. Charles Leclerc 3 10 17 3 275
4. George Russell 7 18 2 231
5. Lewis Hamilton 8 18 2 216
6. Carlos Sainz 1 8 16 2 212
7. Lando Norris 1 16 1 111
8. Esteban Ocon 14 82
9. Fernando Alonso 13 71
10. Valtteri Bottas 8 47
11. Sebastian Vettel 9 36
12. Daniel Ricciardo 7 35
13. Kevin Magnussen 6 24
14. Pierre Gasly 6 23
15. Lance Stroll 6 13
16. Mick Schumacher 2 12
17. Cunoda Juki 4 12
18. Csou Kuan-jü 3 6
19. Alexander Albon 3 4
20. Nicholas Latifi 1 2
20. Nyck de Vries 1 2
*: A Japán Nagydíjon bebiztosította a címet.
KONSTRUKTŐRÖK
1. Red Bull-Honda* 696
2. Ferrari 487
3. Mercedes 447
4. Alpine-Renault 153
5. McLaren-Mercedes 146
6. Alfa Romeo-Ferrari 53
7. Aston Martin-Mercedes 49
8. Haas-Ferrari 36
9. AlphaTauri-Honda 35
10. Williams-Mercedes 8
*: Az Amerikai Nagydíjon bebiztosította a konstruktőri címet.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik